Először is hiszünk Istenben, majd szeretjük Istent és az ő képmását, az embert. A hit az imádsággal növekszik. „Adj nekünk hitet”.
Tapasztalatom szerint minden rossz a hitetlenségből ered. Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a vágyainak adja át az életét. Ezért enged mindenféle bűnnek.
Az embernek meg kell értenie az élet mélyebb értelmét, hogy ez az élet a következőre, az örökkévalóra való felkészülést szolgálja. Ettől kezdve, ahogyan annak, aki utazik, hogy eljusson valahová, szüksége van egy vezetőre, úgy az embernek a mennyei utazáshoz is találnia kell egy vezetőt, egy lelkiatyát. Ezután állítson be egy menetrendet, némi tanulást, némi imádságot, kerülve a bűn és a világi gondolkodás alkalmait, ami a legrosszabb mind közül. Így a szíve Krisztusban lesz.
Szorgalmasan kell törekednünk arra, hogy megmeneküljünk, nehogy ezt mondja nekünk Krisztus. „Gyermekem, oly sokat tettem azért, hogy megmentselek. Én kiontottam a véremet és annyi gyötrelmet elszenvedtem, és te mit tettél, hogy megmenekülj?”
Minden embernek meg kell találnia és meg kell szentelnie a hivatását. A lelki ember, bárhol is találja magát, akár a házasságban, akár a szerzetességben, sikeres lesz. A bánatot jobban kell kedvelnünk és elfogadnunk, mint az örömöket. A keserű gyógyszer gyakran jobb, mint az édes, mert gyógyít. Az igazi öröm a fájdalomból születik.
Az akadályozza az embert a lelki fejlődésben, hogy nem azon dolgozik, ami számára hasznos, hanem más dolgokon. Jelen helyzetünk miatt érzett fájdalommal kell a Jóisten elé állnunk, hogy képesek legyünk szívből imádkozni. Ma van itt az ideje, hogy elválasszuk a juhokat a bárányoktól, a hívőket a hitetlenektől. Később eljön majd az idő, amikor próbára tesznek, üldöznek minket a hitünkért, és akkor kiderül, hogy mennyit érünk.
Amikor valaki önként szenved másokért, együttérez másokkal és magára veszi fájdalmukat, akkor mártírbért kap a Jóistentől. Akik mindent feláldoznak, milyen jóságosak! Baj sem éri őket és az arcuk ragyog, mert állandóan isteni örömben van részünk.
Az ember lelki életének alapja az, hogy mindig a másik embert helyezze maga elé és önmagát tegye az utolsó helyre. Amikor a másik ember helyébe képzeljük magunkat, és megértjük őt, akkor kapcsolódunk Krisztushoz.
Isten kegyelme drága dolog. Ahhoz, hogy az emberben lakozhasson, az embert a Lélekben Istennel egyetértésben kell találnia. Az embernek pedig mindent, meg kell tennie, hogy ez megtörténjék. Ehelyett mi azt akarjuk, hogy az isteni kegyelem jöjjön, hogy megszabadítson minket a gyengeségeinktől küzdelem nélkül. Ahhoz, hogy a Szentlélek az emberben lakjon, sok önmegtagadásra, sok szorgalomra, alázatra, nemességre és áldozatra van szükség. A lelki élet nem örömködés. Krisztus már bedugta a csatlakozót a konnektorba, de a mi vezetékeink rozsdásak, és nem fogadják az isteni kegyelmet. Poroljuk le tehát a drótjainkat, igyekezzünk megismerni önmagunkat, bűneinket, törekedjünk arra, hogy elsajátítsuk az erényeket, és így Isten kegyelme meglátogat bennünket. Az övé a dicsőség és uralom mindörökkön örökké! Ámen.
Ο Γέρων Παΐσιος, Αγγελογλου Χριστόδουλος ιερομόναχος αγιορείτης,( Ι.Γυναικειο Ησιχαστηριο, Παναγια η Φοβερα Προστασια)
Szent Paisziosz atya könyörögj érettünk!
Legyen rajtunk az Isten áldása!