Arról, hogy ne feszüljünk meg erőnkön felül az Istenért való buzgólkodásban és arról, hogy a lelkünket lelki táplálékkal kell táplálni.
(nagyböjt 1. vasárnapjára, ami akkoriban még nem az Ortodoxia vasárnapja)
Testvérek és atyák!
Mivel minden kezdet nehéz, a böjt első gyümölcsei – összhangban az étrend megváltoztatásával és a buzgóságban való munkálkodással – egyfajta fáradtságot és mogorvaságot eredményezhetnek; ámde kitartással és gyakorlással ez csillapodni és szelídülni fog. Ezért van megírva: „A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább szomorúságot okoz. Később azonban a megigazulás békés gyümölcsét adja azoknak, akik általa megedződtek.” (Zsid 12,11)
Ezért mi is, akik már áthaladtunk a böjt első hetén, legyünk még lelkesebbek a jövendő megtapasztalása miatt, tudva, hogy a buzgóság mind a lelket, mind a testet erősíti; ami nehéz, azt könnyűvé, ami pedig bonyolult, azt egyszerűvé teszi. Ennek az ellenkezője is igaz: a tétlenség, a könnyűt is nehézzé teszi, ami pedig egyszerű, azt bonyolulttá. Azonban ne próbáljunk erőnket meghaladó módon buzgólkodni, hanem lelkiatyánkkal együtt őrködjünk testi egészségünk felett is. Mert mi haszna van annak, ha túlságosan kemény utakon járunk már az elején és egyre gyorsabban zuhanunk lefelé, ahelyett, hogy figyelmesen szem előtt tartanánk: hogy is állunk? De mivel az erőfeszítésekkel teli nap olykor reménytelenséget szül, erősítsük a lelket hasznos tevékenységekkel és lelki, nem pedig világias gondolatokkal, amelyekben üresség, zűrzavar, szerencsétlenség és keserűség van, hanem inkább olyanokkal, amelyekben édesség és öröm van. „Megemlékeztem Istenről – mondja – és örvendeztem.” (Zsolt 76,4) Értelmünknek Isten felé kellene irányulnia, a mennyei látnivalók, a Paradicsom szépségei felé, az örökkévaló lakóhelyek, az ottani uralom felé, ahol az igazak és bűnösök lelkei most vannak. És arra kellene gondolnunk, hogyan történik majd a mi nagy Istenünk, Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megjelenése, amikor is – a szent igék szerint – „az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, ugyanígy a föld is, és annak minden műve, mely rajta található.” (2Pt 3,10) Azután minden lélek újra felveszi munkatársát, a testet, ami minden emberi létező összegyűjtése lesz Ádámtól a végső beteljesülésig. Milyen nagyszerű, félelmetes és még ragyogóbb lesz, amikor Krisztus arca olyan lesz, mint a nap sugarai? Milyen lesz a hangja, amelyet meghallunk, és végül milyen lesz az igazak végső állapota, akiket beengednek a mennyek Országába, és a bűnösöké, akiket az örök büntetésre küldenek?
Testvéreim, ezek azok a dolgok, amelyekkel törődnünk, és amelyekre gondolnunk kell, ezekkel kell magunkat elfoglalnunk, mivel kifelé (haladva) élünk a világban, otthonunk van a mennyekben, és életünkben nincs semmi közös azokkal, akik a világ szerint élnek. Mindezekkel együtt lehetséges elmozdulnunk a töredelmesség felé, a sírás és a megvilágosodás felé; egyszerre békességben élni életünket idelenn, s közben reménykedni abban, hogy elérjük az örökkévaló javakat Krisztus Jézusban, a mi Urunkban, akié a dicsőség és a hatalom az Atyával és a Szentlélekkel együtt most és mindenkor és örökkön örökké.
Ámen.
