Szent György nagyvértanú Kr. u. 275 körül született Kappadókiában, keresztény szülőktől. Édesapja mártírhalált halt Krisztusért, amikor György tízéves volt. Édesanyja ezután magával vitte őt szülőföldjére, Palesztinába, ahol tanyái voltak. Amikor 18 éves volt, bevonult a római hadseregbe. Fiatal kora ellenére tökéletesen teljesítette katonai kötelességeit. Mindenki csodálta őt rátermettsége miatt. Ezért gyorsan előléptették magasabb tisztségekbe, és grófi címet adományoztak neki, Decius pedig nagyra becsülte.
Decius császár idejétől Diocletianus trónra lépéséig, Kr. u. 283-ig a keresztény egyház hatalmas mértékben növekedett, mert béke uralkodott. A keresztények sok közéleti tisztséget vállaltak, sok nagy templomot és különböző iskolákat építettek, megszervezték az egyházak és a jótékonysági szervezetek igazgatását és vezetését.
Diocletianus kezdetben államának megszervezésén dolgozott. Hadvezéreket fogadott fel segítőinek és miután sikerült legyőznie az állam ellenségeit és stabilizálnia az állam határait, a belügyekkel kezdett foglalkozni. Sajnos a keresztény vallás ellen fordult, hogy visszahozza a bálványimádást. Ezért Kr. u. 303-ban gyűlésre hívta össze segítőit, a hadvezéreket a kelet-római állam fővárosába. Köztük volt a 28 éves György is, aki kitűnt a többi katona közül.
Összegyűltek, hogy döntést hozzanak a keresztény hit kiirtásáról és megsemmisítéséről. Elsőként Diocletianus szólalt fel, és megparancsolta mindenkinek, hogy vegye fel a kereszténység elleni megsemmisítő harcot. Mindenki megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a keresztény vallást kiiktassa a római államból. Ekkor a bátor György felállt és azt mondta: „Miért akartok igaz és szent vért ontani, és a keresztényeket bálványimádásra kényszeríteni?”. És hirdette a keresztény vallás igazságát és Krisztus istenségét.
Amint befejezte, mindenki megdöbbent e vallomáson, és megpróbálták rávenni, hogy bánja meg, amit mondott. De György szilárd volt, és bátran hirdette keresztény hitét.
Diocletianus feldühödve elrendelte, hogy zárják börtönbe, lábát kössék egy fához, majd miután a hátára feküdt, egy nagy és nehéz követ helyezett a mellkasára.
Másnap reggel Diocletianus elrendelte, hogy Györgyöt állítsák elé kihallgatásra. Ismét állhatatosan kitartott vallomása mellett, és a császár minden hízelgése és ígérete ellenére hirdette hitét, és a mennyei kincsekről beszélt. Diocletianust feldühítették szavai, és megparancsolta a hóhéroknak, hogy kössék a szentet egy nagy kerékhez, hogy testét feldarabolhassák. Még a szent bátorságát is kigúnyolta, és meghívta a bálványok imádására. György hálát adott Istennek, amiért megérdemelte, hogy próbára tegyék, és örömmel vállalta ezt a szörnyű kínzást, amely egész testét apró, vékony darabokra hasította, mert a kerék körül éles, késeknek látszó vasak voltak a kerékbe szúrva. Valóban, amint a kerék megmozdult, az éles vasak elkezdték vágni a testét. Ekkor egy hang hallatszott a mennyből, amely így szólt: „Ne félj, György, mert én veled vagyok”, és azonnal egy angyal kiszabadította a szentet, leoldotta a kerékről, és egész elgyötört teste meggyógyult.
György, aki csodálatos módon visszanyerte teste épségét, angyali külsővel jelent meg Diocleciánus előtt, aki másokkal együtt áldozatot mutatott be a bálványoknak. Amint meglátták őt, mindannyian elámultak és megdöbbentek. Egyesek azt állították, hogy valaki, aki hasonlít rá, mások pedig azt, hogy szellem. De miközben kommentálták az eseményt, két tisztje, Protolemaiosz és Anatoliusz ezer katonával együtt megjelent a király előtt, és megvallották Krisztusba vetett hitüket. Diocletianus annyira feldühödött, hogy őrjöngeni kezdett, és megparancsolta, hogy öljék meg őket, ami azonnal meg is történt.
Ezután elrendelte, hogy azonnal töltsenek meg egy gödröt mésszel és vízzel, és miután beledobták Györgyöt, hagyják benne három nap és három éjjel, hogy csontjai is szétmálljanak.
A hóhérok a forró mészbe dobták a szentet, és bezárták a gödör száját. Három nap múlva Diocletianus katonákat küldött, hogy nyissák ki a gödröt. De nagy meglepetésükre Györgyöt a mészben állva és imádkozva találták. Az esemény lenyűgözte és csodálatot váltott ki a nép körében, amely felkiáltott: „György Istene nagy”. Diocletianus magyarázatot kért Györgytől. György ekkor azt válaszolta, hogy mindez az isteni kegyelem és hatalom, nem pedig mágia és bűbáj eredménye.
Diocletianus feldühödve elrendelte, hogy izzó, tüzes vascipőt húzzanak rá vasszegekkel, és kényszerítsék járásra. A szent imádkozott és sértetlenül járkált. Ismét elrendelte, hogy börtönbe zárják, és arra gondolt, hogy összehívja a hadvezéreket, hogy fontolják meg, mit tegyenek Györgygyel. Miután keményen megverték ostorral, bemutatták őt Diocletianusnak, aki megdöbbenve látta, hogy György úgy ragyog, mint egy angyal. Azt gondolta tehát, hogy ez a jelenség a mágikus képességeinek köszönhető. Ezért Athanasius mágust hívta, hogy fejtse meg György varázslatát.
Eljött tehát a mágus Athanasius, kezében két agyagedényt tartott, amelyekben méreg volt. Az első edényben a méreg őrületet okozott, míg a másodikban a méreg halált.
Azonnal elvezették a szentet Diocletianushoz és a mágus Athanasiushoz. A király elrendelte, hogy adják neki az első mérget. A Szent habozás nélkül megitta az első edény mérgét, miután imádkozott , mondván: „Uram Jézus Krisztus, a mi Istenünk, aki még a halálos italra is azt mondtad, hogy nem árt azoknak akik hisznek benned, most mutasd meg kegyelmedet.” És egyáltalán nem ártott neki a méreg semmit!
Amint látták, hogy egyáltalán nem történt vele semmi baj, a király megparancsolta a mágusnak, hogy adja neki a második edényt. Ő azt is megitta, anélkül, hogy a legkisebb baja is lett volna. Ekkor mindenki elámult ezen a csodán. Diocletianus még mindig ragaszkodott ahhoz, hogy György ne haljon meg, hogy ő maga is varázslatot tanuljon tőle. Athanasius mágus, aki tudta, milyen erősek a mérgek, miután letérdelt a mártír előtt, megvallotta hitét az igaz Istenben. Ekkor Diocletianus azonnal megölte Athanasiust. Ebben a pillanatban érkezett meg Diocletianus felesége, Alexandra, aki megvallotta hitét az igaz Istenben. Erre a kegyetlen és szívtelen Diocletianus elrendelte, hogy börtönbe zárják, másnap pedig levágják a fejét. Alexandra a börtönben imádkozva átadta lelkét Isten kezébe.
Szent Györgyöt börtönbe zárták, és éjszaka álmában Krisztust látta, aki bejelentette, hogy elnyeri a vértanúság koronáját, és kiérdemli az örök életet. Hajnalban Diocletianus parancsára a katonák elé állították a szentet. A Szent valóban örömmel telve vonult a király felé, mert előre látta, hogy eljött a vége. Amikor tehát Diocletianus meglátta, azt javasolta, hogy menjenek Apolló templomába, hogy áldozzanak a bálványának. Amikor a szent belépett a templomba, felemelte a kezét, és miután a keresztet vetett, megparancsolta, hogy a bálvány dőljön le. Azonnal leesett és darabokra tört.
A bálványok papja és a nép annyira feldühödött, hogy a királyhoz kiáltottak, hogy végezze ki Györgyöt. Diocletianus kiadta a parancsot, és levágatta a fejét.
A Szent hűséges szolgája, Paszikratész, a Szent kívánságát teljesítve, átvette a Mártír szent ereklyéjét édesanyja, Szent Polikronia ereklyéjével együtt és a palesztinai Lyddába vitte. Onnan, amint arról a források tanúskodnak, a keresztes lovagok elvitték Szent Polikronia szent ereklyéit, és nyugatra vitték.
Csodálatos az Isten az Ő szentjeiben!
