A mi Urunk Jézus Krisztus nemcsak testet öltött, hanem a mózesi törvény szerint körül is metéltetett, hogy a zsidóknak ne szolgáltasson alapot a hitetlenségre. Mert ő maga a törvényért jön, hogy a törvényen alapuló hit által szabadítsa meg tanítványait.
Jézus testet ölt és körülmetélkedik akárcsak a többi nyolcnapos fiúgyermek. Ugyanazt a testet vette fel, amit mi is viselünk és ugyanúgy körülmetélték, mint minden zsidó fiúgyermeket. Egyértelművé tette a zsidó emberekkel való rokonságát, hogy ne tagadják meg Őt, azt, aki a Dávid nemzetségéből származó Krisztus volt, és akit oly régóta vártak. Megmutatta a velük való rokonságát. Azonban, amikor még a körülmetélése után is azt mondták, hogy „nem tudjuk, honnan való” és ráadásul még nem is lett volna testileg körülmetélve, akkor a zsidóknak valóban lett volna mentségük arra, hogy elutasítják.
„Amikor a nyolcadik nap elérkezik”: mert a törvény a nyolcadik napot írja elő a körülmetélésre, az orvos bejön, fogja a kést és elvégzi a munkáját. A szombatnap ekkor nem ünnepnap, a körülmetélés felülírja azt.
Kérdezzük meg tehát a zsidókat: A szombati pihenés a tökéletes ünnep. Milyen okból tolja ki tehát a nyolcadik nap a hetediket? Miért kerekedik a nyolcadik a hetedik fölé? A zsidók azonban nem értik az Írás szavait. Míg Krisztus és Krisztus Egyháza ismeri Krisztust és a zsidó tanítások értelmét. Ezért a gyermeket a nyolcadik napon körülmetélik, mert a nyolcadik napon a feltámadás napján, vagyis vasárnap az egész világ körülmetélése fog megtörténni.
Végül is, miért nem rendelte el Mózes a hatodik napon a körülmetélést? Vagy miért nem a kilencedik vagy a tizedik napot tűzte ki? A nyolcadik napnak az a jelentősége, hogy ez az a nap, amelyen az Úr feltámadása történik. Aki tehát nem hisz a feltámadásban, az körülmetéletlen szívű, hiszen hitetlensége miatt elidegenedett Istentől.
A szív körülmetélése az igaz hit. Ezért kedveseim, a körülmetélkedés a szent keresztség értelmében adatik a hívőknek. A szent keresztség pedig Krisztus feltámadásának a mintaképe. Térjetek át tehát a testtől a lélekhez, és a testi létből a lélek nagyságához, és ott egyfelől a test körülmetélését, itt pedig a lélek körülmetélését és a bűnökből való megtisztulást találjátok.
A nyolcadik nap a testi körülmetélés és a nyolcadik nap a feltámadás is. A feltámadás mintaképe a keresztség. Látjátok, hogyan haladunk a kis dolgoktól a nagyobbak felé, a fizikai dolgoktól a szellemi dolgok felé? Jöjjenek tehát a zsidók is, és haladjanak előre. Mert haladniuk kell a hús-vér testiségből, nem szabad megelégedniük a hús-vér testiséggel, a test szerinti körülmetélkedéssel.
Így a mi Urunk Jézus Krisztus, aki nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy beteljesítse azt, szintén körülmetélkedett akárcsak a többi zsidó. Ezért mondja az evangélista: ” Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.”(Lk 2,21)
Minket születésünk után neveznek el, míg Jézust születése előtt nevezik el. Mert ő már létezett, mielőtt megfogant volna. És azért hívták Jézusnak, héberül Jeshuának, ami szabadítót jelent, mert az ő munkája a Megváltó munkája volt.
„Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak” (Lk 2,22) Kinek a megtisztulásáról van itt szó? Máriáéról és Józseféről. Vagyis a törvényben Isten megparancsolta, hogy a szülés után az anyát meg kell tisztítani. Negyven napig őrizni kell, és nem szabad kimennie a házából. „Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai,” – bár a szűznek erre nem volt szüksége, de a törvényt be kellett tartani – „felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”, az elsőszülött fiú gyermeket, majd ott felajánlották az Úrnak, ahogyan meg van írva az Úr törvényében.
Ahol a testi megtisztulásról van szó, ott az evangélium azt mondja: Mózes törvénye szerint; ahol az áldozatbemutatásról van szó, ott azt mondja: „ahogyan meg van írva az Úr törvényében”. Nem mintha Mózes törvénye nem az Úr törvénye lett volna; mert amit a próféta mond, azt nem magától mondja, hanem a Szentlélek sugalmazza neki. Azonban, mivel a megtisztulás fizikai természetű is volt, ezért nevezik „Mózes törvényének”. De amikor az elsőszülöttet ajánlották fel, azt mondja, hogy „az Úr törvénye szerint”, ”ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik”(Lk 2,23)
Tehát ez az egész mondat és rendelet arra vonatkozott, aki az anyaméhet megnyitja. Azonban az állatok és az emberek közül, soha egy elsőszülött sem nyitott méhet, hanem csak elsőként született volt. Kizárólag az, aki szűz anyától született, csak Ő volt az, aki anyja méhét megnyitotta. Tegyétek meg tehát nekem azt a szívességet, és figyeljétek meg, hogy ennek az egész törvénynek a kimondása kizárólag csak Annak szólt, Aki szűz anyától született. Hogyan tudták volna ezt a zsidók megérteni? Hiszen testiek lévén távol álltak attól, hogy megértsék a szellemi tanítás jelentését.
Ezután felmennek a templomba, hogy „s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.”(Lk 2,24) Ezt is engedelmesen, a törvény előírása szerint elvégezték, hogy ne legyen hiba a törvény hűséges teljesítésében. Ezek a mózesi törvények testi fülek elől elrejtett igazi jelentései. De térjünk rá az evangélium magyarázatára.
„Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét.” (Lk 2,25-26)
Simeon idős ember volt, és várta az ígéret beteljesedését. Bent maradt a templomban és így gondolkodott magában: „Bárhol is születik meg az Úr Fölkentje, biztosan meg fog itt jelenni.” „A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek”. (Lk 2,27)
Természetesen Simeon már sokszor felment a templomba, de saját akaratából. Ezúttal azonban a Szentlélek vezetésével, a megfelelő időben jött el, hogy átélje az ígéret beteljesedését.
Karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében” (Lk 2,29)
Honnan bocsásd el őt? Az élet színteréről. Mert az élet dolgai tele vannak bánattal. Az élet egy börtön. Ezért akarta, hogy elbocsássák, vagyis szabadon engedjék. Azonban, ha valaki veszteségnek tekinti az ebből az életből való távozását, az még nem tökéletes a hitben.
Simeon ezt mondta: „Uram, engedd el szolgádat, hogy szavad szerint békében meghaljon.” Mert megérkezett az, akinek békét kell kötnie a világgal. Megérkezett a béketeremtő, az, aki az evangéliumi tanítás által összeköti a mennyet a földdel és a földet mennyországgá változtatja.
Simeon így szól az Úrhoz: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében,mert látta szemem üdvösségedet” (Lk 2,29-30)
Mit is mond Simeon? Azt, hogy amit eddig szívemmel hittem és értelmemmel tudtam, azt most már a szememmel is láttam. Amit a szívemben vártam, azt a szemeim most látták beteljesedni. És mit is? „Láttam – mondja – a te üdvösségedet.” Milyen üdvösséget? ” melyet minden nép színe előtt készítettél”(Lk 2,31)
Nem egy népnek, nem csak Izrael népének, hanem „minden nép színe előtt”. Mert aki megszületett, az minden nép tanítója. „Világosságul a pogányok megvilágosítására,”(Lk 2,32)
Miért mondja világosságnak? Pontosan azért, mert a pogányok sötétségben voltak. Most viszont az elsötétült pogány nemzetek megvilágosodtak.
„és dicsőségül népednek, Izraelnek.”
Itt a dicsőség, ott a kinyilatkoztatás. Ott a tanítás kezdete, itt a tanulás fejlődése.
Itt valaki biztosan meg fogja kérdezni: No, de hol vannak az izraeliták? Ott van Péter, ott van Pál, ott van János, ott van a háromezer, ott van az ötezer, ott van a jeruzsálemi egyház, ott vannak azok, akik a zsidók soraiból hittek.
„Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magvetésre egy kis hányadnyi hűséges embert közöttünk, olyanok lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorához hasonló sorsra jutottunk volna.” Mert Isten azt is mondja: „Hétezer embert tartogattam magamnak, akik nem térdeltek le, hogy Baált imádják.” Így a hit magva megmaradt a népben, és a nép nem veszett el – efelől ne legyen kétségünk -, és nem volt romlott az összes zsidó. Mivel még most is, a keresztények eme áldott állapotában és hivatásában is sokan vannak az elhívottak, de kevesen a kiválasztottak. Vagyis Krisztus elhívta az egész világot, és elkészítette az evangélium szent asztalát. De amikor eljön a Második Eljövetelkor, belép és kiválogatja népéből a hozzá hűségeseket, és gondosan megvizsgálja a őket. És ha valakit talál, akinek nincs mennyegzőre alkalmas ruhája, azt mondja neki: „Hát te, hogy jutottál be ide mennyegzői ruha nélkül?” És kiviszi, ahogy az evangéliumokban hallottuk. Tehát, ahogy ott is volt válogatás, úgy itt is lesz válogatás. Azaz, mivel elhívást kaptunk, mostantól fogva úgy kell tekintenünk magunkra, mintha valóban elnyertük volna a tökéletességet? Nos, legyen a hitetlenek bukása a mi biztonságunk. Tehát szeretteim, nem minden ember pusztult el, nem minden ember romlott meg, nem mindenki hitetlenkedett, nem mindenki üldözte az apostolokat, hanem az apostolok prédikációjára háromezren azonnal hittek. És számtalan gyülekezet volt Jeruzsálemben, amíg a templom még nem volt lerombolva, amíg a zsidókat még nem űzték el, amíg Jeruzsálem még nem volt szétdúlva. Az Egyház felépült, és János szavai világos igazsággá váltak: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbnek kell lennem.”(Jn 3,30) Így szól Simeon, aki próféta: „Dicsőségül a te népednek, Izraelnek.” Mert dicsőség volt azoknak, akik találkozni akartak Azzal, Akit vártak.
József és Mária pedig elgondolkodott a hallottakon: Az angyal örömhírt hozott, a bölcsek felismerték őt, ahogyan pásztorok is, az angyalok seregei táncoltak, a csillag a magasban hirdette őt, Simeon prófétált, Anna, Fánuel leánya prófétált, a föld örvendezett, az ég szólt a csillaghoz, a bölcsek megtagadták a zsarnok parancsát, a pásztorok imádták a kisdedet, mindenki felismerte őt, az anya az angyaltól tudta meg, József az angyaltól értesült Róla, reszkettek a történtek miatt, mégis megértették az események kimenetelét.
„Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak„(Lk 2,34)
Kiknek lesz bukására? Nyilvánvalóan azok számára, akik nem hisznek, akik ellene vannak, akik keresztre feszítik Őt. És kiknek lesz felemelkedésére? Azoknak, akik elismerik Őt, és hálával vallják meg.
„Jel lesz, amelynek ellene mondanak„. Milyen ellentmondásról van itt szó?
A kereszt jeléről, amelyet az Egyház a világ üdvösségének tekint, amellyel szemben a zsidók ellenségesek, és amelyet az égiek gyakran hirdettek. A keresztben történt szabadítás vitatott lett, hogy az igazság érvényesülhessen. Mivelhogy ellenérv nélkül nem létezhet teljes győzelem. Tehát az ellentétnek meg kellett jelennie, hogy a bíró meghozhassa a döntését. Ezért mondja azt, hogy „amelynek ellene mondanak”. És azok, akik hitetlenek, vitatkoznak, szembe szegülnek.
Majd Simeon az Istenszülőhöz fordul. Te, mondja, anyának számítasz. Hagyjanak tehát ki a kísértésből, mert beleegyeztél, hogy anya legyél, mert megszülted Őt, mert jónak tartottad, hogy méhedet felajánlod Neki? (Mert a te méhedet égi trónná alkotta). Vajon akkor kimaradsz-e a kísértésből, mert Istenszülővé lettél, mert férfit nem ismerve fogantál, mert Teremtőd Anyja lettél? Vajon kísértésbe esel? Te nem pusztán megkísértetni fogsz, hanem „tőr járja át a lelkedet”. Miért, uram? Miben vétkeztem? Persze, hogy nem vétkeztél semmiben. De amikor látod Őt a kereszten függeni, amikor látod Őt az egész világért szenvedni, amikor látod a kereszten átszúrt és fára szegezett kezeit, akkor elkezdesz kételkedni és azt mondod: Ez az, akiről az angyal mesélt? Ő az, aki által velem a sérületlenség csodája történt? Szűz voltam, szültem és szűz maradtam. Akkor miért feszítették keresztre?
„Tőr járja át lelkedet.” Az igaz Simeon próféciája szerint tehát senki sem maradt kísértés nélkül. Péter, a tanítványok közül a legelső, háromszor tagadta meg Őt. A többi tanítvány elhagyta Őt és elmenekült. A pásztornak sem volt szüksége a juhokra, hogy megvédjék őt, miközben a farkasokat üldözte, sem a harcosnak nem volt szüksége segítőkre, és mindannyian elmentek. Krisztus egyedül maradt a keresztre szögezve, mint egy áldozati bárány. Így az Ő lelkét is átjárta a tőr: vagyis a kísértés és a kétségbeesés.
„A te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”(Lk 2,35)
Jézus tehát azért szenved, hogy leleplezze a hitetlenséget, és hálával töltse el a benne hívők szívét. A lényeg az ellentmondás, hogy kiderüljön, hogy kik azok, akik gonoszságból ellene fordulnak. Ha ugyanis az igazság minden tekintetben megcáfolhatatlan lenne az emberek számára, akkor nem lehetne erény az istenfélelem. Azonban azáltal, hogy enged az ellentmondásnak, az igazság, mint szabad választás kerül az emberek elé. A lényeg az ellentmondás. Különben hogyan tették volna próbára a mártírokat az üldözésekben? Hogyan küzdhettek és hogyan kerülhettek volna ki a gyötrelmekből győztesen kitartásukkal a vértanúk? Lássuk, milyen sok jó származott az ellentmondásból, mert nem pusztán hívővé tette az embereket, ahogyan azt gondolnánk, hanem olyan vértanúkká, akik a kínzásokban halálukig kitartottak Krisztus szeretetében és ezzel az Ő kegyelmének bizonyítékát mutatták fel.
Amikor tehát Simeon azt mondja: „Íme, Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak „(Lk 2,34), akkor ez úgy értendő, hogy szándékosan nem okozza a bukást, és nem kínálja a feltámadást erőszakkal, hanem „bukására lesz” azoknak, akik megbotlanak a botlás kövében, és „feltámadására lesz” azoknak, akik jószántukból hisznek. Azt mondja, hogy „lesz”. Mintha azt mondaná: A fény azért világít, hogy az egészségesek lássanak, míg azok, akiknek fáj a szemük, távolabb kerülnek a fényességtől. Mert hogyan másképp lenne lehetséges, hogy valakik elbukjanak és megvetendők legyenek, mások pedig a jó szándékukból fakadó jó reményekkel emelkedjenek fel, ha nem lenne „ellentmondásos jel”? Miért mondja Simeon, hogy ” jel lesz, amelynek ellene mondanak”? Azért, hogy az ellentmondás ne okozzon zavart a hívőkben. Az, hogy Isten igazságát is megkérdőjelezik, nyilvánvaló, hogy azért történik, mert Isten megengedi. Vagyis senki sem emelhet ellenvetést, hacsak Isten meg nem engedi. Valóban szükséges, hogy Isten megadja ezt az engedményt, hogy a méltó és igaz, kinyilatkoztatásra kerülhessen. De eljön majd az idő, amikor nem lesz több ellenvetés. Vagyis, amikor a mennyből felragyog majd a Kereszt jele, mint az Úr előfutára, „akkor minden mennyei, földi és ördögi test meghajol, és minden nyelv megvallja, hogy Krisztus az Úr, az Atya Isten dicsőségére”.(vö.Fil 2,10) Vagyis, amíg ez a jel csak egy egyszerű jelként jelenik meg, az Úr megjelenése nélkül, addig a jel ellentmondásos lesz. De amikor a Jel a Második Eljövetelkor kinyilatkoztatja magát, akkor senki sem mer majd ellentmondani a Jelnek, mert a Jel istenségével nagyon is nyilvánvalóan megmutatkozik azokkal szemben, akik tagadják Őt. Akkor azokat, akik korábban elfogadták a jelet, megdicsőíti Az, Akire a jel mutat, azaz Krisztus, míg azokat, akik vitatták a jelet, elítéli. És akkor ez lesz az ellentmondás vége, a tévedés vége, a kétségek vége, a hitetlenség vége, és a díjak és koszorúk kezdete. Ezeket mindannyian elérhetjük a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme által, akié az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.
Aranyszájú Szent János könyörögj értünk!
Legyen rajtunk az Isten áldása!

ARANYSZÁJÚ SZENT JÁNOS (344-407)
(ikon: Dunakeszi Szent Péter és Pál Görögkatolikus templom)