Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.(Gal 6,2)

2022.03.06-ai 10 órakor kezdődő vasárnapi Szent Liturgián Egressy Miklós kárpátaljai parókus atya lesz a vendégünk.

A Szent Liturgia után böjtös szeretetvendéség lesz az altemplomban és beszélgetés Miklós atyával, és az általuk fenntartott Oltalom Görögkatolikus Óvoda vezetőjével a kárpátaljai helyzetről. A vasárnapi Szent Liturgia perselyadományát a Kárpátaljai Szent Panteleimon Görögkatolikus Karitásznak ajánljuk fel, akik ingyenkonyhákat tartanak fenn több településen, és ők koordinálják a magyarlakta településeken a segítségnyújtást.

Az óvodásaink szüleit pedig arra kérném, hogy az óvoda vezetőjével való beszélgetés után, megtudva a „szükséget”, célzott és hasznos segítséget adjunk a Makkosjánosiban működő Oltalom Görögkatolikus Óvodába nevelkedő gyerekeknek és családjaiknak.

Hordozzuk egymás terhét! Isten áldjon mindenkit!

Miklós atya

Napi evangélium

Eseménynaptár

Kárpáti Szent János Ahogyan a tűz a vasat olyanná teszi, hogy senki sem érhet hozzá, úgy a gyakori ima is erősebbé teszi az elmét az ellenséggel vívott háborúban. Ezért minden erejükkel arra törekszenek, hogy lustává tegyék az imádságban való kitartásunkat, mert tudják, hogy az ima nagy ellenség számukra, miközben a mi lelkünk védelmezője. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szent PorfirioszSokan mondják, hogy a keresztény élet kellemetlen és nehéz, én pedig azt mondom, hogy kellemes és könnyű, de ehhez két feltétel szükséges: alázat és szeretet. Ha Isten kegyelme eljön, mindenki és minden megváltozik, de ahhoz, hogy eljöjjön, először meg kell alázkodnunk! Csak annyi kell, hogy az ember szeresse Krisztust, és minden problémája megoldódik. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szent Paisziosz Imádkozzunk, hogy Isten adjon bűnbánatot a világnak, hogy elkerülhessük Isten igazságos haragját. Isten jövőbeli haragjával csak bűnbánattal és parancsolatainak betartása által lehet szembenézni. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szír Szent IzsákHogyan fogsz másokat Isten szeretetéhez vezetni, ha korábban nem ismerted Istent? Amíg beteg vagy, megpróbálsz másokat meggyógyítani? Tudnod kell, hogy először neked kell megtisztulnod, és csak azután tisztítasz meg másokat. Ahhoz, hogy elérd Istent, fel kell áldoznod az ételt, az italt, a fényűző ruhákat, a dicséretet és mindent, ami vonzza az embert a világhoz. Szegénnyé válni az alázatosságoddal, és nem gazdaggá válni a szégyentelenségeddel. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Optyinai Szent AmbrusAmikor a kígyónak le kell cserélnie régi bőrét egy újra, egy keskeny járaton halad át, és így könnyebb megszabadulnia tőle. Ugyanígy annak az embernek is, aki meg akar szabadulni régi énjétől, át kell haladnia az evangélium parancsolatai betöltésének keskeny ösvényén. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook