Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Dunakeszi és Váci Görögkatolikus Parókiák rendelkezése

Május 24-től újra visszaáll a liturgikus rend a Dunakeszi Szent Péter és Pál Görögkatolikus templomban. Szertartások rendje és kezdőidőpontja a naptár menüpont alatt olvasható. Arra továbbra is ügyelni kell, hogy a szertartásokon résztvevők mindig tartsák egymástól előírt 1,5 méteres távolságot, az egy háztartásban levőket kivéve. A szertatásra látogatókon mindig legyen védőmaszk, és a templom bejáratánál elhelyezett kézfertőtlenítőt, minden belépésnél kötelező használni. A váci szertartások újraindításánál figyelembe kell venni a Karolina kápolna fenntartójának az Alsóvárosi plébániának a rendelkezését. Püspök atyával abban állapodtunk meg, hogy június 7. vasárnapjától 8.00 kezdettel végezhetünk újra Szent Liturgiát a kápolnában, melybe a római testvérek is bekapcsolódnak. Addig kérem, hogy ha tehetik, Dunakeszire jöjjenek Szent Liturgiára.

Az Eucharisztikus Liturgiák végzése során továbbra is nagy gonddal ügyelnünk kell arra, hogy áldoztatás során is megtartsuk a szükséges óvintézkedéseket. 55 darab fertőtlenített fémből készült kanál áll rendelkezésre, hogy mindenkit külön kanállal tudjak megáldoztatni. A használat után a kanalakat egyházunk által előírt gondossággal fogom tisztítani, majd fertőtleníteni.

Közösségünk idősebb (65+) tagjait, vagy azokat, akik bármi más ok miatt fokozottabban veszélyeztetettek arra kérem, hogy továbbra is maradjanak otthon, és lélekben kapcsolódjanak bele a közös imádságainkba. A veszély nem múlt el, csak tompult, ezért továbbra is óvó szeretettel vigyázok rájuk, ezzel a fájdalmas kéréssel is. Szeretnék a közeljövőben mindenkit a kapuja előtt felkeresni maszkban, betartva a védőtávolságot, hogy legalább néhány szóval bátorítsuk egymást.

Kérem, figyeljék honlapunkat, hogy időben értesüljenek a fejleményekről!

Isten áldjon mindenkit!

Miklós atya

Napi evangélium

Eseménynaptár