Szent Porfiriosz atya (1906-1991)
Egyet akarok, egyet kívánok, egyet kérek, Krisztusom, hogy veled lehessek. Krisztust szeressük, és egyetlen reményünk és gondunk Ő legyen. Krisztust, önmagáért szeressük, soha önmagunkért. Hagyjuk, hogy Krisztus oda vezessen minket, ahová akar, azt adja meg nekünk, amit akar. Ne az ajándékaiért szeressük Őt!
Szegény én, mit mondhatnék neked… nagyon gyenge vagyok. Nem tudtam Krisztust annyira szeretni, hogy a lelkem vágyakozzon utána. Úgy érzem, hogy messze le vagyok maradva. Így érzem magam.
Nem jutottam el oda, ahová szeretnék, nem élem meg ezt a szeretetet. De nem vagyok elkeseredve, bízom Isten szeretetében. Azt mondom Krisztusnak: „Tudom, hogy nem vagyok méltó. Küldj engem oda, ahová a te szereteted akar engem; ez az, amire vágyom, ez az, amit akarok. Életemben mindig is téged imádtalak.”
Amikor súlyos beteg voltam, és a mennybe készültem, nem akartam a bűneimre gondolni. Uram, Krisztusom szeretetére és az örök életre akartam gondolni. Nem akartam félni. Az Úrhoz akartam menni, és az Ő jóságára, szeretetére akartam gondolni. És most, ahogy közeledem életem végéhez, nincs bennem aggodalom, nincs szorongás, mert arra gondolok, hogy amikor megjelenek a Második Eljövetelen, és Krisztus azt mondja nekem: „Üdvözlégy, hogyan jöttél be, nászruha nélkül?”, lehajtom a fejem és azt mondom: „Amit akarsz, Uram, amit a Te szereteted akar.”. Tudom, hogy nem vagyok méltó rá. Küldj engem oda, ahová a Te szereteted akar. A pokolra méltó vagyok. És a pokolba is küldhetsz, amíg veled vagyok. Egyet akarok, egy dologra vágyom, egy dolgot kérek, hogy Veled lehessek, bárhol és bárhogyan is akarod.”
Igyekszem átadni magam Isten szeretetének és imádatának. Tudatában vagyok a
bűnösségemnek, de reménységben élek. Bolondság kétségbeesni, mert a kétségbeesett ember
megkeseredik, és elveszíti készségét és erejét. Míg az, aki reménykedik, halad előre, mivel úgy érzi,
hogy szegény, megpróbál meggazdagodni. Mit tesz a szegény ember? Ha van esze, megpróbálja
megtalálni a módját, hogy meggazdagodjon. Bár olyan gyengének érzem magam, és nem értem el,
amire vágyom, mégsem esem kétségbe. Egy vigasztal csak, ahogy már mondtam, hogy nem szűnök
meg állandóan próbálkozni.
Imádkozzatok értem is. A lényeg az, hogy nem tudom Krisztust teljesen szeretni az Ő
kegyelme nélkül. Krisztus nem engedi, hogy szeretete megnyilvánuljon, ha a lelkemben nincs valami,
ami vonzza Őt. És talán ez az, ami nekem hiányzik, ezért imádkozom Istenhez, és azt mondom: „Túl
gyenge vagyok, Jézus, de Neked sikerüljön kegyelmed által olyan méltóvá tenni engem, mint Pál
apostolt, aki örvendezett és dicsekedett, hogy vele együtt mondhassam: „Élek, de már nem én,
hanem Krisztus él bennem”. (Gal 2, 20)
Ez az, ami engem foglalkoztat. Próbálom megtalálni a módját annak, hogy Krisztust
szeressem. Nem tudok betelni ezzel a szeretettel. Minél jobban szereted Krisztust, annál inkább úgy
gondolod, hogy nem szereted Őt, és annál jobban vágysz arra, hogy szeresd Őt. De anélkül, hogy
észrevennéd, egyre magasabbra, egyre magasabbra jutsz!
Részlet Szent Porfirosz „Élet és beszédek” című könyvéből, amelyet a chaniai Chrysopigi Szent
Kolostor adott ki 2003-ban.