Egy fiatal szerzetes, aki gazdag családból származott, állandóan bosszankodott a nehéz terhek cipelése miatt, amelyeket a tengerpartról kanyargós, szűk ösvényeken a hegyekben lévő remeteségbe kellett vinni. Könyörgött az elöljárójának, hogy engedje meg neki, hogy egy öszvér segítségével hordhassa fel és le a nehéz terheket. Vénje, ismerve szerzetese gyengeségét, megengedte neki, hogy egy öszvért vigyen magával.
Egyik nap, amikor a megrakott öszvérrel az út egyik legnehezebb szakaszához értek, a kanyarulatban egy fényes öltözetű ifjú állt, kezében egy szivaccsal, amellyel az arra járó, terheket cipelő szerzetesek homlokáról törölgette a verejtéket. Amikor az öszvér ezt meglátta megmakacsolta magát és nem akart
tovább menni. A fiatal szerzetes a többiekhez hasonlóan előrelépett és tartotta a homlokát. A fényes ruhájú ifjú azonban a szamarat törölte meg.
A szerzetes bosszús lett, és kérdezte: nekem miért nem törlöd meg a homlokomat?
Én, testvér – válaszolta a fényes ruhájú ifjú – csak azokat törlöm, illatosítom és fizetem meg, akik fáradoznak és izzadnak, és nem azokat, akik itt kényelmet keresnek. Majd eltűnt a szeme elől.
Ettől a leckétől kezdve az a fiatal szerzetes nem használta többé az öszvért, hanem nagy örömmel ő is, mint a többi szerzetes a hátán hordta a terhet.
Legyen rajtunk az Isten áldása!