Az első kánon:
A szentföldi (maiumi) Szent Kozmának (+776) a műve. (Akrosztihonjának magyar jelentése: Krisztus, aki emberré lett, Isten is maradt.)
Krisztus születik, dicsőítsétek, * Krisztus a mennyből jő, ünnepeljétek! * Krisztus a földön, büszkélkedjetek! * Énekelj az Úrnak, egész földkerekség, * és örömmel magasztaljátok őt, ó népek, * mert ő megdicsőíttetett!
Az Isten képére alkotott ember engedetlensége folytán tönkrement és teljesen az enyészeté lett; de a fönséges isteni életből elbukottat most a bölcs Teremtő újjáalkotja, mert ő megdicsőült!
Látván a Teremtő, hogy tönkrement az ember, akit saját kezével alkotott, meghajlítja az eget, és földre száll; az emberi természetet a tisztaságos Szűztől megtestesülve egészen magára ölti, mert ő megdicsőült.
Krisztus Istenünk, a Bölcsesség, Ige és Hatalom, ki az Atyának Fia és kisugárzása, elrejtőzve mindazon hatalmak elől, amelyek az égben és a földön vannak, emberré lett, s újjáteremtett minket, mert ő megdicsőült.
Második, jambikus versmértékre írt kánon
(Damaszkuszi) Jánostól. (Akrosztihonja a görög elégiasorok kezdőbetűiből: A költő ezekben a himnuszokban énekli és magasztalja Isten Fiát, aki az emberek megváltásáért megszületett a Szűztől a földön, hogy megszüntesse a világ sok keservet okozó szenvedélyeit és bajait. Te pedig, Uralkodó, szabadítsd meg éneklőidet ezektől a bajoktól!)
I. óda. Ugyanazon a hangon. Irmosz:
Megszabadította népét az Uralkodó, aki hajdan csodát művelt, * kiszárítva a tenger hullámaitól nedves földet. * Midőn pedig önként megszületett a Szűztől, * az égbe vezető egyenes utat tárt elénk. * Azért dicsőítjük őt, ki lényege szerint egyenlő * az Atyával és az emberekkel is.
Az Igét hordozta a szent méh, melynek világos előképe volt az égő rózsabokor. Az Isten halandó emberi természettel egyesült, és megszabadította Éva méhét az ősi, keserves átoktól. Azért mi, emberek, dicsőítjük őt.
Csillag hirdette a bölcseknek, hogy eljöttél te, a napot megelőző, könyörületes Isten-Ige, a bűn megszüntetésére, nagyon szegényes barlangba, pólyába takartan; s ők örömmel szemléltek téged, az embert és az Urat.
III. óda. Irmosz:
Az Atyától öröktől változatlanul született Fiúnak, * és az utóbbi időkben a Szűztől szeplőtelenül megtestesült * Krisztus Istennek örvendezve kiáltsuk: * ki hatalmunkat fölemeléd, szent vagy te, mi Urunk!
A földből való Ádám, ki a magasabbrendű lehelet részese lett s az asszony csábítása folytán enyészetre jutott, az asszonytól született Krisztust meglátva így kiált föl: Ki érettem hozzám lettél hasonlóvá, szent vagy te, Uram!
Hitvány földi lényünk alakját magadra vetted, és a gyarló emberi testet magadra öltve emberré lettél, s isteni természetedből részesítve bennünket, te magad Isten maradtál, és hatalmunkat fölemelted — szent vagy te, mi Urunk!
Örvendj Betlehem, Júda fejedelmeinek királya, mert belőled tűnt elő Krisztus, aki Izraelt kormányozza s a kerubok vállán van, fölemelte hatalmunkat, és mindenen uralkodik.
A második kánon:
Fogadd el, Jótevőnk, ki mindent látsz, szolgáid énekét, * s alázd meg a gonosz léleknek ellenünk fölszított dühét! * Emelj minket, Boldogságos, a bűnök fölé, * s erősítsd meg a hit alapján megingathatatlanul * mindazokat, akik téged énekelnek!
Megrendültek a felfoghatatlan, csodás dolgok láttára a mezőn tanyázó pásztorok, akik láthatták a tisztaságos Szűz végtelenül boldog szülöttjét és a testnélküliek karát, mely énekkel köszönti a mag nélkül megtestesült, uralkodó Krisztust.
Az Ige, aki az egek magasságában uralkodik, a férfit nem ismerő Szűztől könyörületessége folytán hozzánk jön; és az, aki előbb anyagtalan volt, az utóbbi időben vaskos testben van, hogy magához vonzza az elsőnek teremtett majd pedig elbukott embert.
Ipakoj. 8. hang.
A nemzetek zsengéjét vezeti ma az ég eléd, * ki mint gyermek a jászolban pihensz, * midőn a csillag odahívja a bölcseket. * És ott ezeket nem kormánypálca, nem trón ejti ámulatba, * hanem a legvégső szegénység. * Hiszen mi volna nyomorúságosabb egy jászolnál, * mi egyszerűbb a pólyáknál? * És a te istenséged gazdagsága ezek között ragyogott fel, * Urunk, dicsőség néked!
Megjegyzés: Hogyha ipakojt olvasunk, akkor nem olvasunk kathizmát, ahogyan egyik-másik tipikon előírná.
Kathizma:
8. hang. Minta: Megértvén a titokzatos…
Vigadjon a menny, örvendjen a föld, * mert megszületett a földön az Isten Báránya, * s váltságot hozott a világnak. * Az Ige, ki az Atya kebelén van, * eljött mag nélkül a Szűzből. * A bölcsek ámulattal szemlélik őt, * mint újszülöttet, Betlehemben, * és dicsőíti őt a mindenség.
Dicsőség… most és… Még egyszer ugyanez.
IV. óda. Irmosz:
Jessze törzséből fölsarjadt vessző * s annak virága, Krisztus, * a Szűztől születtél, * a megárnyékolt dicséretes hegyből, * ki eljöttél mint test nélküli Isten, * hogy megtestesülj a Szeplőtelentől, * dicsőség a te erődnek, Uram!
Feltündököltél Júda törzséből, Krisztus, kiről hajdan Jákob előre megmondta, hogy rád a népek várva várnak. Eljöttél, hogy megfoszd hatalmától Damaszkuszt, és Szamaria zsákmányát elvedd, s az eltévelyedést Istennek tetsző hitre változtasd. Dicsőség a te erődnek, Uram!
A jövendőmondó Bálám egykori szavainak beavatott ismerőit, a csillagokat vizsgáló bölcseket örömmel töltötted el, Uralkodó. Csillagként feltündöklöttél Jákobból, s a nemzetek zsengéit nyilvánosan fogadtad, akik neked előtted kedves ajándékokat hoztak.
Leszálltál, Krisztus, a Szűz méhébe, mint harmat a gyapjúra és mint az esőcseppek a földre. Etiópok és tarzusziak, Arábia szigetei és Szába, a médek egész földjének urai eléd borulnak, Üdvözítő: Dicsőség a te erődnek, Uram!
Második kánon:
Az emberi nem újjáalkotását * hirdette előre énekében Habakuk próféta. * Ő méltó volt arra, hogy kifejezhetetlen módon az előképet meglássa. * Eljött az Ige újszülött csecsemőként a Szűzből, * az árnyékos hegyből, hogy a népet újjáalkossa.
Önként azonosultál, Magasságbeli, a halandó emberekkel, testet öltve a Szűzből, hogy istenségeddel elvedd a kígyó fejének mérgét, s a sötétség kapui elől mindenkit átvezess az életadó világosságra.
Népek, akik eddig az enyészetbe merültetek, hagyjátok ott teljesen az ellenséges rontást! Emeljétek föl kezeteket és zengjetek szent dalt! Csak Krisztust, a Jótevőt tiszteljétek, aki irántunk való részvétből közöttünk megjelent!
Jessze gyökeréről sarjadzott Szűz, te túlléptél az emberi természet határain, s megszülted az Atya örök Igéjét, aki — mint maga jónak látta — lepecsételt méhedből jött e világra, csodálatos születéssel.
V. óda. Irmosz:
Ki a békesség Istene * és az irgalmasság Atyja vagy, * leküldted nekünk a nagy Tanácsod békeosztó angyalát, * ki által az istenismeret világosságára megtaníttattunk. * Azért éjjel virrasztva * dicsőítünk téged, Emberszerető!
A császár összeíró parancsának engedelmeskedve szolgák közé számláltattál, hogy megszabadíts minket az ellenség és a bűn szolgaságából, Krisztus. Szegénységünkben egészen sorstársunk lettél, s ezzel az egyesüléssel és közösséggel földi lényünket átistenítetted.
Íme a Szűz – miként egykor megmondatott – méhében foganta és megszülte az emberré lett Istent, és szűzen maradt. Rajta keresztül engesztelik ki a bűnösök az Istent, mert ő valóban Istenszülő. Magasztaljuk őt híven!
Második kánon:
Jöjj Krisztus, ki a sötét eltévelyedés éjszakájának tetteiért * kiengesztelő áldozatot hoztál nekünk, * akik most éberen zengjük neked, Jótevőnknek a szent éneket! * Mutasd meg a járható ösvényt, melyen haladnunk kell, * hogy elnyerjük a dicsőséget!
Az Uralkodó a lelket emésztő gonosznak ellene irányított egyre hatalmasabb, engesztelhetetlen gyűlölködését testi megjelenésével teljesen megszüntette, a világot az anyagtalan létezőkkel összekapcsolta, s Atyját a teremtéssel kiengesztelte.
Az addig még nappal is sötétségben lévő nép meglátta a magasságbeli fény világosságát, s a Fiú népeket visz birtokként az Atyának, és kimondhatatlan kegyelmét éppen ott osztogatja, ahol a legjobban elburjánzott a bűn.
VI. óda. Irmosz:
Jónást a tengeri szörny gyomra * sértetlenül adta vissza; * az Isten-Ige megtestesülve a Szűz méhét is * épségben megőrizte, * mert aki nem volt alávetve a romlásnak, * az saját szülőanyját is sértetlenül tartá meg.
Megtestesülve eljött Krisztus, a mi Istenünk, akit az Atya a méhből a hajnalcsillag előtt szült; s aki a Szeplőtelen erők kormányzását tartja kezében, barmok jászlában fekszik; darócba pólyálják be, ő pedig feloldja vétkeink összekuszált kötelékeit.
Ádám sarjaként, kisded csecsemőként megszületett a Fiú, s így lett a híveké, aki a jövendő kor Atyja és Fejedelme, s akinek neve: a nagy tanács Angyala. Ő az erős Isten, aki hatalmában tartja a teremtést.
Második kánon:
Jónás a tenger mélyén hányódva azért fordult hozzád, * hogy jöjj el, és legyen már vége a viharnak. * Engem a zsarnok gonosz nyila szúrt át, Krisztusom, * és most én is hozzád folyamodom, ki a bajokat megszüntetheted, * hogy enyhítsd gyorsan restségemet!
Az Isten-Ige, aki kezdetben Istennél vala, látva, hogy nem tudtuk eredeti természetünket tisztán megőrizni, most hozzám jön, megerősíti, megőrzi, vele újra közösségre lép, és nyomban szabaddá is teszi a szenvedélyektől.
Ábrahámtól származott érettünk, kik szerencsétlenül a bűnök sötétségébe jutottunk, hogy fölkeltse elesett fiait ő, a világosságban lakozó, aki most jónak látja, hogy jászolban nyugodjék az emberek üdvözítésére.
Konták:
3. hang. Mintadallam. (Énekszerző Rómanosztól).
Ma a Szűz a legfelsőbb Lényt szüli, * és a föld a befogadhatatlannak istállót ajánl fel, * az angyalok a pásztorokkal dicsőítő éneket zengenek, * a keleti bölcsek pedig a csillagtól vezéreltetve közelednek, * mert érettünk született, mint kisded csecsemő, az örökkévaló Isten.
Ikosz:
Betlehem megnyitotta az Édent, * jertek, szemléljük azt! * Benne rejtve találjuk meg a gyönyörűséget; * jertek, vegyük át a paradicsom kincseit a barlangban! * A meg nem öntözött gyökér jelent meg ott, * melyből bűnbocsánat sarjad. * Ott található amaz ásatlan kút is, * melyből Dávid inni vágyott. * Ott a Szűz magzatot szülve * Ádám és Dávid szomját eloltotta. * Ezért igyekezzünk oda, ahol megszületett, mint kisded csecsemő * az örökkévaló Isten!
Szinaxárion:
A hónap huszonötödik napja. A mi Urunk és Istenünk, az Üdvözítő Jézus Krisztus testben való születése.
Vers:
Az Isten megszületik, az Anya szűzen marad.
Mi nagyobbat és újabbat látott a teremtés?
Szűz Mária huszonötödikén szülte meg az Istent.
Ugyanezen a napon ünnepeljük a bölcsek hódolatát.
Vers:
Téged imád a pogány sereg, Isten-Ige,
Kinyilvánítja a pogányoknak irántad tanúsítandó tiszteletét.
Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen.
VII. óda. Irmosz:
A vallásosan nevelt ifjak, * a gonosz zsarnok parancsát megvetvén * a tüzes kemencétől sem rettentek vissza, * hanem a lángok között állva énekelték: * Áldott vagy te, atyáinknak Istene!
A mezei pásztorok megdöbbentő fényáradatot láttak, mert az Úr dicsősége körülvette őket, az angyal pedig így szólt: Énekeljétek, mert megszületett Krisztus — Áldott vagy te, atyáinknak Istene!
Az angyal szavára azon nyomban mennyei seregek zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, s a földön békesség, jóakarat az emberekben, mert föltündöklött Krisztus. Áldott vagy te, atyáinknak Istene!
„Miféle szózat ez?” — kérdezték a pásztorok. — „Menjünk, s nézzük meg, mi történt!” S Betlehembe érve az isteni Krisztust a Szülőanyával együtt hódolva imádták, így énekelve: Áldott vagy te, atyáinknak Istene!
A második kánon:
A mindenség Uralkodója iránti szeretettől fölhevült ifjak * semmibe vették a felbőszült zsarnok istentelen parancsát, * és elkerülte őket a hatalmas tűz, * ők pedig az Uralkodónak ezt zengték: * Mindörökké áldott légy!
A szolgákat könyörtelenül megégeti a hétszeresen felcsapó láng, az ifjakat pedig, akiket csak körülnyaldosott fortyogva, megkímélte, mert az Úr jámborságukért harmatot adott nekik.
Védelmező Krisztus! Az emberiség ellenségét kimondhatatlan megtestesülésed megvalósításával megszégyenítetted. Hozzánk hasonló formában meghoztad az átistenülés boldogságát, melynek reményét elveszítve jutottunk le a sötét barlangba.
Az elvadult kinézésű, végtelenül kevélykedő, arcátlanul őrjöngő s a világot megőrjítő bűnt legyőzted, Mindenható, a te erőddel, s azokat, akiket hálójába kerített, ma önként megtestesülve megmented, Jótevő!
VIII. óda. Irmosz:
A harmatozó kemence természetfölötti csoda előképe volt, * mert amint az nem hamvasztotta el a belévetett ifjakat, * úgy meg nem égett a Szűz méhe sem * az istenség befogadott tüzétől. * Azért énekelve kiáltsuk: * Áldja az Urat minden teremtmény * és magasztalja őt mindörökké!
Babilon leánya Sionból fogságba hurcolta Dávid fiait, most pedig ajándékokkal küldi fiait, hogy Dávidnak Istent hordozó leánya előtt leboruljanak. Azért énekelve kiáltsuk: Áldja az Urat minden teremtmény, és magasztalja őt mindörökké!
A bánkódás félretétette a hangszereket, mert Sion gyermekei nem énekelhettek idegen földön. De most Babilon minden tévelygését és zenéjét megszünteti a Betlehemben fölragyogó Krisztus, akinek énekelve kiáltsuk: Áldja az Urat minden teremtmény, és magasztalja őt mindörökké!
A királyi Sionnak gazdagságát zsákmányként elrabolta és prédául vette Babilon; most pedig Krisztus Sionban fogadja annak kincseit és a csillag vezetésével érkező ottani csillagászokat. Azért énekelve kiáltsuk: Áldja az Urat minden teremtmény, és magasztalja őt mindörökké!
Második kánon:
Az ószövetségi, tűzbe vetett, * de sértetlenül maradt ifjak a Szűz méhének jelképei, * aki a természet rendjét meghaladó módon, * a szüzesség pecsétjének sérülése nélkül szült. * Mindkettőt a kegyelem művelte ugyanazzal a csodatevő erővel, * s ez a népeket magasztaló énekre indítja.
Megszabadulva a romlásból, melyet az a kísértés okozott, hogy az ember olyan lesz, mint az Isten, fiatalos buzgósággal, félelemmel, szüntelen éneket zeng az önmagát kiüresítő Igének az egész teremtés. Félve hordozta ugyan kétes dicsőségét, mivel ingatag volt, de most megszilárdult.
Megérkeztél, népek felébresztője, hogy a kóbor emberi természetet a puszta homokbuckái közül a virágos rétre irányítsd, s azért, hogy a gyilkos gonosz erőszakoskodását megszüntesd, egyszerre bölcs előrelátással férfiként és Istenként tűnsz fel.
IX. óda.
Magasztaló versek, melyeket ebben az ódában éneklünk, 1. hangon:
Magasztald * én lelkem, * azt, ki dicsőségesebb az összes mennyei seregnél!
Kétszer.
Magasztald * én lelkem * a Szűztől testben megszületett Istent!
Magasztald * én lelkem * a barlangban megszületett Krisztus Királyt!
Magasztald * én lelkem * a bölcsektől imádott Istent!
Magasztald * én lelkem * azt, akit a csillag * hirdetett a bölcseknek!
Magasztald * én lelkem * a tisztaságos Szüzet, * aki megszülte Krisztus Királyt!
Bölcsek * és pásztorok * érkeztek * Betlehem városába, * hogy imádják a megszületett Krisztust.
A jambusban írt kánonhoz:
Ma a Szűz * egy barlangban * az Uralkodót szüli.
Ma az Uralkodó * mint kisded csecsemő, * megszületik a Szűzanyától.
Ma a pásztorok * meglátják az Üdvözítőt, * pólyába takarva, jászolba fektetve.
Ma Urunkat * darócba pólyálják, * a megérinthetetlen Lényt, mint csecsemőt.
Ma az egész teremtés * örvendezve vigadozik, * mert megszületett Krisztus a Szűz leányzótól.
A mennyei Erők * az Uralkodó és Üdvözítő * születését hirdetik a világnak.
Dicsőség…
Magasztald én lelkem, * a három személyű * és oszthatatlan istenség erejét!
Most és…
Magasztald, én lelkem, * azt, aki megszabadított * minket az átoktól!
Irmosz:
Különös és csodálatos titkot látok, * barlangot mint eget, s kerubtrónként a Szüzet, * jászlat, melyben a befogadhatatlan * Krisztus Isten nyugovék * akit énekekben magasztalunk.
Az égen hirtelen feltűnt és sziporkázva szokatlanul tündöklő új csillag csodálatos pályafutását szemlélve a bölcsek rájöttek, hogy a földön Betlehemben megszületett Krisztus, a Király, a mi üdvözítésünkre.
Hol van az újszülött gyermek, a király, akit a csillag hirdetett — kérdezik a bölcsek —, mert mi az ő imádására jöttünk el. — Heródes azonban megzavarodott, s az Isten ellen harcoló őrült elszánta magát, hogy Krisztust megölje.
Megtudakolta Heródes a csillag idejét, melynek vezetése nyomán a bölcsek Betlehemben imádják és megajándékozzák Krisztust. Annak vezetésével vissza is tértek hazájukba, s a gonosz gyermekgyilkost így kijátszva, messze elkerülték.
A második kánon:
Veszélytelen és ezért könnyebb lenne hallgatni, * s a félelem ennek megőrzésére ösztönöz bennünket. * Ám a szeretet összhangzó himnusz szerzésére bíztat szüntelenül, * ami igen nehéz nekünk, ó Szent Szűz. * Azért te adj erőt, Édesanyánk,* jó szándékunk megvalósítására!
A halvány előképek és az árnyékok tovatűntek, tisztaságos Anya, és mi megláttuk a bezárt kapuból újszülöttként felragyogott Igét, s miután az igazság fényére lettünk méltatva, méltán áldjuk a te méhedet.
A Krisztust szerető nép, melyet Isten az ő megjelenésére méltatott, most az életet árasztó újjászületésért esedezik. Te pedig, Szeplőtelen, add meg azt a kegyelmet, hogy leborulva imádjuk az Életadó dicsőségét!