Minden bűnt elkövettem, * tékozló életemmel mindenkit fölülmúltam, * s ha bűnbánatot szeretnék is tartani, * könnyeim nem erednek el: * most is hanyagul élek, * s büntetést érdemlek. * De te igazíts helyre engem, egyetlen Jóság, *’ és könyörülj rajtam, Istenem!
Könnyek záporát add nekem, Krisztus, * a böjtnek örvendetes napján, * hogy megsirassam és lemossam az élvezetek szennyét, * s megtisztultan jelenhessek meg előtted, Uram, * amikor majd bíróként eljössz az égből, * hogy megítéld az embereket, *’ egyetlen, igazságos Bíró!
Kihez lettél hasonló, lusta lelkem, * hogy ilyen szerencsétlen maradtál, * és nem cselekszed a jót; * hanem szívesen maradsz meg a gonoszságban? * Térj meg, mert már a küszöbön az ítélet! * Tisztulj meg böjttel és imádsággal, * és így szólítsd meg az Uralkodót: * Vétkeztem ellened, de nézd el nekem, * és mint Irgalmas, *’ adj nekem bűnbocsánatot!
Jóságnak tengere, Krisztusom, * te, aki Isten vagy, és bűn nélkül, * szárítsd ki bűneim rút tengerét, * s adj az én szívembe töredelmet, * mely elapasztja a törvényszegés vizeit, * hogy magasztaljam és dicsőítsem * a te kifejezhetetlen irgalmadat, *’ lelkünk türelmes jóakarója!
Kitártad legtisztább karjaidat a kereszten, Krisztus, * és összegyűjtötted a föld határain lévőket, * azért hangoztatom neked: * Szétzilált elmémet tedd összeszedetté, * a szenvedélyek rabságából szabadíts ki, * egyesíts a te szenvedéseiddel, *’ s a böjtöléssel egészen tisztíts meg!
Az ifjakat hajdan a böjt megedzette, * s az Írás szerint a tűz lángjánál erősebbé tette. * Böjtölj ezért te is, szegény lelkem, * gyújtsd föl magadban az Úr szeretetét, * hogy ezáltal megmenekülhess a reád váró kárhozattól, *’ s elégethesd vele káros szenvedélyeidet!
Atyám vagyonát tékozlóan elszórván, * magányossá lettem, * és gonosz emberek vidékén laktam, * esztelenségemben olyan lettem, mint az értelmetlen jószág, * minden isteni kegyelemtől megfosztva. * Ezért irgalmas és könyörületes Atyámhoz megtérve kiáltok: * Vétkeztem, Istenem, *’ de bűnbánatomban fogadj el és könyörülj rajtam!
Mint a tékozló fiú eltávoztam kegyelmedtől, Uram, * és jóságod bőségét eltékozoltam. * Végül, Irgalmas, hozzád menekülök, * és így kiáltok: *’ Istenem, Vétkeztem, de könyörülj rajtam!
Tékozlóként a gonoszság vidékére költöztem, * s mindenemet gonoszul elszórtam, * melyet te adtál nekem, irgalmas Atyám, * s most a jótettek hiányától sorvadok, * mivel az isteni kegyelemből kivetkőzve, * engedetlenségem szégyenébe öltözködtem. * Ezért így kiáltok hozzád: Vétkeztem! * Ismerem azonban jóságodat. * Könyörületes Krisztusom, * fogadj be engem szolgáid közé, *’ a téged szerető apostolok imái által!
Atyámnak merlek nevezni téged, * Teremtő Uram, * hiszen a te képedre teremtett lény vagyok, * ámbár az örökbefogadást tékozló élettel elvétettem, * s ajándékul adott kincsedet feledéssel szétszórtam. * Mégse tagadj ki magadtól engem, * hiszen te jónak láttad azt, * hogy egyszülött Fiad értünk testben elszenvedje a kereszthalált; * azért javíts meg engem, *’ és tekints sajátodnak, Emberszerető!
Az egész mindenség keresztfán függő Élete, * Krisztus Istenem, * tedd élővé vétkeimtől haldokló lelkemet, * és ne hagyd teljesen elpusztulni bárányodat, * mert te vagy a jó Pásztor! * Eltértem ugyan a te parancsaidtól, * s a bűnt kedvelve eltékozoltam a bűntelenség gazdagságát, * melyet tőled kaptam ajándékul. * Megromlottam, és tékozló viselkedésemmel utálatos lettem, * de te megtérésemet segítve * újíts meg engem, *’ egyetlen végtelen irgalmú!
A fennhéjázó farizeus kérkedésével utálatossá tette magát, * az alázatosan imádkozó vámos pedig hallgatásával megigazult. * Vedd hát tudomásul, lelkem, a kettő közötti különbséget, * válaszd és sajátítsd el az alázatot, * mert Krisztus megígérte, *’ hogy az alázatosaknak megkegyelmez, mint emberszerető.
Fölülmúltam a vámost bűneimmel, * de a bűnbánatban nem követtem, * a farizeusnak pedig még jótetteit sem értem utol, * s gőgjét mégis utánoztam. * De te, Krisztus Istenem, * ki végtelen alázatodban * a rossz lelkek kevélységét a kereszten megszüntetted, * messze távoztasd el tőlem * a vámos korábbi gaztetteit * és az utóbbinak őrültségét, * és erősítsd meg lelkemben * mindkettőjük jó tulajdonságát, *’ és üdvözíts engem!
Tanuld meg, lelkem, az Úrtól, * aki a kereszthalálig megalázta magát, * a fennköltség utáni alázatot * és az alázatból való felmagasztalást. * Ne kérkedj az erényekkel, * és ne tartsd magadat igaznak, * s meg ne ítéld embertársadat, * amint azt a kérkedő farizeus tette, * hanem csak bűneidre gondolj levert érzülettel, * és a vámoshoz hasonlóan ezt kiáltsd: * Isten, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz, *’ és üdvözíts engem!
Lelkem méltóságát szenvedélyek rabságára adva, * állatokhoz lettem hasonló. * Föl sem bírok nézni rád, fönséges Isten; * teljesen összegörnyedve * a vámos imáját kiáltom feléd, Krisztus: *’ légy irgalmas hozzám és üdvözíts engem!
A fa által hajdan halálra jutottunk * s most a keresztfa révén újra életet találtunk. * Hagyjuk azért, hívek, szenvedélyes indulatainkat meghalni * és a világ jótevőjéhez könyörögve esengjünk, * hogy elérjük az üdvös föltámadást, * s Istennek tetsző cselekedetekkel ékeskedjünk, * tündököljünk erényekkel, *’ s dicsőítsük lelkünk Üdvözítőjét!
Szenvedélyeim a te helyes utadról elűztek, * szerencsétlenül szakadékba kerültem, * egy levita a pappal együtt figyelembe sem vett, * ám te, Krisztusom, megkönyörültél rajtam, * és a kereszttel széttépted a bűn adóslevelét, * engem pedig bevittél az Atya házába. * Azért most így kiáltok: *’ Felfoghatatlan Uram, dicsőség néked!
Paradicsomi boldogságunkat és az első gyönyörünket elveszítve * parancsod megszegése folytán * szörnyen nyomorult életre süllyedtünk, * mert az erényesség ránk illő dicsőségéből kivetkőzve * vétkeink rabló támadásának prédájává lettünk, * és félholtan fekszünk, * mert megszegtük üdvös tanításodat. * De most Uralkodónk, hozzád folyamodunk: * szenvedélyek nélkül Máriától jelentél meg, * de a mi szenvedéseinket magadra vetted. * Kösd be bűneink okozta sérüléseinket, * s áraszd reánk kimeríthetetlen irgalmadat, *’ a te gyógyító gondviselésedet, mint Emberszerető!
Akárcsak a vak, szívemből kiáltom feléd * adj világosságot lelki szememnek, Isten Fia! * A hívő kánaáni asszonnyal ezt mondom: * Légy irgalmas hozzám és könyörülj rajtam, * lelkemet gonoszul gyötrik a bűnös élvezetek! * Szabadítsd meg azt a szenvedélyek homályától, * s add, hogy életem hátralevő részében tisztán éljek, *’ s a te nagy jóságodat dicsőítsem!
Mint aki a rablók keze közé jutott * és megsebesült, * úgy estem el én is bűneim terhe alatt, * és megsebesült a lelkem. * Kihez folyamodhatnék én, bűnös ember, * hogy gyógyulásra találjak? * Csak egyedül hozzád, lelkünk kegyes orvosa: *’ Áraszd reám, Isten a te nagy kegyelmedet!
A városból, Jeruzsálemből lementem, * de letértem a népek számára ott megírt parancsaidtól. * Jerikó felé tartottam, * megpróbáltam inkább követni azokat, * akiket hajdan gonoszságuk miatt * népednek kiirtásra átadtál, * s így én is a lelket emésztő szenvedélyeknek, * mint rablóknak prédájaként elestem. * Meg is sebeztek, és csaknem meghaltam. * De te, Uram, ki az emberek bűneiért * önként vállaltad testednek szögekkel és lándzsával való megsebzését, * s kereszteddel Jeruzsálemben mindenkinek üdvösséget szereztél, *’ gyógyíts meg és üdvözíts engem!
Rossz gondolataim rabjává válván * nyomorult elmémet kifosztották, * és most kegyetlenül megverve * lelkem tele van sebhelyekkel, * és az erények ruhája nélkül fekszem az élet útján. * Egy átmenő pap látott ugyan vérbefagyva, * de gyógyíthatatlannak tartva nem állt meg mellettem. * Egy levita is elment, * mert nem bírta elviselni lélekölő gyötrelmem látványát. * Te viszont, Krisztus, én Istenem, * ki nem Szamariából jöttél, * hanem Máriától kegyeskedtél megtestesülni, * a te emberszereteted folytán * adj nekem gyógyulást, *’ s áraszd reám a te nagy irgalmadat!
Isteni parancsaidtól eltávoztam * és mint aki Jeruzsálemet elhagyta, * a szenvedélyek Jerikója felé haladtam, * de az élet gondjainak dicsőségétől kifosztatva * bűnös gondolatok prédájává lettem, * az istengyermekség kegyelméből kivetkőztettem, * és most félholtan vérbefagyva fekszem. * Az arra jött pap elesettségemet látva szóra sem méltatott, * s a levita is irtózva ment tovább mellettem. * De te, Szűztől kimondhatatlan módon megtestesült Urunk, * üdvözítő oldaladból önként kiárasztott vér és víz által, * mintha olajjal csillapítanád kínjaimat, * sebeimet gyógyírral ellátva kötözd be, * és a mennyei karokhoz számíts engem, *’ mint irgalmas, Krisztus Istenem!
Bűnbeesésemmel önkényesen levetettem az erények ékességét, * de te azt újra föladtad reám, * hozzám való leereszkedésed által, * Istennek Igéje. * Nem vetettél meg, mikor rút szenvedélyek sebeztek, * s midőn útonállók megtámadtak, * de mindenható erőddel segítségemre siettél, *’ s védelmedre méltattál, ó Nagyirgalmú.
Az élet sok-sok bukása * és bűnös élvezetei miatt gyöngélkedem, én nyomorult, * és mindig a tunyaság ágyában fekszem, Uram. * De így kiáltok hozzád: * Végtelenül irgalmas, * jöjj el és tekints reám! * Nyújts nekem bátorítást és kegyelmet; * ne hagyj el engem, Üdvözítőm, * hogy soha halálba ne szenderedjem, * és vesztemen az ellenség ne örvendjen, *’ mert az mindig alvilági mélységbe akar vonszolni!
A könyörtelen gazdag esztelenségét követve * magam is jókat mulatok, * bűnös gyönyörökbe és szenvedélyekbe merülve, * bár mindig látom a bűnbánat küszöbén fekvő elmémet, * mint a kivetett Lázárt, ó Uram! * De bármennyire éhező és beteg ez, * s még ha szenvedélyek is tépik, * én teljesen érzéketlen vagyok vele szemben, Uram. * Azért a gehenna tüzét érdemlem. *’ Ments meg tőle, egyetlen, nagyirgalmú Uralkodó!
A gonosz * mindenféle támadása * elgyöngítette szenvedélyekkel tele lelkemet, * és ledöntötte a tunyaság sírjába. * A közömbösség sírkő gyanánt borul rá. ** Üdvözítőm, * ki elevenítő kereszted fájával * az alvilágban levőket életre támasztottad, * ébressz fel, és kelts engem is életre, *’ hogy Istenségedet félelemmel dicsőítsem!
A gonosz * tanácsaira hallgatván * mindenkor a káros élvezetekben gyönyörködtem, * lelketlenül örömömet leltem benne. * Elmémet elvetettem, mint egy második koldus Lázárt * mert nem juttattam neki a szent ételekből. ** Istenige, * az eljövendő örök tűztől ments meg engem,* irgalmasan, mint Emberszerető, *’ hogy dicsőítselek téged!
Az önuralom Isten-szőtte bíborát * és az enyészhetetlenségnek bársonyát levetetted, lelkem, * ezzel saját méltóságodat meggyaláztad. * A gazdagságot és gyönyört bűnre használtad, * s testvéred ellen felkeltél,* és megvetetted, mint gazdag a szegény Lázárt. * Azonban ha vele együtt elkárhozni nem akarsz, * légy szegénnyé lélekben, * és az érted szegénnyé lett Úrnak hangoztasd: * Ki kereszthalálod előtt magadra vetted a gúnynak bíborát, * s érettem meztelenül keresztre lettél feszítve, * a te országod köntösével, Krisztus, * szabadíts meg engem, *’ az örök szégyentől!
Gazdaggá váltam szenvedélyeim által * a képmutatás csalárd köntösébe burkolóztam, * mértéktelenség bűneiben találva örömömet, * és kifejezhetetlen szívtelenséget tanúsítva * a bűnbánat küszöbén fekvő elmémre nem hallgatok, * mely kiéhezett minden jóság híján, * és a jóra való restség miatti betegségben szenved. * De te, Uram, tégy engem, mint Lázárt, a bűnökben szegénnyé, * nehogy egykor majd ujja hegyéről kelljen vízcseppet kérnem, * hogyha olthatatlan lángok gyötörnék a nyelvem. * Helyezz el inkább Ábrahám atyánk kebelén, *’ mint Emberszerető!
Lelkem lustálkodva szunnyadozik, Krisztus, * és nem ég az erényekből készült lámpám, * így a balga szüzekhez lettem hasonló, * mert a munkaidőben elkószáltam, Jegyesem! * De te, Uram, ne zárd el előlem irgalmadat, * hanem űzd el tőlem a sötét álmot, * ébressz föl, és vezess az okos szüzekkel menyegzős házadba, * ahol az ünneplők hangja tisztán cseng, * és szüntelenül hangoztatják: *’ Urunk, dicsőség néked!
Téged, a Szűz fiát, * a bűnös asszony Istennek ismervén el * zokogva ezt mondta, * mert könnyekre méltó dolgokat művelt: * Oldozz fel bűneimtől, * mint feloldom hajfonataimat, * szeresd a szeretőt, aki gyűlöletet érdemel, * és a vámosokkal együtt hirdet majd téged, *’ emberszerető Jótevőm!
A drága kenetet a bűnös asszony * a könnyeivel keverte, * és miután lábadat megcsókolta, * szeplőtelen lábaidra öntötte. * Neki azonnal megtisztulást adtál, * ki érettünk szenvedtél. * Ajándékozz nekünk is bocsánatot, *’ és üdvözíts minket!
A bűnös asszony igyekezett kenetet venni, * méghozzá drága illatszert, * hogy megkenje vele Jótevőjét. * És a kenet készítőjéhez így szólt: * Adj nekem kenetet, hogy vele kenjem meg azt, *’ aki letörölt rólam mindenbűnt!
A bűnbe süllyedt nő rád talált, üdvösség révpartja, * és a könnyeivel vegyített kenettel megkenve téged, erre kért meg: * Nézz reám, mert hatalmadban van a bűnbocsánat! * Tekints reám, mert a bűnösök megtérését várod! * Ments meg engem, Uram, bűneim viharától, *’ a te nagy irgalmad által!
Ma Krisztus eljött a farizeus házába, * és a bűnös nő odaborult lába elé, így kiáltva: * Tekints reám, mert a bűnben elmerültem! * és kétségbeestem tetteimért! * Ne utáljon meg engem a te jóságod! * Adj bűnbocsánatot, Uram, nekem, *’ és üdvözíts engem!
Kibontotta haját előtted, Urunk, a bűnös nő, * Júdás is kinyújtotta kezét a törvényszegők felé. * Az egyik azért, hogy elnyerje a feloldozást, * a másik pedig, hogy pénzhez jusson. * Azért így kiáltunk hozzád: * Szabadítónk, akit ő érettünk elárult, *’ Urunk, dicsőség néked!
Rossz illatot árasztó bűnös nő jött hozzád, * könnyeivel öntözve lábadat, Üdvözítő, * s így előre jelezte kínszenvedésedet. * Hogyan nézzek szemedbe, Uralkodó, * ki eljöttél, hogy megmentsd a mélyből a paráznát? * Támassz fel engem is a halálból, * ki Lázárt feltámasztottad negyednapra a sírból! * Fogadj be engem, nyomorultat, *’ és üdvözíts engem, Uram!
Az életmódja miatt kétségbeesett * és erkölcseire nézve rosszhírű nő * kenettel járult hozzád, ezt mondván: * Ne taszíts el engem, a paráznát, * ki a Szűztől születtél, * Ne vesd meg könnyeimet, az angyalok öröme, * de fogadj be engem, a bűnbánót, * kit nem vetettél el vétkeim közben, Uram, *’ a te nagy irgalmad folytán!
Uram, a sok bűnbe merült nő * istenségedet megérezve * vállalta a kenethozást, * s előre elhozta a balzsamot eltemetésedre. * „Ó, jaj nekem – sírva kiáltá –, * éjszakaként borul rám bűneim sokasága * és a vétkekhez való ragaszkodás holdtalan homálya! * Fogadd el könnyeim patakját, * ki a felhők vizét a tengerbe zúdítod. * Hajolj le szívem sóhajtásaihoz, * ki az egeket meghajlítod kimondhatatlan alázattal! * Csókkal borítom el legszentebb lábaidat, * és megtörlöm a hajfürtökkel, * amelyekkel Éva az Édenkertben * a te közeledésed hangjára félelmében elrejtőzött. * Ki tudná föltárni bűneim sokaságát * és a te ítéleteid mélységét? * Üdvözítőm, lelkem megmentője, * ne vesd meg a te szolgálódat, *’ hiszen irgalmad végtelen!”
Térítsd meg az én szerencsétlen lelkemet, Uram, * mert egész életemet bűnökben herdáltam el. * Fogadj el engem is úgy, * mint egykor a bűnös asszonyt, *’ és üdvözíts engem!
Uram, ne felindulásodban feddj meg, * és haragodban se büntess meg engem!
Ennek az életnek tengerén hajózva * sokféle gonoszságom örvényét látom, * s nem gondolok arra, ki kormányoz. * Azért Péter szavával kiáltom: * Ments meg engem, Krisztus Isten, *’ s üdvözíts, mint emberszerető!
Fontold meg lelkem, * hogy állunk majd az ítélő bíró elé! * Abban a rettentő órában * föl lesz állítva a félelmetes ítélőszék, * és mindenkinek kiderülnek tettei, * a Bíró pedig már kérlelhetetlen lesz. * Ott már készen van számodra a tűz, * mely a háborgó tenger hullámaihoz hasonlóan * elborítja majd a mindenséget. * És te lelkem mindezekkel együtt * vedd csak fontolóra végedet, *’ és inkább még azelőtt siránkozz!
Midőn a bíró székébe ül * s angyalok fognak előtte állani, * harsonaszóval és lobogó tűzzel; * mit teszel majd akkor, lelkem, ítéletre előállítva? * Hiszen akkor gonosz cselekedeteid felfedeztetnek, * titkos bűneid kinyilváníttatnak. * Azért még a vég előtt így kiálts a Bíróhoz: * Szívünket jól ismerő Krisztus Istenünk, *’ vétkeztem, irgalmazz nekem!
Lelkem, az itteni dolgok múlandók, * a túlvilágiak pedig örökkévalók. * Látom az ítélőszéket és trónján az ítélő Bírót, * és rettegek a kárhoztató ítélettől. *’ Térj meg hát, lelkem, mert az ítélet meg nem változtatható!
Törvényszegés folytán meghalt lelkemet * keltsd életre, Krisztus, * igazi böjt és bűnbánat által, * kérlek, tedd meg ezt irgalmasan! * S add meg, hogy mindig szent parancsaid * szép és helyes útján járhassak, * s így a téged szerető emberekkel együtt * elnyerhessem isteni dicsőségedet, * és dicsőítselek téged, Jézus, *’ minden jóságodért!
Szenvedélyek hullámain eszméletlenül hányódva * buzgó fohászkodással hozzád folyamodom, Tisztaságos: * Ne engedd, hogy nyomorultul elvesszek, * mert te a mélységes irgalmat szülted. * Rajtad kívül nincs más reménységem, * és te ne engedd, * hogy benned bízva * az ellenséges kárörömnek és gúnynak tárgya lehessek. * Neked van hozzá hatalmad, ha akarod, *’ mert a mindenség Istenének anyja vagy.
Miért henyélsz, lelkem? * S miért szolgálsz a bűnnek? * Ha gyengélkedsz, miért nem mész orvoshoz? * Íme, itt az alkalmas idő! * Itt van az igazi nap az üdvösségre! * Kelj fel, mosd meg arcodat a bűnbánat könnyeivel, * és jótetteid olajával égesd mécsesedet, * hogy irgalomra találj Krisztus Istennél, *’ és elnyerd a nagy kegyelmet!
Urunk, ki az igazságra fényt derítesz, * és a rejtett dolgokat is tudod; * a kérkedés rabjává lett s tettei alapján magát igaznak hirdető farizeust elítélted, * a töredelemmel könyörgő és önmagát kárhoztató vámost pedig megigazulttá tetted, * add meg nekünk, hogy ennek bűnbánatát kövessük, * s keresztrefeszíttetésed által méltass minket, *’ Emberszerető, a bűnbocsánatra!
Kegyes szemmel tekints, Uram, az én megalázkodásomra, * mert kis híján elenyészik életem, * s tetteimből nem ered számomra üdvösség! * Azért kérlek téged, Uram, * kegyes szemmel tekints alázatos szolgádra, *’ és üdvözíts engem!
Gondolj arra, lelkem, hogy a Bíró jelen van, * és vedd már észre ama félelmetes napnak óráját, * mert az ítélet irgalom nélküli mindazok számára, * akik az irgalom cselekedetét nem gyakorolták! * Azért szánj meg engem, Üdvözítő, *’ mint egyetlen Emberszerető!
A rablók áldozatához lettem hasonló, * ó, mindenség Uralkodója. * Bűneimnek lettem prédája, * és megsebesültem, kíméletlenül. * De te ne hagyj engem gyógyítatlanul, * mert te nem is Szamariából érkezel, * de a szeplőtelen Szűztől jelentél meg, * Jézus, üdvösséget adó név, *’ könyörülj rajtam! (
Krisztus Isten, aki latrokkal együtt kereszten függtél, * és sebeddel gyógyítottad az emberi természetet, * ne vess meg engem azért, * mert szellemi útonállók és test nélküli rablók kezébe estem, * kik az erényekből kifosztottak * és súlyosan megsebesítettek * Mert a neked szenteltek közül senki meg nem gyógyíthatott, * és már-már félholt vagyok, * életem hátralevő része nagyon rövid. * Egyetlen reményem te maradsz, * ki a halottaknak életet adsz. * Kötözd be sebeimet, * áraszd ki rám jóságodat, *’ egyetlen Emberszerető!
Bűnökben fogantatván én, romlott szívű, * föl sem merek tekinteni az ég magasára, * emberszeretetedben bízva mégis így kiáltok: *’ Istenem, könyörülj rajtam és üdvözíts engem!
Ha még az igaz is nehezen üdvözül, * mire számíthatok én, ki bűnös vagyok, * s a nap hevét és terhét nem viseltem? * De te, Istenem, számíts engem a tizenegyedik órától dolgozókhoz, *’ és üdvözíts engem!
Uram, hengerítsd el megátalkodottságomról a követ, * támaszd föl lelkemet, Jóságos, a szenvedélyek romlásából, * és méltass arra, Uralkodóm, hogy neked, mint az alvilág legyőzőjének * töredelmes lélekkel az erények pálmaágait lengessem, * és hogy az örök életet elnyerhessem * s a te erődet és irgalmadat magasztalhassam, *’ egyetlen Emberszerető!
Ne ítélj engem, Krisztus Isten, * a gehenna tüzes lángjára, * amint a gazdagot ítélted el Lázár miatt * – siránkozva erre kérlek * – hanem add nekem is emberszereteted cseppjét *’ és könyörülj rajtam!
Tékozlással éltem föl mindenemet, * Uram és Üdvözítőm, * de szemeimet most irgalmad kimeríthetetlen gazdagságára szögezem. * Atyai karodat gyorsan tárd ki felém, kérlek, * és nyomorúságra jutott lelkemet ne vesd meg, * mert bűnbánattal kiáltom neked: * Vétkeztem ellened, *’ de üdvözíts engem!
Ítélőszéked félelmetes, ítéleted igazságos, * az én cselekedeteim pedig szörnyűek. * De te, Irgalmas, siess megmentésemre, * és a büntetésektől szabadíts meg! * Ments meg, Uram, a kosok kárhozatától, * és méltass, hogy jobbodon állhassak, *’ legigazságosabb Bíró!
Bűnök betegsége emészt el, * kétségbeesés ágyában fekszem. * A te szereteteddel, betegek orvosa, tekints rám! * Ne engedd, hogy nyomorultan halálba merüljek, * de könyörülj meg rajtam, * hogy buzgósággal énekeljem: * Irgalom osztogatója, *’ Urunk, dicsőség néked!
Bűnökbe zuhant és vétkekkel megbilincselt lelkem, * miért vagy gondatlan és miért henyélsz? * Fuss, mint Lót, a bujaság Szodomájának és Gomorájának tűzvészéből, * hátra ne fordulj, nehogy sóbálvány légy! * Menekülj az erények hegyére, * és kerüld mindig a kegyetlen gazdag égető szívtelenségét! * Ábrahám kebele felé igyekezz, mint Lázár, * és alázattal ezt kiáltsd: *’ Uram, reményem és menedékem, dicsőség néked!
Gonoszság sírjában fekszem, ó Irgalmas, * sok bűnöm mint sírkő nehezedik reám, *’ szabadíts ki belőle, könyörületes Uram!
Jöjjetek mindnyájan, testvérek, még a vég előtt * járuljunk tiszta szívvel az irgalmas Istenhez! * Ügyet se vessünk most megélhetésünk körülményeire, * hogy csak lelkünkre lehessen gondunk! * Vessük meg önmegtagadással a falánkság gyönyörét, * s inkább az irgalmat gyakoroljuk, * mert azzal az Írás szerint egyesek titkon angyalokat láttak vendégül! * Tápláljuk a szegények személyében azt, ki minket saját testével táplált! * Öltsük magunkra azt, ki magát világossággal, mint köntössel körülvette, * hogy a szeplőtelen Istenszülő és Szűz Anya közbenjárására * bocsánatot nyerjünk bűneinkre, * s töredelmes lélekkel kiáltsuk hozzá: * Urunk, szabadíts meg minket a baloldaliak kárhozatától, * s méltass minket, hogy jobbodra állhassunk, *’ mint irgalmas és emberszerető!
Amint Mártának mondtad, Urunk: * „Én vagyok a feltámadás”, * ezt az igét tettre is váltottad, * midőn az alvilágból Lázárt visszahívtad. * Kelts életre engem is, Emberszerető, együttérzéseddel, *’ a halálos szenvedélyekből!
Boldogtalan lelkem, * itt az ideje, hogy a végórára eszmélj, * és a kiszáradt fügefa látásától megdöbbenve * a neked adott talentumot szorgalmasan kamatoztasd, * virrasztva és így kiáltva föl: *’ Bárcsak ki ne zárnának Krisztus menyegzős csarnokából!
Mit lustálkodsz, szerencsétlen lelkem? * Miért jár mindig időszerűtlenül világi gondokon az eszed? * Miért a múlandó dolgokkal foglalkozol? * Már itt van az utolsó óra, * és el kell költöznünk innét! * Józanodj, amíg még időd van rá, és kiáltsd: * Vétkeztem ellened, Üdvözítőm; * de azért ne vágj ki engem, mint a terméketlen fügefát, * hanem könyörülj meg rajtunk, kegyelmes Krisztus, * és mi félelemmel hangoztatjuk: * Bárcsak ki ne zárnának Krisztus menyegzős csarnokából!
Szentjeid fényességébe hogy mehetek be, én méltatlan, * mert, már ha a menyegzős házba be mernék menni, * ruhám is elárulna, * hogy nem menyegzőre való, * s az angyalok megkötözve kidobnának. * tisztítsd le, uram, lelkem szennyét, *’ s üdvözíts engem, emberszerető!
Lelkem lustálkodva szunnyadozik, krisztus, * és nem ég az erényekből készült lámpám, * így a balga szüzekhez lettem hasonló, * mert a munkaidőben elkószáltam, jegyesem! * de te, uram, ne zárd el előlem irgalmadat, * hanem űzd el tőlem a sötét álmot, * ébressz föl, és vezess az okos szüzekkel menyegzős házadba, * ahol az ünneplők hangja tisztán cseng, * és szüntelenül hangoztatják: *’ urunk, dicsőség néked!
Midőn dicsőséggel eljössz, jézusom, * az angyali erőkkel, és ítélőszékben fogsz ülni, ne rekessz ki engem, jó Pásztor! * Mert ismered a jobbra vezető utat,* s hogy a bal oldaliak romlásra kerülnek, * ne kárhoztass el a bakokkal engem, * ki bűneim folytán eldurvultam, * hanem állíts jobbod felől, * és számíts ott álló juhaidhoz, *’ s üdvözíts engem, ó emberszerető!