Tamás apostol volt Krisztus egyetlen tanítványa, aki nem látta őt a feltámadás után. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy később „hitetlennek” minősítették. A többi apostol volt az, aki elmondta neki Uruk feltámadásának eseményeit, amit ő csak akkor tudott elhinni, ha saját szemével látta és saját kezével érezte Jézus sebeit, amelyeket a kereszt szögei ejtettek a kezén, és a római katona lándzsáját az oldalán.
Bár gondolkodás nélkül feladta a halászmesterségét és az életét, hogy kövesse a Mestert, és Jézus egyik legbátrabb és leglelkesebb támogatója volt, ahogyan János evangéliumában feljegyezték, sürgette a Mesterét, hogy térjen vissza Júdeába, mint ahogyan a tanítványait is, hogy kövessék őt és haljanak meg vele együtt – Jézus többi tanítványa megpróbálta meggyőzni őt, hogy ne tegye ezt, mert akkor az élete veszélyben lenne, éppen ezért ez a sajátos hozzáállás Jézus feltámadása után elég meglepő volt.
Nyolc nappal a feltámadás után tehát Jézus ismét megjelent a tanítványai előtt, és arra biztatta Tamást, hogy tegye a kezét a sebeire, mert csak így lehet meggyőzni. Tamás lehajtott fejjel alázatosan válaszolt: „Te vagy az én Uram és Istenem”, Krisztus pedig a maga részéről így felelt: „Mert láttál engem hittél. Boldogok, akik hisznek anélkül, hogy látnának engem”.
Krisztus feltámadása után Tamás apostol volt az a tanítvány, aki vállalta, hogy Ázsia, Perzsia és India mélyén terjeszti az Úr igéjét. Így indult útnak Indiába. Kőművesnek mutatkozott be az indiai Gundiaforus király jeruzsálemi követének, aki egy pompás palota építéséhez keresett képzett kőművest.
Az út során az apostol nem szalasztotta el az alkalmat, hogy megkezdje a hittérítést és az Úr szavának terjesztését azok között, akikkel a különböző helyeken találkozott, amelyeken áthaladtak.
Indiába érkezve bemutatkozott Gundiaforus király előtt, aki megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e egy impozáns palota építését. Tamás természetesen igennel válaszolt, és a király rábízta a feladatot, amelynek időtartamát három évben állapították meg. Ő ugyanis a palota építése idejére elhagyta az országot, egyáltalán nem felügyelte a munkálatokat, és utasítást hagyott arra, hogy annyi aranyat adjon a kőművesnek, amennyi az építkezés befejezéséhez szükséges.
Tamás azonban soha nem kezdte meg a palota építését. Ehelyett a király által biztosított összes aranyat az indiai szegényeknek adományozta, miközben továbbra is hirdette az Úr igéjét a pogányoknak, és százakat keresztelt meg kereszténynek. Eközben a gyanútlan király alig várta, hogy közelről is láthassa új és pompás palotáját.
Amikor a király értesült arról, hogy az apostol nem épített palotát, dühösen egy sötét verembe záratta, bár Tamás továbbra is biztosította, hogy befejezi a művét. Azonban nem egy földi palotát, hanem egy mennyei palotát, egy olyan helyet, amelyet az aranyával végzett jótékonysági munkái révén már biztosított a király számára.
A király, aki pogány volt, semmiképpen sem érthette meg, amit az apostol mondott neki. Végül halott testvére szellemének közbenjárására, aki biztosította őt arról, hogy valóban van helye a mennyben, elengedte Tamást. Így Tamás megkeresztelte Gundiaforosz királyt és az udvarnépét is, miközben sokan voltak, akik követték őket, és eljutottak a hitre és a kereszténységre.
Az apostol egy másik indiai városba indult, és barbár, mélyen gonosz pogányokkal találta szembe magát. Nagy türelemmel sikerült keresztény hitre térítenie őket. Az általa megkereszteltek között volt Migdonia, Misdios király felesége és Tertia, Harasos herceg felesége is, akik úgy döntöttek, hogy a palotában is aszketikus életmódot folytatnak.
Mind a király, mind a herceg dühös volt Tamásra, aki szerintük arra buzdította feleségeiket, hogy forduljanak el férjeiktől, ezért ismét elrendelték a bebörtönzését. Ott, a sötét cellájában, ahol imádsággal teltek a napjai, több hívő is meglátogatta, hogy támogassák őt. Az egyik éjszaka folyamán Tamás megkeresztelte Misdios király másik fiát és lányát, Uazanit és Tertiát is mikor a király eljött, hogy ellenőrizze, hogy a „mágus”-t, ahogyan ők nevezték, a helyén van-e a börtönben. A kínzások után már mindannyian jól tudták, hogy soha többé nem fogják látni Tamást, mivel a király elrendelte a kivégzését.
A Misdios király, hogy elkerülje az újonnan megkeresztelt keresztények lázadását – az apostolnak sikerült különösen népszerűvé válnia a város lakói körében – megparancsolta a katonáinak, hogy vigyék el Tamást a városból, és ott végezzék ki. Tamás apostol szörnyű halált halt Maliapur városában, más néven Szent Tamás városában, az Indiai félsziget keleti részén, amikor négy lándzsa döfte át a testét. Halálát Kr. u. 72 körülre teszik, és emlékét a keleti egyház október 6-án ünnepli.
Szent Tamás apostol könyörögj értünk!
Legyen rajtunk az Isten áldása!