Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Püspök Atyáink közleménye

A koronavírus terjedése miatti vészhelyzetben a görögkatolikus szertartási rendünkön egyelőre nem változtatunk.

Viszont arra szólítjuk föl fertőzésben leginkább veszélyeztetett személyeket, beteg, gyenge immunrendszerrel rendelkező illetve idős híveinket, hogy a kockázat csökkentése érdekében lehetőleg otthonról kapcsolódjanak be a templomi szertartásainkba.

A debreceni főszékesegyházban, a máriapócsi kegytemplomban és a nyíregyházi székesegyházban elhelyezett kamerának köszönhetően az ott folyó szertartásokat a világhálón keresztül bárki élő adásban követheti. A szentáldozásra vonatkozó és egyéb óvintézkedések továbbra is érvényben vannak.Görögkatolikus vallási gyakorlatunkban jól ismert kifejezés az értetkőzés. Ezt rajtunk kívül más alig-alig érti.

Kifejezetten Máriapócshoz kötődik, s azt a mozdulatot jelöli, amikor fölmegyünk a Kegykép elé, és annak másolatát, illetve az Istenszülő könnyeit száz évvel ezelőtt felfogó kendőcskét a tartóján át megcsókoljuk. Minthogy a koronavírus legfőképpen cseppfertőzéssel terjed, az ajkakkal érintett tárgyak különösen is lehetőséget adnak a vírus továbbadására. Ezért görögkatolikus egyházunk a járvány idejére ideiglenesen megváltoztatja ezen tiszteletadásunk gyakorlatát.

Továbbra is fölmehetünk a kegyképhez, de nem találjuk ott az ereklyetartókat, így nem csókkal vagy érintéssel, hanem csak megállva, csöndes imádsággal fejezhetjük ki az Istenszülő iránti szeretetünket, hálánkat, nyújthatjuk át neki kéréseinket. A kegykép környezetét, följáróját s az egész kegytemplomot gyakori fertőtlenítéssel, folyamatos takarítással tartjuk tisztán. A zarándokokat is kérjük, hogy ők is legyenek ebben együttműködők. Köszönjük.

Ahol ikont vagy keresztet szoktunk csókolni, ott is javasoljuk, hogy ebben az átmeneti időszakban, hogy érintés nélkül, csöndes megállással, főhajtással fejezzük ki tiszteletünket.

Az óvintézkedések betartása mellett ugyanakkor mindezeknél fontosabb, hogy hitből fakadó, bizalommal teli imádsággal forduljunk a Teremtőhöz, hogy minél hamarabb vegye el tőlünk ezt a járványt, a betegek mihamarabb gyógyuljanak meg, a gyógyítóknak pedig legyen erejük ezen emberfeletti munka elvégzéséhez. Fogjunk össze tettben és lélekben, hogy a megváltozott körülmények közepette is a ránk jött veszedelem ne a széthúzást, hanem az összefogást erősítse bennünk!A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetre reagálva, a Görögkatolikus Médiaközpont már a most következő vasárnap élőben közvetít Szent Liturgiát azok számára, akik koruk, egészségi állapotuk vagy más komoly okból nem tudnak személyesen részt venni a liturgián.

Az első Szent Liturgiát március 15-én nemzeti kegyhelyünkről, Máriapócsról közvetítjük 11 órakor, melyet a Médiaközpont Facebook oldalán érhetnek el.

Tervezzük, hogy a nagyböjti szerda és péntek estéken Előszenteltek Liturgiát közvetítünk, melyekbe szintén a Facebook oldalunkon kapcsolódhatnak be. A liturgiákat különböző helyszínekről, mindhárom egyházmegye területéről felváltva sugározzuk. Az élő közvetítéseket a Médiaközpont Youtube csatornáján lehet majd visszanézni. 

Erősítse közösségünket az imádság és a figyelmes szeretet gyakorlása!

Napi evangélium

Eseménynaptár

Szent Szofronij"...Igen, én is úgy döntöttem, hogy az emberek közötti kapcsolatok rejtélye megoldatlan marad számomra életem végéig, egy olyan végig, amely már közeledik. Megerősödött bennem a tudat, hogy mindannyian, emberek, vakok vagyunk valamilyen mértékben. ...A mindannyiunkra jellemző vakság következtében kivétel nélkül mindannyian nem értjük, mikor bántunk meg másokat, mikor tesszük tönkre az életüket, mikor ítéljük meg őket aszerint a reakció szerint, amely talán saját cselekedeteink következménye volt.Tudjuk, hogy személyes lelkiismeretünk alapja a jó utáni vágy, a tökéletesség keresése, és a keresésünk helyességének bizonyossága által vezérelve gyógyíthatatlanul hajlamosak vagyunk igazolni magunkat. És ez mindannyiunk közös betegsége. Innen erednek a világban zajló megoldatlan konfliktusok. Megoldatlanok, mert mindenki azzal igazolja magát, hogy elutasítja a másik igazságosságát, aki előtte áll..." ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Grúziai Szent GábrielHa akár csak egy embert is gyűlölsz, messze vagy a mennyek országától!Amikor kritizálsz valakit, aki elesett, az Urat kritizálod. Az Úr megaláz, az Úr felmagasztal.Az Úr előtt az emberek bűnei úgy halmozódnak, mint a tenger kavicsai. De nincs bűn, amely felülmúlná a bűnbánatot. Ha gyilkossal, prostituálttal vagy részegessel találkozol, ne vádold őt. Ők Isten teremtményei, akiknek a pórázát az Úr elengedte. Ezért arra hívattak, hogy maguktól, a bűnbánattal találják meg a helyes utat. De a te pórázodat az Úr tartja, és ha elengedi, rosszabb helyzetbe kerülsz, és elpusztulsz.És ha az Úr megengedi a bukást, te, aki az embert vádolod, magát Istent vádolod, aki megengedte, hogy ez az ember ilyen állapotba kerüljön. Ha ez az ember, aki vétkezett és te elítélted, éjszaka sírt és megbánta a hibáját, az Úr azt mondja: „Megbocsátottam neki! Láttad ezt?” ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Lépcsős Szent JánosAki eldöntötte, hogy Isten szolgájaként éli életét, csak Istentől, az ő Urától fél. Míg aki nem féli Istent, gyakran még a saját árnyékától is fél. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Szent Porfiriosz atyaAz értelmi ima (a szív imája, Jézus ima) akkor jön létre, ha az ember kiérdemelte Isten kegyelmét. Nem szabad arra gondolni, hogy majd megtanulom, majd sikerül, majd elérem, mert ez önzéshez és büszkeséghez vezethet. Tapasztalat, vágyakozás szükséges, de belátás, figyelem és józanság is, hogy az ima tiszta és Istennek tetsző legyen. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Szent Kleopa atyaAz alázat, a béke és a szív szelídsége olyan szorosan összefonódnak egymással, hogy ahol az egyik megvan, ott biztosan a többi is megvan, mivel aki szelíd szívű, az alázatos is, és fordítva. ...
View on Facebook (opens in a new tab)