Szűz Mária bemutatásának ünnepe az Istenanya fontos ünnepe, amelyet az ortodox hívők világszerte tisztelettel és pompával ünnepelnek. A 6. század körül alakult ki Jeruzsálemben egyházunk ősi hagyománya alapján. Jeruzsálemi Szent Szofroniosz pátriárka (634-638) írásaiban már beszél erről az ünnepről. Konstantinápolyban a hetedik század vége vagy a nyolcadik század eleje körül alakult ki az ünnep, amely az eseményre emlékezik, amikor a Istenszülő Szűz Máriát szülei Joákim és Anna hároméves korában elvitték a salamoni templomba.
Erről az eseményről nincsenek bibliai beszámolók, Egyházunk Szent hagyományából merítünk információkat, amely számos olyan eseményt őrzött meg, amelyet a Szent Evangéliumok nem jegyeztek fel. Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy még egyszer hangsúlyozzuk, hogy az evangéliumok nem történelmi szövegek a szó szoros értelmében, hanem elsősorban missziós szövegek, amelyek az ókori egyház sajátos missziós és lelkipásztori igényeinek szolgálatában íródtak. Így tehát az Úr földi jelenlétének nagy része és az üdvösség művéhez kapcsolódó más szent személyek élete kimaradt az evangéliumi elbeszélésekből. Ezzel szemben ezeknek az információknak egy része megmaradt a Szenthagyományban, amely, mint tudjuk, egyenrangú a Szentírással.
Az Istenszülő szülei a gyermekáldás reményében éltek, de sajnos gyermektelenek maradtak. A gyermek utáni vágy és az ebből fakadó magány állapota fájdalmat okozott lelkükben. De egy pillanatra sem vesztették el az Istenbe vetett hitüket. Meg voltak győződve arról, hogy Isten minden jó, és főként az élet adományozója. Életüket imádságban, böjtben és intenzív várakozásban élték, hogy Isten meghallgatja könyörgéseiket és végül megajándékozza őket egy gyermekkel.
Isten valóban meghallgatta imáikat. Az Úr angyala megjelent Szent Annának, és bejelentette neki a boldog eseményt, hogy anya lesz. Az idős házaspárnak gyermeke született. A jámbor éltes korú Anna egy bájos kislánynak adott életet, akit Máriának (héberül Mariam) neveztek el, ami annyit jelent: Úrnő. Boldogságukat, örömüket Istennek szóló dicsérettel és hálaadással fejezték ki. Az újszülött csecsemőt az Isten ajándékának tekintették, ezért az első pillanattól kezdve teljes lelkükkel Istennek szentelték.
A kis Mária csecsemőkorától kezdve isteni kegyelmekkel és tulajdonságokkal volt felékesítve. Már akkor látszott, hogy őt Isten arra jelölte ki, hogy a világ üdvösségének tervét szolgálja. Jósága, szelídsége, alázatossága és engedelmessége lenyűgözte szüleit és a környezetében élőket.
Amikor Mária hároméves lett, jámbor szülei elhatározták, hogy teljesítik Istennek tett ígéretüket, és szeretett lányukat ajándékba ajánlják Istennek. A hagyomány szerint mindketten olyan előrehaladott korban voltak, hogy már nem tudtak tovább gondoskodni a kis Máriáról. Így hát útra keltek az Úr jeruzsálemi templomába, ott találkoztak rokonukkal, Zakariás pappal, akinek később szintén csodálatos módon született gyermeke Keresztelő János, feleségétől Erzsébettől, aki a kis Mária nagynénje volt. A találkozáskor még Zakariás gyermektelen volt. Istenfélelmben szolgálta a szentélyt, és szüntelenül imádkozott, hogy Isten könyörüljön rajta, és neki is legyen gyermeke szeretett feleségétől, Erzsébettől.
A fallal körülvett monumentális templomba érkezésük áhítattal és tisztelettel töltötte el lelküket. Végig járták a szent tereket, ahol az Úr jelenlétét érezték. A zsidók úgy hitték, hogy a Templom Isten lakóhelye, trónja pedig a Szentek Szentje, ezért a Szentélyt megközelíthetetlennek, érinthetetlen helynek tekintették. Senki sem léphetett be oda, kivéve évenként egyszer, az engesztelés napján a főpapot, hogy tömjénezzen, papi jelvények, ékszerek nélkül, nagyon egyszerű ruházatban.
Zakariás pap a nagy udvar egyik kapujánál fogadta őket. A nép nem léphetett be a templomba. Csak a főpap, a papok és a leviták léphettek be a tornácra és a Szentélybe, hogy a Mózes által meghatározott áldozatokat bemutassák és a szertartásokat elvégezzék. A nép a tágas udvaron és a számos szomszédos galérián állt, ahol a papok áldozatait, imáit és egyéb különféle szertartásait nézte.
Megdöbbenéssel és csodálattal figyelték, hogy a kis Mária nemcsak, hogy nem tanúsított ellenállást a szüleitől való elválással szemben, hanem örömmel követte a tiszteletreméltó Zakariást az Úr templomába. Isten kegyelme elfedte minden természetes gyermeki reakcióját, jelezve kiválasztottságát. A régi keresztény hagyomány szerint az öreg Zakariás isteni sugallatra vezette Máriát a Szentek Szentjébe, a Templom legszentebb, Istennek szentelt és megközelíthetetlen részébe lépett be, hogy gyermekéveit emberi bűntől érintetlenül, tisztaságát, mint drága kincset megőrizve az Isten által nyújtott biztonságban töltse.
Az ottani életkörülmények nagyon kedvezőtlenek voltak egy közönséges halandó számára, mert sötét volt, és bárkinek szigorúan tilos volt a belépés, de a kis Mária nem volt akármilyen közönséges halandó. Őt anyja méhéből arra hívták el, hogy Isten anyja legyen. A templom szentélyének barátságtalan tere az Ő kedvéért mennyei környezetté változott. A mennyei, teremtetlen fény, amelyet csak Ő láthatott, ragyogóan és tündöklően megvilágította a teret. Isten angyalai állandóan a közelében voltak és gondoskodtak a társaságáról. Néhány angyal hordta Neki a titkos mennyei ételt, mások pedig kiszolgálták Őt. Ez tizenkét hosszú éven át, tizenöt éves koráig tartott. Ekkor Zakariás a Templom más tiszteletreméltó jámbor papjával együtt isteni sugallatra elhatározták, hogy kiviszik Máriát a Szentek Szentjéből és kivezetik a világba. Védelmére eljegyezték őt a jámbor és középkorú, özvegy Józseffel, aki a hagyomány szerint Mária szüleinek elalvása után a család védelmezője volt, és akinek első feleségétől már születtek gyermekei. Magával vitte Názáret gyönyörű és csendes falujába, ott telepedtek le, és itt nem sokkal később megtörtént az angyali jelenés, az Örömhír, Jézus Krisztus megfoganásának hírüladása.
Istenszülő Szűz Mária a legszentebb emberi lény, akit Isten kiválasztott milliónyi más leány közül, hogy elsődleges fontosságú feladata legyen az emberi nem és az egész teremtés üdvösségének folyamatában. Az isteni mindentudás az Ő legszentebb személyébe oltotta bele azt a rendkívüli tisztaságot és szentséget, amely szükséges volt ahhoz, hogy Őt a teljesen szent Isten édesanyjává tegye.
A bemutatás, a templomba vezetés ünnepe, abban segít, hogy tanítást adjon nekünk Szűz Mária személyiségéről, hogy beavasson bennünket abba a felfoghatatlanul mély teológiába, hogy mit jelent az Ő személye a világ üdvösségére vonatkozó isteni terv megvalósításában.
A bemutatás, a templomba vezetés ünnepének történelmi igazolhatóságával kapcsolatban vannak kétségek, mert vannak, akik azt állítják, hogy az eseményről szóló első írásos beszámolót az apokrif „Jakab első evangéliumában” találjuk, ezért nem szabad, hitelesnek, megbízhatónak tekinteni. A keleti egyház tanítása és hagyománya szerint nem a történelmi esemény megtörténtje és mikéntje a fontos, hanem a benne rejlő mély teológiai jelentés.
A jeruzsálemi templom az Istenanya ikonja. A Templom szentségébe vetett hit jól ismert a zsidók körében. Hitték, hogy Isten lakik benne, ezért tisztelettel és áhítattal mentek fel a Sion hegyére, amelyet tudatosan úgy építettek meg, mintha magához Istenhez közelednének. A frigyládát Isten trónjának és látható földi jelenlétének tekintették. A templom Szentek Szentjének nevezett részét senki sem merte megközelíteni, kivéve az adott év főpapját, évente egyszer, az engesztelés gyászos napján. Ő lépett be észrevétlenül, lenvászon tunikába öltözve, abba az áhítattal teljes „félelmetes” helyre, hogy füstölőt égessen és egyszer kimondhassa, halkan, elcsukló alig hallható hangon: „Isten”. Más senki sem merte megközelíteni. A köznép nem léphetett be a Templom egyetlen részébe sem, csak a papság mehetett be a tornácra és a külső szentélybe. A zarándokló nép a hatalmas udvaron és a különböző mellékgalériákon álltak, ahonnan imádkoztak és figyelték a papok szertartásait.
A Szűzanya Isten valóságos temploma. A legszentebb templom, amelyben az örökkévaló és végtelen Isten hajlandó lakni. Az ünnep szent himnuszírója, ezt a csodálatos hasonlatot hangsúlyozni akarva, azt írta, hogy Szűz Mária: „A Megváltó legtisztább temploma, a legdrágább hely, Isten dicsőségének szent kincse”. Ha a jeruzsálemi templomot, amelyben a zsidók hite szerint Istennek kellett laknia, szentnek tekintették, gondoljuk meg, mennyivel szentebbnek és szentségesebbnek tekinthetjük az Istenszülőt, aki valóban az ő mindent elrejtő méhében tartotta a megtestesült Igét, megszülte, és ápolt Őt! A jeruzsálemi templomot a római hódítók lerombolták és megsemmisítették. Ezzel szemben Isten teremtett temploma, Szűz Mária mindvégig megmarad, és minden korszak minden hívője által a legnagyobb tiszteletnek örvend. Szűz Mária belépése a jeruzsálemi templomba az Ő tisztaságának és szentségének felfoghatatlan magasságát akarja feltárni. A megközelíthetetlen Szentek Szentjében megőrizte tisztaságát és ápolta szentségét. Csak egy ilyen szent térben lehetett megőrizni az Ő tisztaságát a világ elképzelhetetlen bűnösségétől. Csak a szent angyalokkal való közösség ápolhatta az Ő szentségét. Az emberi gonoszságnak akkora az ereje, hogy ha Szűz Mária, a világban lett volna, nem tudjuk, csak feltételezzük, sokkal nehezebben tudta volna-e őrizni a szentségnek azt a magasságát, amely ahhoz szükséges, hogy a tökéletesen Szent Istent befogadja a belsejébe.
Az Istenszülő személyében megvan a bukott emberi természet átlényegülése és a korábbi első állapot helyreállítása. Ő a bukott természettel született, mint emberi természetünk bűnének örököse, de az isteni kegyelem fokozatosan felmagasztalta Őt csecsemőkorától kezdve, egészen az Örömhírvételig, amikor a Szentlélek kegyelme által tökéletesen megtisztult az eredendő bűntől, és felvette az első, romolhatatlan természetet. Csak így, megszabadulva a megátalkodott természet förtelmétől és a bűnösség romlottságától, tudta betölteni legfőbb küldetését. A templomban való csodálatos tartózkodásáról szóló beszámolók pontosan ezt a hitet fejezik ki az Ő fokozatos megtisztulásáról.
Szűz Máriának a Templomba való áldott bevonulása a Háromságos Istennek a világ üdvösségére vonatkozó ősi terve beteljesedésének kezdete. A nagy ünnep himnuszában ezt énekeljük: „Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének és hirdetése az emberek üdvösségének „. Ez az emberiség bűn rabszolgaságából való megváltásának hajnala. Mi, Krisztus tudatos követői, buzgó és örökös tisztelői vagyunk az Istenszülő szent személyének, mert az Ő hozzájárulása megváltásunk művéhez döntő volt. Lelkesedéssel ünnepeljük a mai napon az Istenszülőt: „Üdvözlégy, a Teremtő üdvgondozásának teljesülése”. (ünnepi tropár)
Lambros Szkontdos teológus cikke alapján
Szűz Mária bemutatásának ünnepe az Istenanya fontos ünnepe, amelyet az ortodox hívők világszerte tisztelettel és pompával ünnepelnek. A 6. század körül alakult ki Jeruzsálemben egyházunk ősi hagyománya alapján. Jeruzsálemi Szent Szofroniosz pátriárka (634-638) írásaiban már beszél erről az ünnepről. Konstantinápolyban a hetedik század vége vagy a nyolcadik század eleje körül alakult ki az ünnep, amely az eseményre emlékezik, amikor a Istenszülő Szűz Máriát szülei Joákim és Anna hároméves korában elvitték a salamoni templomba.
Erről az eseményről nincsenek bibliai beszámolók, Egyházunk Szent hagyományából merítünk információkat, amely számos olyan eseményt őrzött meg, amelyet a Szent Evangéliumok nem jegyeztek fel. Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy még egyszer hangsúlyozzuk, hogy az evangéliumok nem történelmi szövegek a szó szoros értelmében, hanem elsősorban missziós szövegek, amelyek az ókori egyház sajátos missziós és lelkipásztori igényeinek szolgálatában íródtak. Így tehát az Úr földi jelenlétének nagy része és az üdvösség művéhez kapcsolódó más szent személyek élete kimaradt az evangéliumi elbeszélésekből. Ezzel szemben ezeknek az információknak egy része megmaradt a Szenthagyományban, amely, mint tudjuk, egyenrangú a Szentírással.
Az Istenszülő szülei a gyermekáldás reményében éltek, de sajnos gyermektelenek maradtak. A gyermek utáni vágy és az ebből fakadó magány állapota fájdalmat okozott lelkükben. De egy pillanatra sem vesztették el az Istenbe vetett hitüket. Meg voltak győződve arról, hogy Isten minden jó, és főként az élet adományozója. Életüket imádságban, böjtben és intenzív várakozásban élték, hogy Isten meghallgatja könyörgéseiket és végül megajándékozza őket egy gyermekkel.
Isten valóban meghallgatta imáikat. Az Úr angyala megjelent Szent Annának, és bejelentette neki a boldog eseményt, hogy anya lesz. Az idős házaspárnak gyermeke született. A jámbor éltes korú Anna egy bájos kislánynak adott életet, akit Máriának (héberül Mariam) neveztek el, ami annyit jelent: Úrnő. Boldogságukat, örömüket Istennek szóló dicsérettel és hálaadással fejezték ki. Az újszülött csecsemőt az Isten ajándékának tekintették, ezért az első pillanattól kezdve teljes lelkükkel Istennek szentelték.
A kis Mária csecsemőkorától kezdve isteni kegyelmekkel és tulajdonságokkal volt felékesítve. Már akkor látszott, hogy őt Isten arra jelölte ki, hogy a világ üdvösségének tervét szolgálja. Jósága, szelídsége, alázatossága és engedelmessége lenyűgözte szüleit és a környezetében élőket.
Amikor Mária hároméves lett, jámbor szülei elhatározták, hogy teljesítik Istennek tett ígéretüket, és szeretett lányukat ajándékba ajánlják Istennek. A hagyomány szerint mindketten olyan előrehaladott korban voltak, hogy már nem tudtak tovább gondoskodni a kis Máriáról. Így hát útra keltek az Úr jeruzsálemi templomába, ott találkoztak rokonukkal, Zakariás pappal, akinek később szintén csodálatos módon született gyermeke Keresztelő János, feleségétől Erzsébettől, aki a kis Mária nagynénje volt. A találkozáskor még Zakariás gyermektelen volt. Istenfélelmben szolgálta a szentélyt, és szüntelenül imádkozott, hogy Isten könyörüljön rajta, és neki is legyen gyermeke szeretett feleségétől, Erzsébettől.
A fallal körülvett monumentális templomba érkezésük áhítattal és tisztelettel töltötte el lelküket. Végig járták a szent tereket, ahol az Úr jelenlétét érezték. A zsidók úgy hitték, hogy a Templom Isten lakóhelye, trónja pedig a Szentek Szentje, ezért a Szentélyt megközelíthetetlennek, érinthetetlen helynek tekintették. Senki sem léphetett be oda, kivéve évenként egyszer, az engesztelés napján a főpapot, hogy tömjénezzen, papi jelvények, ékszerek nélkül, nagyon egyszerű ruházatban.
Zakariás pap a nagy udvar egyik kapujánál fogadta őket. A nép nem léphetett be a templomba. Csak a főpap, a papok és a leviták léphettek be a tornácra és a Szentélybe, hogy a Mózes által meghatározott áldozatokat bemutassák és a szertartásokat elvégezzék. A nép a tágas udvaron és a számos szomszédos galérián állt, ahol a papok áldozatait, imáit és egyéb különféle szertartásait nézte.
Megdöbbenéssel és csodálattal figyelték, hogy a kis Mária nemcsak, hogy nem tanúsított ellenállást a szüleitől való elválással szemben, hanem örömmel követte a tiszteletreméltó Zakariást az Úr templomába. Isten kegyelme elfedte minden természetes gyermeki reakcióját, jelezve kiválasztottságát. A régi keresztény hagyomány szerint az öreg Zakariás isteni sugallatra vezette Máriát a Szentek Szentjébe, a Templom legszentebb, Istennek szentelt és megközelíthetetlen részébe lépett be, hogy gyermekéveit emberi bűntől érintetlenül, tisztaságát, mint drága kincset megőrizve az Isten által nyújtott biztonságban töltse.
Az ottani életkörülmények nagyon kedvezőtlenek voltak egy közönséges halandó számára, mert sötét volt, és bárkinek szigorúan tilos volt a belépés, de a kis Mária nem volt akármilyen közönséges halandó. Őt anyja méhéből arra hívták el, hogy Isten anyja legyen. A templom szentélyének barátságtalan tere az Ő kedvéért mennyei környezetté változott. A mennyei, teremtetlen fény, amelyet csak Ő láthatott, ragyogóan és tündöklően megvilágította a teret. Isten angyalai állandóan a közelében voltak és gondoskodtak a társaságáról. Néhány angyal hordta Neki a titkos mennyei ételt, mások pedig kiszolgálták Őt. Ez tizenkét hosszú éven át, tizenöt éves koráig tartott. Ekkor Zakariás a Templom más tiszteletreméltó jámbor papjával együtt isteni sugallatra elhatározták, hogy kiviszik Máriát a Szentek Szentjéből és kivezetik a világba. Védelmére eljegyezték őt a jámbor és középkorú, özvegy Józseffel, aki a hagyomány szerint Mária szüleinek elalvása után a család védelmezője volt, és akinek első feleségétől már születtek gyermekei. Magával vitte Názáret gyönyörű és csendes falujába, ott telepedtek le, és itt nem sokkal később megtörtént az angyali jelenés, az Örömhír, Jézus Krisztus megfoganásának hírüladása.
Istenszülő Szűz Mária a legszentebb emberi lény, akit Isten kiválasztott milliónyi más leány közül, hogy elsődleges fontosságú feladata legyen az emberi nem és az egész teremtés üdvösségének folyamatában. Az isteni mindentudás az Ő legszentebb személyébe oltotta bele azt a rendkívüli tisztaságot és szentséget, amely szükséges volt ahhoz, hogy Őt a teljesen szent Isten édesanyjává tegye.
A bemutatás, a templomba vezetés ünnepe, abban segít, hogy tanítást adjon nekünk Szűz Mária személyiségéről, hogy beavasson bennünket abba a felfoghatatlanul mély teológiába, hogy mit jelent az Ő személye a világ üdvösségére vonatkozó isteni terv megvalósításában.
A bemutatás, a templomba vezetés ünnepének történelmi igazolhatóságával kapcsolatban vannak kétségek, mert vannak, akik azt állítják, hogy az eseményről szóló első írásos beszámolót az apokrif „Jakab első evangéliumában” találjuk, ezért nem szabad, hitelesnek, megbízhatónak tekinteni. A keleti egyház tanítása és hagyománya szerint nem a történelmi esemény megtörténtje és mikéntje a fontos, hanem a benne rejlő mély teológiai jelentés.
A jeruzsálemi templom az Istenanya ikonja. A Templom szentségébe vetett hit jól ismert a zsidók körében. Hitték, hogy Isten lakik benne, ezért tisztelettel és áhítattal mentek fel a Sion hegyére, amelyet tudatosan úgy építettek meg, mintha magához Istenhez közelednének. A frigyládát Isten trónjának és látható földi jelenlétének tekintették. A templom Szentek Szentjének nevezett részét senki sem merte megközelíteni, kivéve az adott év főpapját, évente egyszer, az engesztelés gyászos napján. Ő lépett be észrevétlenül, lenvászon tunikába öltözve, abba az áhítattal teljes „félelmetes” helyre, hogy füstölőt égessen és egyszer kimondhassa, halkan, elcsukló alig hallható hangon: „Isten”. Más senki sem merte megközelíteni. A köznép nem léphetett be a Templom egyetlen részébe sem, csak a papság mehetett be a tornácra és a külső szentélybe. A zarándokló nép a hatalmas udvaron és a különböző mellékgalériákon álltak, ahonnan imádkoztak és figyelték a papok szertartásait.
A Szűzanya Isten valóságos temploma. A legszentebb templom, amelyben az örökkévaló és végtelen Isten hajlandó lakni. Az ünnep szent himnuszírója, ezt a csodálatos hasonlatot hangsúlyozni akarva, azt írta, hogy Szűz Mária: „A Megváltó legtisztább temploma, a legdrágább hely, Isten dicsőségének szent kincse”. Ha a jeruzsálemi templomot, amelyben a zsidók hite szerint Istennek kellett laknia, szentnek tekintették, gondoljuk meg, mennyivel szentebbnek és szentségesebbnek tekinthetjük az Istenszülőt, aki valóban az ő mindent elrejtő méhében tartotta a megtestesült Igét, megszülte, és ápolt Őt! A jeruzsálemi templomot a római hódítók lerombolták és megsemmisítették. Ezzel szemben Isten teremtett temploma, Szűz Mária mindvégig megmarad, és minden korszak minden hívője által a legnagyobb tiszteletnek örvend. Szűz Mária belépése a jeruzsálemi templomba az Ő tisztaságának és szentségének felfoghatatlan magasságát akarja feltárni. A megközelíthetetlen Szentek Szentjében megőrizte tisztaságát és ápolta szentségét. Csak egy ilyen szent térben lehetett megőrizni az Ő tisztaságát a világ elképzelhetetlen bűnösségétől. Csak a szent angyalokkal való közösség ápolhatta az Ő szentségét. Az emberi gonoszságnak akkora az ereje, hogy ha Szűz Mária, a világban lett volna, nem tudjuk, csak feltételezzük, sokkal nehezebben tudta volna-e őrizni a szentségnek azt a magasságát, amely ahhoz szükséges, hogy a tökéletesen Szent Istent befogadja a belsejébe.
Az Istenszülő személyében megvan a bukott emberi természet átlényegülése és a korábbi első állapot helyreállítása. Ő a bukott természettel született, mint emberi természetünk bűnének örököse, de az isteni kegyelem fokozatosan felmagasztalta Őt csecsemőkorától kezdve, egészen az Örömhírvételig, amikor a Szentlélek kegyelme által tökéletesen megtisztult az eredendő bűntől, és felvette az első, romolhatatlan természetet. Csak így, megszabadulva a megátalkodott természet förtelmétől és a bűnösség romlottságától, tudta betölteni legfőbb küldetését. A templomban való csodálatos tartózkodásáról szóló beszámolók pontosan ezt a hitet fejezik ki az Ő fokozatos megtisztulásáról.
Szűz Máriának a Templomba való áldott bevonulása a Háromságos Istennek a világ üdvösségére vonatkozó ősi terve beteljesedésének kezdete. A nagy ünnep himnuszában ezt énekeljük: „Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének és hirdetése az emberek üdvösségének „. Ez az emberiség bűn rabszolgaságából való megváltásának hajnala. Mi, Krisztus tudatos követői, buzgó és örökös tisztelői vagyunk az Istenszülő szent személyének, mert az Ő hozzájárulása megváltásunk művéhez döntő volt. Lelkesedéssel ünnepeljük a mai napon az Istenszülőt: „Üdvözlégy, a Teremtő üdvgondozásának teljesülése”. (ünnepi tropár)
Lambros Szkontdos teológus cikke alapján
