Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Karácsonyt megelőző bűnbánati időszak kezdetére

A karácsonyi böjt a többi böjti időszakkal együtt már a IV.-V. században szerepel az egyház gyakorlatában. Van, aki szerint azonban csak a VIII. századtól terjedt el ez a hathetes böjti idő. (Első említése november 14.-i kezdettel egy VIII. századi kopt kalendáriumban található.) E böjt fejlődésének sajátos története van Keleten és Nyugaton, előbbiben még vita is volt ennek időperiódusáról.

Többféle elnevezéssel is illetik: a „fülöpi böjt” utal arra, hogy Szent Fülöp apostol ünnepe (nov.14) után kezdődik; másutt „negyven nap”-nak is nevezik, persze jól megkülönböztetve a nagyböjti időtől. Mint bármely böjtben, itt is csak külső tényező az ételektől való megtartóztatás, nagyobb jelentősége a belső tényezőnek, a szenvedélyektől való tartózkodásnak van. Tesszaloniki Szent Simeon Mózes negyven napos böjtjében látja ennek előképét; mivel az év elejéhez kötődik, ezért ószövetségi értelemmel bír, így nem véletlen az ószövetségi nagyok sokaságának emléknapja sem ebben az időszakban.

Az egyház az istentiszteleti sajátosságokról sem feledkezik meg: némely napokon (november 19., 26.,29.; december 1., 2., 3., 8., 14., 16., 19.) ugyanúgy alleluját éneklünk a reggeli istentiszteleten, mint a Nagyböjtben. Debolszkij orosz liturgiakutató szerint hajdan néhol éppúgy imaórákkal, Szent Efrém fohászaival, leborulásokkal végezték a szertartásokat, mint a szent negyven napon. Az ünnepi jellegű és a bűnbánati napok váltakozása jellegzetes sajátossága a karácsonyi böjtnek. Szkaballanovics professzor szerint még az emléknapok kiválasztása is tudatosan történt erre az időre, bár az év más napjain ez a tudatosság nem mindig tételezhető fel. A lényeg: minden nap utat mutat a Születés ünnepének méltó megünneplése felé.

November 15-én vértanúkkal indulunk az úton, az egyház jelezni akarja: minden lemondás és erkölcsi küzdelem ma bizony vértanúság. A legnagyobb szentek emléke is ekkortájt van: Szent Máté apostol és evangélista (november 16.), Szent Katalin nagyvértanúnő (november 25.), Szent András apostol (november 30.), Damaszkuszi Szent János (december 4.), Szent Száva (december 5.), Szent Miklós (december 6.), Antióchiai Szent Ignác (december 20.). Főként utóbbi ünnep nem véletlen került Karácsony előünnepére: már gyerekkorában is a hagyomány szerint Jézus lábain ült, a felnőttek elé példaként állítva; mindig Vele akart lenni, még vértanúságát is várta, hogy gabonaként megőrölve az Úrhoz juthasson.

Szent Ignác és az összes többi nagy szent élete mutatja: minden böjti hőstett igazi célja, hogy az Úrral lehessünk, aki most barlangban születő Kisded, de Ő a Messiás, aki minden küzdőnek koszorút ajándékoz!

Itt vannak a próféták is, két vasárnap pedig kifejezetten az ószövetségi igazakkal foglalkozik a Karácsony ünnepe előtt. Ez sem véletlen: észre kell vennünk, hogy ők várták az Üdvözítőt (ma már türelemmel „várni” sem nagy divat); még nem látták Őt, de hitük révén méltókká lettünk a Megtestesült látására. Még kívül maradtak a megváltáson, amint mi is kívül rekedhetünk a menyegzős csarnokból bűneink miatt, ha nem törekszünk szívünk megtisztítására. Amint a történelemben fokozatosan tárult fel a Világosság, és az ószövetségi igazak készítették elő Krisztus jövetelét, nekünk is el kell indulnunk bűneink sötétjéből, és haladnunk kell a kegyelem világosságára vezető úton. A Karácsonyt megelőző két vasárnap Krisztus nemzetségtáblájának az értelmezése, melyet épp az ünnep előtti vasárnapon olvasnak fel: így minden érthetővé lesz a megtestesülés ószövetségi várásából. Kiemelkedik a hitben tanúságtevők szerepe, Pál apostol is erről beszél: általuk lettünk méltók az Úr érkezésére. (vö. Zsid 11,33-35)

A böjti idő november 15-én kezdődik.

Az ősi rend szerint így szól: a böjt kezdetét megelőző nap, Fülöp apostol emlékezete már előkészület: ha szerdára vagy péntekre esik, húst nem, csak halat ehetünk.

Böjtölő Jánosnak tulajdonítják ezt az előírást: „Kívánatos, hogy a világiak tartózkodjanak a húsevéstől a két negyven napos böjti időben, mégpedig Szent Fülöp böjtjében, valamint Szent Péter és Pál böjtjében”.

November 21-én halat eszünk, bármilyen napra essék az ünnep. Viszont azoknak, akik e napon áldozni szeretnének, illő, ha az első héten tartózkodnak a hal fogyasztásától is.

November 25. és december 25. között, szerda és péntek kivételével megengedett a hal fogyasztása, tojást és tejtermékeket viszont nem eszünk. Az utolsó héten, 18-tól viszont már halat sem fogyasztunk. E böjti időszak első és utolsó napján „szárazevés” van, kivéve, ha az szombatra vagy vasárnapra esik, ekkor fölmentés van borra és olajra.

A jelenlegi görögkatolikus böjti fegyelem szerint – melyet 7 éves kortól a 60. életévig kell az egészséges embernek megtartania – a szerdai és pénteki napokra húsételektől való tartózkodás van előírva a Nagyböjt szerdáira és péntekjeire, illetve a másik három – így eme – böjti időszak péntekjeire.

Az egyház bölcs példákat állít elénk készületünk időszakára: küzdőket és tanúságtevőket, böjti programot mutatva életpéldájukon keresztül. Nekünk egy fontos feladatunk van: Ne szalasszuk el a lehetőséget, hanem tőlük tanulva induljunk a betlehemi jászol felé vezető úton az igazi nagy találkozásra.

(forrás: Nyíregyháza Görögkatolikus Egyházmegye, Kanyó Árpád)

Napi evangélium

Fókász fszvt., Kodrátosz ap.
Kattintson ide az elolvasásához!

Eseménynaptár

Szárovi Szent Szerafim Szeressük az alázatot, hogy meglássuk Isten dicsőségét, mert ahol az alázat csepeg, ott tör elő és árad ki Isten dicsősége. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Aranyszájú Szent János Ezért, amikor felkelünk ágyunkból, Istenhez intézett imával kell üdvözölnünk a napot; és amikor asztalhoz ülünk, vagy lefeküdni készülünk, sőt minden órában és pillanatban könyörögnünk és imádkoznunk kell Istenhez, hogy akadályok és nehézségek nélkül telhessen a napunk. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
A Szent Liturgia a mennyország felajánlása a földnek, Isten szeretetének nagy csodája, az emberek örök üdvösségének ünneplése, az isteni irgalmasság győzelme a bűn és az ördög felett. Isten maga kerül közelebb az emberhez, szorosabb közösségbe kerül vele.Nincs szentebb, fenségesebb, nagyszerűbb, életadóbb, mint a Szent Liturgia. Diadalmas ünneplés. Mindenható ima az egész világ és az Egyház minden egyes tagjának üdvösségéért. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Szent PorfirioszHa az isteni kegyelemben éltek, a gonosz nem fog bántani titeket. Ha nem éltek az isteni kegyelemben, a gonosz körülvesz titeket, elhatalmasodik rajtatok a lustaság, és szenvedni fogtok. Ha lustaságot láttok, azt jelenti, hogy annak az embernek a lelke nincs rendben. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Krimi Szent Lukács az orvosMi tesz minket tisztátalanná?Elsősorban a szavaink. Ha ezek a szavak rondák, ha a szánk, amellyel Krisztus szennyezetlen Testét és drága Vérét vesszük magunkhoz, kinyílik, hogy különféle káromkodásokat és obszcén szavakat mondjunk, ez tesz minket tisztátalanná. Aki káromkodik, az magát káromolja, és aki rágalmazza felebarátját, azt magát rágalmazza, és ezzel nyilvánvalóvá teszi lelke szennyezettségét és tisztátalanságát. Aki káromkodik, az magát gyalázza, és nem azt, akit káromol. Minden, ami belőlünk származik, tisztátalanná tesz minket. És belőlünk nemcsak a szavak származnak, hanem a cselekedeteink is, sőt általában az egész viselkedésünk. A szavak, a cselekedetek, sőt még a tekintetünk is felfedi lelkünk állapotát. Ha szavaink tele vannak gonoszsággal és rágalmazással, ha cselekedeteink nem tiszták, és egész viselkedésünk gonoszságot, gőgöt, nagyzási mániát és magamutogatást tükröz, ez tisztátalanná tesz minket. ...
View on Facebook (opens in a new tab)