Az emberek minden korszakban megpróbálták megérteni annak a világnak az állapotát, amelyben élnek, hogy meg tudjanak birkózni a felmerülő problémákkal. Ha valaki nem tanulmányozza a világ állapotát, nem tud kiutat találni a zsákutcából.
Ma azt tapasztaljuk, hogy sokan próbálják elmagyarázni a modern világ képét. Vannak köztük filozófusok, szociológusok, pszichológusok, politikusok, újságírók stb. Azonban meg kell vizsgálnunk a teológusok, és mindenekelőtt az egyházatyák időtlen nézeteit is.
Ismeretes, hogy az egyházatyák úgy vélik, hogy az emberi természet bukott állapotban van, ami azt jelenti, hogy az eredendő bűnt alkotó érzéki gyönyör és fájdalom uralja. Ezért úgy gondolom, hogy a modern világ állapotát az élvezet és a fájdalom kapcsolatán, valamint azok transzcendenciáján keresztül kell szemlélnünk.
Néhány bevezető megjegyzés után megpróbálok Egyházunk egy nagy szentjére összpontosítani, aki hatékonyan tud segíteni abban, amivel napjainkban szembesülünk, mert híres nagy belátásáról és szellemi képességeiről, valamint tapasztalt az isteni dolgokban. Ő Hitvalló Szent Maximosz, akit a legmodernebb atyának is tarthatunk, mert számos tehetséget egyesít, mint például: az emberi gondolkodás, kora filozófiai irányzatainak mély ismerete, istentapasztalat, kiemelkedő írásmód, és általában azt mondhatnánk, hogy ötvözi a teológiai, filozófiai, társadalmi, egzisztenciális és pszichológiai ismereteket.
- Szembenézni a harmadik évezreddel
Úgy gondolom, hogy a történelem egy jellegzetes fordulópontja előtt állunk. A jelent azonban csak akkor tudjuk felfogni és a jövőt felmérni, ha alaposan megvizsgáljuk a múltban történteket.
Attól félve, hogy beleeshetek abba a kísértésbe , hogy általánosítsam azt, ami csak részlet, szeretném aláhúzni, hogy az elmúlt két évezrednek van néhány jellegzetes vonása, legalábbis az egyház szempontjából.
Az első évezredet a sokszoros üldöztetések és eretnekségek jellemzik, amelyek természetesen befolyásolták a társadalmat, de ezáltal jelenik meg az Egyház vértanúsága és a hit körvonalazódása az Egyetemes Zsinatokon, melyek élén a nagy egyházatyák álltak. Így az I. évezredben a vértanúság szellemének markáns fejlődése ment végbe, megjelentek az egyházon belül a hitvalló mártírok sokasága, és megfogalmazódott az ortodox tanítás Krisztusról, a Szentháromságos Istenről és általában az Egyházról. Az Egyetemes Zsinatok meghatározták az ortodox krisztológiát, pneumatológiát, trinitológiát, antropológiát és ekleziológiát. Ez volt az az időszak is, amikor az ortodox szerzetesség az egyházi élet szekularizálódása elleni válaszként jelent meg, azzal együtt, hogy a szerzetesi élet a prófétai, apostoli, vértanú élet megtapasztalása az ortodox egyházon belül.
A második évezredet a hészükhazmus teológiai fejlődése jellemzi, amely már korábban is létezett az orthodox egyházban. Így az üldöztetésekkel és az eretnekekkel való szembenézés, valamint a kinyilatkoztatott ortodox hit körülhatárolása után az Egyház a szekularizmussal küzdött, amely a teológia ortodox kritériumaitól való eltérésben, az ortodox teológia valódi előfeltételeinek elvesztésében nyilvánult meg. Nyilvánvaló, hogy ez a szekularizmus összefügg az embernek az élet horizontális dimenziója felé fordulásával és az Isten felé való, vertikális dimenzió figyelmen kívül hagyásával, valamint a Nyugaton kialakult skolasztikával és moralizmussal.
Tény, hogy a második évezred során az Egyház nagy atyái révén pontosabban meghatározta az ortodox tanítást és az igazi lelki élet módszertanát, ezt érti a hészükhazmus fogalma alatt az ortodox egyház. Az is tény, hogy ha nem tulajdonítunk megfelelő jelentőséget az ortodox hészükhazmusnak, akkor kétséges, hogy képesek leszünk-e megérteni az Atyák tanítását a krisztológiáról, a teológiáról, az isteni ökonómiáról, az üdvösségről.
Az első évezredben, az apostolok után, fontos szerepet játszottak az apostoli atyák, a kappadokiai atyák, hitvalló Szent Maximosz, Damaszkuszi Szent János és Nagy Szent Fótiosz. A második évezredben fontos szerepet játszott Szent Simeon az új teológus, Palamasz Szent Gergely és az összes hészükhaszta atya, egészen Athoszi Szent Nikodémusig és más későbbi neptikus atyákig.
A második évezred során néhány jelentős mérföldkövet határozhatunk meg, amelyek meghatározták az ortodox egyház légkörét, és megmutatták, hogy mennyire különbözik a nyugati hagyományoktól. Az egyik ilyen jelentős mérföldkő Szent Simeon az új teológus, aki a második évezred elején élt. Egy másik mérföldkő a hészükhaszta mozgalom, amelynek legnagyobb alakja Palamasz Szent Gergely, és Ő tovább viszi a korábbi hészükhaszta atyák tanításait is, mint például Sínai Szent Gergelyét, és másokét, akik az ezredforduló közepe táján éltek. A harmadik mérföldkő a Filokália atyáinak, az úgynevezett Kollyvades-nek a mozgalma Athoszi Szent Nikodémus vezetésével, amelynek mai napig vannak szent életű követői. Látnunk kell, hogy ha a második évezred új teológus Szent Simeon kirobbanó jelenlétével kezdődött, és a Filokália szerinti élet keresésével zárul, akkor a harmadik évezred elején mai életünkben is nagyon aktuális és fontos a hészükhaszmus, a hészükhaszta élet.
A harmadik évezreddel szembesülve rámutathatunk arra, hogy két fő irányzat uralkodik. Az első a teljesítmény ereje, amely a lélek intelligens és passzív részéből egyaránt táplálkozik. Jellemzője a világi élet, a világi dolgokkal való foglalatosság, az utolsó dolgok elvetése, valamint az érzéki örömök és fájdalom okozta izgalom jellemzi. A második a mártír-hészükhaszta lelkület, amely azokban az emberekben található meg, akik vagy nagyon szomjazzák Istent, vagy csalódnak eddigi sivár életükben, és valami belső, egzisztenciális és ontológiai értéket keresnek.
Még ha napjainkban is megfigyelhető ez a heszükhazmus és a Filokália keresése, hangsúlyozni kell, hogy korunk hangulata más irányba mutat. Vagyis az Egyház területén a domináns irányzat nagyjából az, amit nikomédiai Stefános alakított ki, akivel Szent Simeon az új teológus nem értett egyet. A teológiában, bár manapság radikális eltolódást figyelünk meg, az uralkodó légkör az, amelyet Barlaam, a skolasztikus alakított ki, aki szembeszállt Palamasz Szent Gergely hészükhazmusával. A szerzetességben az uralkodó irányzatot az „anti-Kollyvades” követői alkották, akik szembeszálltak Athoszi Szent Nikodémosz Filokáliájával és más hasonló gondolkodású atyákkal. A társadalmi és egyházi kapcsolatokban inkább Gemistosz Plethón György és a nikaiai Besszarion szelleme érvényesül, mint efezusi Szent Márk és Szkoláriosz Gennadiosz szelleme. Az élvezetek keresése és a hedonizmus uralja korunkat, az élet minden szintjén, és ezért van mély fájdalom és nyomorúság. Meglátásom szerint, ami ma megfigyelhető, az az érzéki élvezet és fájdalom uralma. Ezért az Egyház alapvető fontosságú hozzájárulása az lenne, hogy segítsen az embereknek túllépni az érzéki élvezet és fájdalom dualizmusának eme összefonódásán személyes életük határain belül. Az úgynevezett társadalmi problémákat ennek az alapvető antropológiai problémának a gyógyítása fogja megoldani.
A következő elemzésben a kortárs hedonizmus kérdéskörének vizsgálatára teszünk kísérletet az ortodox hagyományban az élvezet és a fájdalom dualizmusáról vallott nézethez viszonyítva.
Úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek fontos következményei vannak a modern életre nézve. Valójában ez egy egzisztenciális kérdés, amelynek személyes és társadalmi szinten is komoly következményei vannak. Ez határozza meg a modern ember egész életmódját.
Legyen rajzunk az Isten áldása!
Hierotheos Vlachos metropolita