Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Húsvét Vasárnap

Szentek között élő atyánknak, Aranyszájú Szent Jánosnak, Konstantinápoly érsekének oktatása – a mi Istenünk, a dicsőséges és üdvösséget szerző Krisztusunk feltámadásának szent és tündöklő napjára.

AKI ISTENFÉLŐ ÉS ISTENSZERETŐ, merítsen magának hasznot ebből az oktatásból! Aki értelmes szolga, menjen be örvendezéssel Ura örömébe! Aki az első órától munkálkodik, vegye el ma igazságos bérét! Aki a harmadik óra után érkezett, ünnepeljen hálaadással! Aki a hatodik óra táján jöhetett, ne ingadozzék, mert semmivel sem károsodik! Aki a kilencedikig késlekedett, álljon elő és ne habozzék! Aki a tizenegyedik órára érkezett, ne féljen késlekedése miatt, mert nemeslelkű az Uralkodó, és az utolsót éppen úgy fogadja, mint az elsőt. Letelepíti a tizenegy órakor érkezőt éppen úgy, mint az első órától munkálkodót. A későn jövőnek kegyelmez, az elsőnek érkezésén örvend. Ennek megfizet, amannak ajándékot ad. A munkát elfogadja, a tudást becsüli, a cselekedetet értékeli, az áldozatot dicséri. Mindnyájan bemennek az Úr örömébe, elsők és későbbiek, elveszitek jutalmatokat! Gazdagok és szegények, mindnyájan örvendjetek! Komolyak és könnyelműek, becsüljétek meg ezt a napot! Böjtölők és nem böjtölők, vigadjatok ma! Roskadozik az asztal, vegyetek róla mindnyájan! Élvezzétek mindnyájan a hit lakomáját! Részesüljetek mindnyájan a jólelkűség gazdagságából.

Ne panaszolja senki a szegénységet, mert feltűnt az új birodalom! Ne keseregjen senki bűnei miatt, mert felragyogott a sírból a bocsánat! Ne féljen senki a haláltól, mert megszabadított minket az Üdvözítő halála! Hatalma alá hajtotta, és megsemmisítette a halált. Leszállt az alvilágba, és kifosztotta az alvilágot. Keserűséget okozott neki, mikor az megízlelte az Ő testét. Erre célzott Izaiás, mikor felkiáltott és mondta: Az alvilág elkeseredett, mikor ott lent megjelentél. Elkeseredett, mert vereséget szenvedett, mert szégyenben maradt, elkeseredett, mert halálos sebet kapott, elkeseredett mert pusztulásnak indult elkeseredett, mert fogságba esett. Zsákmányul ejtette a testet, és az Istennel találkozott, zsákmányul ejtette a földet, és az ég állt előtte, zsákmányul ejtette azt, amit látott, és elbukott azáltal, amit nem látott. Halál, hol a te győzelmed? Alvilág, hol a te fullánkod? Föltámadt Krisztus, és elbuktak a gonosz lelkek. Feltámadt Krisztus és örvendeznek az angyalok. Feltámadt Krisztus és diadalmaskodik az élet. Feltámadt Krisztus és semmivé lett a halál a sírnál. Feltámadt Krisztus a halálból és elsőszülött lett a holtak közül. Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön-örökké! Amen.

Napi evangélium

Dox. Keresztfelmagasztalás ünz.
Kattintson ide az elolvasásához!

Eseménynaptár

Aranyszájú Szent János Ezért, amikor felkelünk ágyunkból, Istenhez intézett imával kell üdvözölnünk a napot; és amikor asztalhoz ülünk, vagy lefeküdni készülünk, sőt minden órában és pillanatban könyörögnünk és imádkoznunk kell Istenhez, hogy akadályok és nehézségek nélkül telhessen a napunk. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
A Szent Liturgia a mennyország felajánlása a földnek, Isten szeretetének nagy csodája, az emberek örök üdvösségének ünneplése, az isteni irgalmasság győzelme a bűn és az ördög felett. Isten maga kerül közelebb az emberhez, szorosabb közösségbe kerül vele.Nincs szentebb, fenségesebb, nagyszerűbb, életadóbb, mint a Szent Liturgia. Diadalmas ünneplés. Mindenható ima az egész világ és az Egyház minden egyes tagjának üdvösségéért. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Szent PorfirioszHa az isteni kegyelemben éltek, a gonosz nem fog bántani titeket. Ha nem éltek az isteni kegyelemben, a gonosz körülvesz titeket, elhatalmasodik rajtatok a lustaság, és szenvedni fogtok. Ha lustaságot láttok, azt jelenti, hogy annak az embernek a lelke nincs rendben. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Krimi Szent Lukács az orvosMi tesz minket tisztátalanná?Elsősorban a szavaink. Ha ezek a szavak rondák, ha a szánk, amellyel Krisztus szennyezetlen Testét és drága Vérét vesszük magunkhoz, kinyílik, hogy különféle káromkodásokat és obszcén szavakat mondjunk, ez tesz minket tisztátalanná. Aki káromkodik, az magát káromolja, és aki rágalmazza felebarátját, azt magát rágalmazza, és ezzel nyilvánvalóvá teszi lelke szennyezettségét és tisztátalanságát. Aki káromkodik, az magát gyalázza, és nem azt, akit káromol. Minden, ami belőlünk származik, tisztátalanná tesz minket. És belőlünk nemcsak a szavak származnak, hanem a cselekedeteink is, sőt általában az egész viselkedésünk. A szavak, a cselekedetek, sőt még a tekintetünk is felfedi lelkünk állapotát. Ha szavaink tele vannak gonoszsággal és rágalmazással, ha cselekedeteink nem tiszták, és egész viselkedésünk gonoszságot, gőgöt, nagyzási mániát és magamutogatást tükröz, ez tisztátalanná tesz minket. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Nüsszai Szent GergelyAz Istené valóban a legboldogabb létezés. Mert bármit is feltételezzünk az Istenről, a boldogság az a tiszta élet, a leírhatatlan és felfoghatatlan jóság, a kifejezhetetlen szépség, ami teljes mértékben kegyelem, bölcsesség és erő, az igazi fény, minden jóság forrása, mindenek legfőbb hatalma, az egyetlen vágyott dolog, ami mindig ugyanaz marad, az örök öröm, az örök boldogság, amelyről sokat lehetne mondani, és mégis semmi méltót nem mondhatnánk róla. Mert az elme sem közelíti meg Istent, sőt, még ha meg is tudnánk érteni valamit a Róla szóló legmagasabb rendű dolgokból, azt, amit megértenénk, semmilyen szóval nem lehet kifejezni. ...
View on Facebook (opens in a new tab)