Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Metropóliai rendelkezés

A Keleti Egyházak Kongregációja arra szólítja fel a sui iuris Egyházak vezetőit, hogy adjanak ki rendelkezéseket összhangban a civil hatóságok azon instrukcióival, amelyek a járvány terjedését hívatottak gátolni. A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház a papjaira és híveire vonatkozóan a következőket rendeli el.

Az ünnepeket szigorúan azokon a napokon kell megülni, amelyen a liturgikus naptárban szerepelnek. Ezek szertartásait tehát az előírt napokon kell végezni, de a megtartásuknál figyelembe kell venni az adott lehetőségeket. Ezeket a templomi szent cselekményeket tanácsos élő közvetítéssel minél több személyhez és családhoz eljuttatni. Amennyiben a saját parókiánk erre jó lehetőséget nyújt, érdemes abba bekapcsolódni. Ugyanakkor lehet és dicséretes más, főként központi szertartásokat is követni (Máriapócs, székesegyházak, nagyobb templomok). A szertartásokat a liturgikus szolgálattevők lehetséges számához kell igazítani. Kerülni kell a nagy létszámú szertartásokat, ahol nem vagy nehezen valósítható meg az előírt fizikai távolságok betartása.

A szertartások templomon kívüli elemeit (körmenet, templomajtó előtti Evangélium olvasása, miroválás, stb.) kerülni kell.

Jelentős mértékben fölértékelődik a személyes és családi imádság fontossága, amely hiteles imája az Egyháznak, valamint a jelen körülmények között fontos eszköze a hit továbbadásának a nemzedékek között. A papoknak és hitoktatóknak feladata, hogy elérhetővé tegyék az adott szertartások szövegeit, valamint olyan egyéb szövegeket, magyarázatokat, tanításokat, amelyek segítik otthonaikban az egyénileg vagy családban imádkozókat. Ezen túl pedig adjanak ki egyéb segédanyagokat, hogy a családok egy-egy felnőtt tagja elmagyarázhassa a gyermekeknek az adott napon végzett szertartások hiterősítő és lelkiségi üzenetét.

A nagyhét és a feltámadás ünneplésének gazdagsága azzal is felszínre hozható, hogyha egy részét az otthonokban és a családok körében imádkozzuk, felhasználva a már eddig is használt imakönyveket illetve az említett segédanyagokat.

Azok a papok, akiknek nincs módjuk családban vagy közösségben ünnepelni a Szent Liturgiát, magukban imádkozzák el a zsolozsma imaóráit vagy a zsoltárokat és azokat az imákat, melyek nem igénylik sem a kórus, sem a hívek válaszát.

Nagycsütörtökön ebben az évben elmarad az antimenzion- és műrószentelés valamint a lábmosás szertartása.

Nagypénteken, ha nem is vehetünk részt a templomi szertartáson, mindent tegyünk meg azért, hogy otthonainkban megfelelő módon átélhessük ennek a napnak a titkát, fölhasználva ehhez a királyi imaórák és a sírbatételi vecsernye mély teológiát tartalmazó gyönyörű szövegeit. Ezeket az imádságokat, egyedül vagy családban is mondhatjuk. (Megváltottál minket drága véreddel…; Az istenfélő József…).

Húsvét éjszakáján kérjük a családokat, hogy ahol lehetséges, a harangszóra otthonaikban olvassák el a Feltámadásról szóló Evangéliumot (Mk 16,1-8), gyújtsanak fényt, és énekeljék el a Feltámadt Krisztust, lehetőleg az előversekkel együtt többször is, és a kánonból, a sztihirákból annyit, amennyit csak tudnak. Ezek szövegeit is közzétesszük az elektronikus felületeinken.

Minden húsvétra tervezett beavatási szertartást tegyünk át későbbi dátumra.

Amennyiben nincs módunk elvégezni Húsvét előtt a szentgyónásunkat, ne mulasszuk el bűneink töredelmes megbánását és azok bocsánatának kérését. Erre imádkozhatjuk a következőket: Szokásos kezdet után az 50. zsoltár: Könyörülj rajtam, Uram… és a parakliszban énekelt bűnbánati tropárok: Könyörülj rajtunk, Urunk… Imádkozhatunk továbbá egyéb bűnbánati zsoltárokat és imákat, és kérjük a mindenható és irgalmas Istentől bűneink bocsánatát. Legyünk tudatában annak, hogy szerető mennyei Atyánk irgalmas szeretetével siet megbocsátani bűneinket, hiszen ő nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Miután pedig elmúlt a veszélyhelyzet, mindenki végezze el szentgyónását a hagyományos módon.

Napi evangélium

Dox. Bertalan és Barnabás apk.
Kattintson ide az elolvasásához!

Eseménynaptár

Szent Kleopa atyaKísértések és lelki küzdelem nélkül a lélek üdvössége nem lehetséges. Ezért mondta egy remete: " ha elűzöd a kísértéseket, akkor senki sem üdvözül". ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Kolovosz Szent JánosHa egy király el akarja foglalni az ellenséges várost, először korlátozza a víz és az élelem bejutását. Ugyanez vonatkozik a testi vágyakra is. Ha valaki böjtölve és éhezve él, a lelkében lévő ellenségek elveszítik hatalmukat. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szent PorfirioszNe zsaroljuk Istent imáinkkal! Ne kérjük Istentől, hogy szabadítson meg minket valamitől, betegségtől stb., vagy hogy oldja meg a problémáinkat, hanem kérjük Tőle az erőt és a támogatást, hogy elviselhessük azokat. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Velimirovoics Szent MiklósEgy beteg ember irigykedhet egy beteg emberre; egy beteg ember irigykedhet egy egészséges emberre; de egy egészséges ember nem irigyli a beteg embert! Az igaz ember sem irigyli a bűnöst. Az orvos felismeri betege halálos betegségét, és mivel tudja, sajnálja őt; de nem irigyli. Az igaz ember felismeri a bűn betegségét, a szörnyűt és halálosat, és ezért nem irigyli a bűnöst, hanem inkább sajnálja. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Arizonai Szent Efrém Egy dolgot ne felejts el. Kerüld a rossz dolgokat. És amikor probléma merül fel, vagy a körülötted lévőkkel való feszültség elmérgesedik, szeress, és kérd Isten segítségét a következő imával: „Uram Jézus Krisztus, irgalmazz nekem!” Ő sokkal jobban tudja, mint mi, hogyan kezeljük a problémáinkat, és hogyan tűnnek el az akadályok az utunkról az Ő beavatkozásával. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook