Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz (Mal 3,24a)

Szent Ferenc megmagyarázza Leó testvérnek, miben áll a tökéletes boldogság.

Egy alkalommal Szent Ferenc Leó testvér társaságában Perugiából jövet az Angyalos Boldogasszony kolostora felé tartott. Kemény tél volt, úgyhogy az Isten hidege majd megvette őket. Egyszer csak Szent Ferenc odaszólt Leó testvérnek, aki egy kicsivel előtte ballagott, és azt mondta neki:

– Leó testvér, bár a kisebb testvérek életének és jámborságának példája az egész földön a lelkek épülésére szolgálna is, mindazonáltal írd és szorgosan jegyezd föl: nem ebben van a tökéletes boldogság.

Tovább haladva, Szent Ferenc másodszor is szólította őt:

– Leó testvér, ha kisebb testvérünk visszaadná is szeme világát a vakoknak, meggyógyítaná a sántákat, kiűzné az ördögöket, hallókká tenné a süketeket és járókká a bénákat, megszólaltatná a némákat, s ami még nagyobb dolog, feltámasztaná a négynapos halottakat; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.

Ismét tovább haladva valamicskét, Szent Ferenc hangosan fölkiáltott:

– Ó, Leó testvér, bár kisebb testvérünk jártas lenne minden nyelvben, kisujjában volna minden tudomány, és betéve ismerné az írásokat úgy, hogy jövendölni tudna, s nemcsak a jövőt tudná megfejteni, hanem megmondaná a lélek legrejtettebb titkait is; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.

S még egy kicsit tovább menve, Szent Ferenc ismét erősen kiáltott:

– Ó, Leó testvér, Isten Juhocskája, szóljon bár a kisebb testvér az angyalok nyelvén, ismerje a csillagok járását és a gyógyfüvek erejét, táruljanak föl előtte a föld minden kincsei, s ismerje bár a madaraknak és halaknak és minden teremtett állatoknak fajtáit és az embereknek és a fáknak és a köveknek és a gyökereknek és a vizeknek természetét; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.

És még egy darab utat megtéve, újból fennhangon szólt Szent Ferenc:

– Ó, Leó testvér, bár kisebb testvérünk oly jól tudjon prédikálni, hogy az összes hitetleneket Jézus Krisztus hitére térítené; írd, hogy nem ebben van a tökéletes boldogság.

Már jó hétmérföldnyi úton tartott ez a beszéd, amikor végre Leó testvér nagy álmélkodással megkérdezte Szent Ferencet, így szólván hozzá:

– Atyám, kérlek téged az Isten nevében, mondd meg tehát, miben van a tökéletes boldogság!

Szent Ferenc akkor így felelt meg neki:

– Amikor mi csuromvizesen az esőtől és összefagyva a hidegtől, mocskosan a sártól és elcsigázva az éhségtől elérjük majd az Angyalos Boldogasszony kolostorát, s kopogunk a kapun, és a kapus mérgesen kinéz, és megkérdezi: „Kik vagytok?”, mi meg azt feleljük: „Ketten a ti testvéreitek közül”, ő pedig így válaszol: „Hazudtok, közönséges csavargók vagytok, akik tekeregve a világon becsapjátok az embereket, és elorozzátok az alamizsnát a szegények elől, takarodjatok innen”, és nem nyitja ki nekünk a kaput, hanem kint hagy ácsorogni a hóban és a lucsokban, dideregve és éhezve a késő éjszakában. Akkor, ha mindezeket a bántalmakat, ha mindezt a durvaságot és megaláztatást türelmesen, fölindulás és zúgolódás nélkül elviseljük, sőt alázattal és szeretettel azt gondoljuk magunkban, hogy az a kapus csakugyan jól ismer bennünket, és Isten adja a szót ajkára ellenünk; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a tökéletes boldogság.

– Aztán ha mi mégis tovább kopogtatunk, s ő dühösen kijön, és ránk rivall: „Pusztuljatok innen, hitvány gazok, menjetek az ispotályba, mert egy falat nem sok, de itt még annyit sem kaptok, és ide ugyan be nem teszitek a lábatokat”; ha mi ezt is nyugalommal, sőt derűs lélekkel és szelíd szeretettel eltűrjük; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a tökéletes boldogság.

– Ám ha mi az éhségtől és a hidegtől sarkallva meg az éjszakának zordságától kényszerítve, mégis újból bezörgetünk, és esedezve kiáltozunk, és az Isten szerelmére kérjük, hogy nyisson ki nekünk, és bocsásson be bennünket, ő pedig fölháborodva így szól: „Semmirekellő gazemberek ezek, de majd megfizetek nekik érdemük szerint”, és kijön egy görcsös bottal, megragad minket a csuklyánknál fogva, és leteper a földre, és alaposan meghemperget a hóban, és jól agyba-főbe ver a bot boldogabbik végével; ha mindezeket mi békességgel és örömmel viseljük, az áldott Krisztus szenvedéseire gondolva, hogy iránta való szeretetből el kell tűrnünk a bántalmakat; ó, Leó testvér, írd: ebben áll a tökéletes boldogság.

Most pedig Leó testvér, halld a végső tanulságot! A Szentlélek mindazon kegyelmei és ajándékai közül, amelyekkel Isten az ő szeretteit elhalmozza, a legnagyobb adomány, ha önmagunkat le tudjuk győzni, és készek vagyunk Krisztus szeretetéért elviselni minden bántalmat és méltánytalanságot, minden igazságtalanságot és kellemetlenséget. Mert Isten többi ajándékával nem dicsekedhetünk, mivelhogy nem a miénk, hanem Istené; amint az Apostol mondja: „Mid van, amit nem Istentől kaptál? S ha tőle kaptad, mit dicsekszel vele, mintha a magadé volna?” De a nyomorúság és megpróbáltatás keresztjében bátran dicsekedhetünk, mert ez a mienk; ezért mondja az Apostol: „Nem akarok másban dicsekedni, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében. Akinek tisztelet és dicsőség adassék, mindörökkön örökké. Ámen.”

(Forrás: Böjte Csaba Füveskönyve 2. 8-13.o.)

Szent Ferenc könyörögj értünk!

Legyen rajtunk az Isten áldása!

Assisi Szent Ferenc

Napi evangélium

Fótiosz és Anikétosz vtk., Maximosz szé. ereklyéi – (Piroska sza., Ipoly fszvt.)
Kattintson ide az elolvasásához!

Eseménynaptár

Szír Szent EfrémA mezőkről fakad az aratás gyönyörűsége, a szőlőskertekből pedig a finomságok szürete. És a Szentírásból életadó tanítások fakadnak. A mezőnek egyszer van aratása, és a szőlőskertnek is egyszer van szürete. A Biblia azonban mindig ontja magából az életadó tanításokat. A mező, amikor learatják, sivár marad. És a szőlőskert, amikor learatják, megalázkodik. A Biblia azonban, bár naponta aratják, szavainak értelmezésére szolgáló fülek nem fogynak el. Naponta szüretelik, és a benne rejlő remény szőlőszemei nem fogynak el. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szent Ignác BriancsaninovFöldi vándorlásunk ideje alatt egyetlen örök és igazi jót szerezhetünk meg: Isten megismerését, a vele való megbékélést és egyesülést, amelyet Krisztus ajándékozott nekünk. De ahhoz, hogy megszerezzük ezt a legfőbb jót, el kell hagynunk a bűnös életet, gyűlölnünk kell azt. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Emilianosz ArchimandritaBármit is teszel, hogy segíts a másik emberen, ha ő maga nem akarja, akkor kudarcot fogsz vallani! ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Athoszi Szent TyihonA templomban, ahová gyertyát gyújtani mész, ha tíz drachmát adsz, egy kicsit kapsz, ha húszat, egy nagyobbat. És ha százat adsz, egy gyertyát kapsz. Így van ez a Szentlélek kegyelmével is: minél többet adsz Istennek szívedből – hittel, alázattal, bűnbánattal, imádsággal és szeretettel –, annál többet kapsz az Ő kegyelméből. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Maximovics Szent JánosA szentség nem egyszerűen igazlelkűség vagy becsületesség, amiért az így élők jutalmat nyernek Isten mennyei országában. Hanem egyfajta lelki magasság, amelyen keresztül az embereket Isten kegyelme árasztja el, amely tőlük mindazokhoz áramlik, akikkel kapcsolatba kerülnek.Szentségük Isten dicsőségének közvetlen és állandó gondolatából fakad.Tele vannak felebarátaik iránti szeretettel is, ami az Isten iránti szeretetükből fakad, és ezért tudnak minden emberi szükségletre segítséget adni. Felebarátaik minden emberi kérésében közvetítőként és követként járnak el Isten előtt. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook