Keleti hagyomány szerint augusztus 1-től 14-ig az Istenszülő elszenderedésének ünnepéig böjtölünk. Szigorú böjt, halat csak a Megváltó színeváltozásának ünnepén (augusztus 6.) eszünk. Ha augusztus 15-e szerdára vagy péntekre esik, akkor is böjti nap marad és csak a hal fogyasztására kapunk felmentés.
A böjt Isten parancsolata. Az első, a legrégebbi az összes közül parancs közül, Ádámnak adta a paradicsomban. „Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” (Ter 2,16-17)
A böjt fegyverével az embereket hozzá kell szoktatni az Istennek való engedelmességhez és az ördög elleni küzdelemhez. Az Egyház a böjtöt nem tekinti öncélnak, hanem inkább testi fegyelemnek és lelki képzésnek, hogy testileg és lelkileg megtisztuljunk, és ezáltal Istenhez közeledjünk, részesüljünk a bűnbánat és az Eucharisztia szentségeiben és megmutassuk szeretetünket mások iránt. gyakorlati szempontból.Krisztus és az egyházatyák is hangsúlyozzák, hogy a böjt akkor valódi, ha azt a bűntől való tartózkodás, az imádság és a szeretet gyakorlása kíséri.
Áldott böjti időszakot!





