Ha elolvassuk, amit a szentatyák írtak arról, hogy személyes küzdelmükben megtapasztalták Istent az életükben, akkor láthatjuk, hogy ugyanazokkal vagy hasonló nehézségekkel, kísértésekkel kellett szembenézniük, amelyeket mi is elszenvedünk. Az alapvető elem, ami megkülönbözteti őket tőlünk, a bennük élő vágy, vágyakozás, hogy előrehaladjanak és elérjék céljukat az Istennel való találkozást, még akkor is, ha ez az erőfeszítéssel, küzdelemmel és sokszor kudarcokkal járt.
Amikor Szíriai Szent Izsák a szerzetesekhez szólt, arra bátorította őket, hogy továbbra is akarjanak, keressenek és vágyakozzanak, még akkor is, ha nem érik el a céljukat. Folytassák a Szentírás tanulmányozását, óvakodjanak a negatív gondolatoktól, és különösen kérjék Istent szorgalmas imával és türelemmel. Ő majd megadja nekik, amit akarnak, és megnyitja előttük az ajtót, mert alázatosak. Mivel a titkok azoknak nyilatkozik meg, akik alázatos lelkűek.
Manapság az embereket többnyire inkább a közöny és az elutasítás jellemzi az Egyházzal, a lelki élettel kapcsolatban. Azok az üzenetek, amelyeket mi, „az Egyház emberei” küldünk, nem olyanok, amelyek arra sarkalnák őket, hogy változtassák meg életüket és hozzáállásukat. Ez az üzenetküldő felelősége is, hogy mennyire tudja, átadni, hitelesen közvetíteni az üzenetet, de a hallgató felelősége ennél sokkal nagyobb, mert az embert személyes döntései határozzák meg, ő dönti el, hogy meghallgatja, megtartja a neki szóló üzenetet. Az érdektelenséget, a nemtörődömséget, a süket füleket nem lehet mindig másra hárítani.
Napjainkban és korunkban is vannak olyan emberek, akik törekedni akarnak, de nehezen érik el, amire törekednek. Törekszenek, elbuknak, csalódnak, abbahagyják a küzdelmet.. Szent Izsák egészen világosan fogalmaz: ne hagyjátok abba a vágyakozást és a változás iránti vágyat. Imádkozzatok és legyetek türelmesek. A végső szót Isten mondja ki, és ő kinyilatkoztatja magát az alázatosoknak.
Ma nincs idő semmire, gyorsan akarunk a lelki életben is haladni, azonnali eredményt akarunk, amely nem ösztönöz a türelemre. Azt akarjuk, hogy minden itt és most történjen meg. De úgy tűnik, hogy Isten nem siet. Az ő „életmódja” más, mint a miénk, és amit meg kell értenünk, hogy arra vagyunk hivatottak, hogy úgy éljünk, mint ő, nem pedig fordítva.
Ha tudjuk, hogy az előttünk járó szentek hogyan érték el a szentséget, rájövünk, hogy volt erős akaratuk, vágyuk, kitartásuk, türelmük és így velük volt az Isten ereje. Ami pedig a legfontosabb az az alázat, hogy tudatában voltak gyengeségüknek, esendőségüknek. Az isteni kegyelem azonban megerősítette őket, amely meggyógyítja a gyengéket és kipótolja a hiányokat. Az isteni kegyelem által alakul át minden küzdelem könnyűvé, széppé és örömtelivé.
Türelem!