Nagyszombat

A szent nagyszombaton az isteni test eltemetését, és a mi Urunknak és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak az alvilágba való leszállását ünnepeljük, mert ezek révén hívta vissza emberi nemünket a romlásból és így ment át az örök életbe. Őrség, hiába őrződ a sírt, mert a sír nem tarthatja fogva magát az Életet! Minden más naptól különböznek a szent böjti időszakok. Ezek közül is kiemelkedik a szent nagyböjt, aminél aztán még kiválóbb a szent nagyhét – és a nagyhétből újra csak kiemelkedik ez a szent nagyszombat. Nem azért beszélünk nagyhétről, NAGYSZOMBAT mintha ennek a hétnek több napja vagy órája lenne a szokásosnál, hanem mert Üdvözítőnk nagy és termeszetfölötti csodái és rendkívüli művei ezen a héten – vagyis tulajdonképpen mára – mentek végbe. Miután Isten a világ teremtésekor végbevitte minden művét – amelyek végén kiváltságos módon a hatodik napon az embert alkotta meg – végül a hetedik napon nyugalmat tartott minden munkájától. Megszentelte ezt a napot, amelyet szombatnak nevezett, mivel ez megpihenést jelent. Ugyanígy a szellemi világon munkálkodva is mára nagyszerűen végbevitt mindent: a hatodik napon újjáalkotta a megromlott embert, mert elevenítő Szent Keresztje és halála által megújította azt. Most pedig a hetediken megtartotta az egész mű teljes elvégzését követő nyugalmat, hiszen a természetet életre keltő és számunkra üdvöt hozó álommal szunnyadt el. Isten Igéje testével a sírba került – a testétől halálakor különvált tiszta és isteni lelkével pedig leszállt az alvilágba. Ezt a lelket már átadta Atyjának a kezébe, amikor kérés nélkül is fölajánlotta neki saját vérét váltságul érettünk. Bizony, nem lehetett az Úr lelke ugyanúgy letartva az alvilágban, mint a többi szenté. – Semmi esetre sem! Mivel ő nem ugyanúgy vette magára az ősszüleinktől eredő átkot, mint azok a korábban átköltözött lelkek. S még megváltó vérét sem kaparinthatta meg ellenségünk, a Sátán – noha ő tartott addig hatalmában. Hogyan is kaphatta volna meg azt másként a gonosz Sátán, hacsak nem Istennél, akkor viszont magát Istent is rabjának tekinthette volna? Urunk Jézus Krisztus nem is csak testileg, hanem istenségével is jelen volt a sírban, hiszen isteni lénye tökéletesen egyesült a testtel. Ugyanakkor együtt volt a gonosztevővel is a Paradicsomban, sőt amint mondottuk, az alvilágban is ott volt már átistenült lelkével. Egyúttal pedig természetfölötti módon az Atyával is volt, mégpedig a Szentlélekkel együtt, mint körülírhatatlan Isten. Mindenütt jelen volt tehát, s istensége egyáltalán nem szenvedett a sírban, amint a kereszten sem. Az Úr teste ki volt téve ugyan a romlásnak, már amennyiben lelke elvált a testtől; az enyészetnek, vagyis a test feloszlásának és a testrészek elenyészésének azonban egyáltalán nem. József aztán az Úr szent testét levéve új sírba temeti, a zsidóknak egy közeli kertjébe helyezi őt, s igen nagy követ rak a sír bejáratához. A zsidók pedig már pénteken az előkészület napjára odajárulnak Pilátushoz ezzel a kéréssel: „Urunk, emlékszünk arra, hogy ez a csaló még életében azt mondta, hogy három nap múlva föltámadok. Jónak látnánk tehát, hogyha parancsodra őrséggel lenne megerősítve a sír.” – Hát, ha csaló volna, akkor ugyan miért gondolkodnátok még azokon a szavain, amelyeket életében mondott el? Hiszen tanúvallomások vannak arról, hogy ő meghalt. Mikor mondta azt, hogy „föltámadok”?– Talán a Jónásra vonatkozó utalásából következtettek erre. Nyilvánvaló, hogy ha bebiztosítjátok a sírt, ti oktalanok, akkor nem fogják ellopni. Hogy nem jöttek rá ezek az esztelenek, hogy amit így tettek, azt maguk ellen tették? Hiszen Pilátus parancsára fegyveres őrségükkel és még ráadásul pecséttel is megerősítenék a sírt – s mindez csak arra szolgál, nehogy az Úr föltámadását az idegen őrségre gyanakodva vagy pecsét híján kétségbe lehessen vonni. Az alvilág pedig már görcsösen fordult magába, és meg van zavarodva, mert magánál keményebb erőnek a jelenlétét érzi. Csakhamar hányingere támad, hiszen Krisztust jogtalanul lenyelve a legkeményebb szegletkövet habzsolta be – s ezért akiket kezdettől fogva elnyelt, azokat majd kénytelen lesz visszaadni. A te kimondhatatlanul nagy alázattal járó leereszkedésed folytán, Krisztus Istenünk, könyörülj rajtunk!