„Az érettünk felfeszített Üdvözítőt jertek mindnyájan énekeljük…” (Nagypéntek konták)
Nincs magasabb rendű dolog a bűnbánatnál és a gyónásnál. Ez a szentség Isten szeretetének ajándéka az ember számára. Ezen a tökéletest módon megszabadulhatunk a rossztól. Elmegyünk gyónni, érezzük, hogy megbékélünk Istennel, öröm költözik a bensőnkbe, és eltűnik a bűntudat. Az ortodoxiában nincs kilátástalanság, mert ott a gyóntató, akinek megadatott a megbocsátás kegyelme.
A bűn az emberben lelki zavart okoz. A zavar sehogyan sem tűnik el. A gyógyulás csakis Krisztus világossága által lehetséges. Az első lépést Krisztus teszi:”Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok.”(Mt11,28) Azután mi emberek befogadjuk ezt a világosságot a jóra irányuló törekvésünk által, amelyet a szeretetünk fejez ki iránta az imával, az Egyház életében való részvétellel, a szentségekkel együtt. A léleknek fel kell ébrednie, hogy megbánást tanúsítson. Az ébredés során történik meg a bűnbánat csodája. Itt játszik szerepet az ember akarata. Az ébredés azonban nem csupán az emberen múlik. Az ember önmagában képtelen rá. Az Isten is közbeavatkozik. Akkor jön el az isteni kegyelem. Kegyelem nélkül az ember nem képtelen a bűnbánatra. Az Isten szeretete mindenre képes. Lehet, hogy az Isten felhasznál valami – egy betegséget, vagy valami mást -, hogy az embert bűnbánatra indítsa. A bűnbánat tehát isteni kegyelem által jön létre. Csak egyetlen mozdulatot teszünk Isten felé, abban a pillanatban elérkezik a kegyelem.
Nem tudjuk megbánni bűneinket, ha az Úr nem nekünk bűnbánatot. Ha nincs meg az előfeltétele, hogy Krisztus meglátogasson bennünket, a bűnbánat sem érkezik el. Az előfeltételek pedig: az alázatosság, a szeretet, az ima, a leborulás, a fáradozás Krisztusért. Ha érzéseink nem tiszták, ha nincs bennünk egyszerűség, ha lelkünk önző, nem érkezik el az isteni kegyelem. Ilyenkor hiába megyünk el gyónni, nem érzünk megkönnyebbülést. A bűnbánat rendkívüli dolog. Az igazi bűnbánat hozza el a megszentelődést, a bűnbánat szentel meg bennünket.
Ne gondoljunk vissza azokra a bűneinkre, amelyeket már meggyóntunk! A bűnökre való emlékezés ártalmas. Bocsánatot kértünk? Akkor zárjuk le a dolgot! Isten a gyónásban mindent megbocsát. Nem szabad vissza gondolunk rájuk, és reménytelenségbe zárni magunkat. Legyünk alázatos szolgák Isten színe előtt! Érezzünk boldogságot és hálát bűneink elengedése miatt!
Nem egészséges, ha valaki túlságosan bánkódik bűnei miatt, és fellázad rosszabbik énje ellen, amely végül kétségbeesésbe taszítja. A reményvesztettség és a kétségbeesés a legrosszabb. A Sátán csapdája, ha az ember elveszíti nyitottságát a lelki dolgok iránt, és reménytelenségbe, tehetetlenségbe, csüggedésbe esik. Akkor semmit sem képes cselekedni, használhatatlan lesz. Azt mondja: „Bűnös vagyok, nyomorult, ez vagyok, az vagyok, nem tettem ezt, nem tettem azt,… akkor kellett volna megtennem, most már késő, semmit sem tehetek… elvesztegettem éveimet, nem vagyok méltó.” Kialakul benne a kisebbségrendűség érzése, meddő önvád kínozza. Tudjátok milyen pusztító dolog ez? Ez a hamis alázat.
Ezek a kétségbeesés jelei, amikor hatalmába kerít a Sátán. Az ember odáig juthat, hogy még áldozni sem akar, mert azt gondolja: mindenre méltatlan. Tönkreteszi az egész életét, saját magát, s végül haszontalanná a válik. Ez a sátán csapdája, amit azért állít, hogy az ember elveszítse Isten szeretetébe vetett reményét. Félelmetes dolgok ezek, és Isten lelke ellen valók.
Én is azt gondolom vétkeztem. Nem haladok jól. De ami bánt, azt imába foglalom, nem zárom magamba, elmegyek a lelki atyámhoz, meggyónom vége! Ne nézzünk vissza, ne vádoljuk magunkat, hogy mit nem tettünk meg. Az a fontos, hogy most mit fogunk tenni, ettől a perctől kezdve. Ahogyan Pál apostol mondja: „Ami mögöttem van, azt elfelejtem, ami pedig előttem van, annak nekifeszülők”.(Fil3,14) Pál apostolt a gyávaság szelleme támadta meg, hogy eltántorítsa őt Krisztus iránti buzgalmától, ámde erőt vett magán és azt mondta: „Többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem”(Gal 2,20. Hozzátette: „Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? Hiszen meg van írva: Teérted gyilkolnak nap mint nap, annyira becsülnek, mint a vágó juhokat.”(Róm8,35) Dávid király pedig ezt mondta: „Nem halok meg, hanem élni fogok, és elmondom az Úrnak műveit.” (Zsolt 118,17) Tanulmányozza átok az Írásokat! Emlékezzetek ezekre a gyönyörű szavakra: „Szeretem azokat, akik kedvelnek és keresnek engem, kegyelmed találnak.”(Péld 8,17)
Áthoszi Porfíriosz atya tanítása