Szent Nektáriosz meghódította az egész világ szívét, ma már kevesen vannak, akik nem ismerik őt. Hogyan érte el mindezt a szent? A titka egyszerű: mélységes megaláztatása. Szó nélkül tűrte a világ rágalmát. Krisztust követte, Aki szenvedett értünk és ezzel a szenvedéssel gyógyította a lelkeket. Teljesen átadta magát Istennek, aki nem az emberek alapján, hanem a lélek alapján igazságosan ítél.
Nektáriosz, Pentapolisz metropolitája volt. Őt nemcsak a keresztények, hanem a muszlimok is szerették, tisztelték becsülték, szerénysége és alázata miatt, de az egyház vezetői nem így láttatták. Súlyosan rágalmazták. Azzal vádolták, hogy erkölcstelen, lázadó, csaló, aki állítólag pénzen megvette Szofroniusz alexandriai pátriárka trónját, hogy ő lehessen a következő pátriárka. Rágalmazói attól féltek, hogy a szentéletű metropolita, ha pátriarkai rangba kerülne, kiürítené az egyház kincstárát, és mindent a szegényeknek adna, ahogy azt tette saját vagyonával is. Elérték, hogy kiutasítsák Alexandriából anélkül, hogy meghallgatták volna. Nem volt más választása visszatért Athénba. De rágalmazói gondoskodtak arról, hogy bárhová is megy, a rágalmazások előtte haladjanak és még mielőtt bármit tett, vagy mondott volna, már előre elítélték őt. Így az ajtók mindenhol zárva maradtak előtte. Nagyon nehéz helyzetbe került, metropolita rangú koldus lett, aki senkinek sem kellett. Csak egy jó gazdasszony kedvessége akadályozta meg abban, hogy éhen ne haljon. A szegény asszony látva imádságos életét, alázatát, ártatlanságát mindennap adott neki egy tányér ételt.
Néhány év múlva egy püspök, egyszerű prédikátori pozíciót ajánlott neki Evia szigetén, amelyet senki sem akart elvállalni. A feladat látszólag egyszerű volt, főpapi ruházat nélkül a Szent Liturgián prédikálhatott az embereknek. Ez a feladat azonban egy másik nehéz kihívást jelentett neki egy újabb Golgota várt rá. A rágalmak ide is elkísérték és mindenki előítélettel viseltetett iránta. A szigeten a papság és a hívek hidegen fogadták. Vasárnap a templomban beszélt, és szembesült az emberek rosszallásával, belekiabáltak a beszédébe, farizeusnak, csalónak nevezték. Szokásához híven nyugodtan, kedvesen, alázatosan, ékesszólóan beszélt, figyelmen kívül hagyva hallgatói ironikus és sértő megnyilvánulásait. A következő vasárnap ugyanez folytatódott, de a szent nem esett kétségbe. Krisztushoz imádkozott, aki csodát tett, mert Alexandriából hajón eljöttek a hívei keresvén őt, és nagyon elcsodálkoztak, amikor egy kis falu templomában, bekiabáló, rágalmazó emberek között találtak rá, ahelyett hogy püspöki rangban végezte volna a Szent Liturgiát. Ezek az emberek elbeszélték az ott élőknek Nektáriosz atya jóságát, szeretetét, alázatát, és semmissé tették a rágalmakat. A jó hír gyorsan terjedt, az emberek megbánták, hogy keményen viszonyultak hozzá. A következő alkalommal már békés emberekkel telt templomban prédikált. Örömmel hallgatták beszédét, melynek végén, már meghatottan, könnyek között tapsban törtek ki. Ettől kezdve kitárták szívüket az üldözött szent előtt.
Rábízták a Rizárió szeminárium vezetését, ahol a következő papi nemzedéket nevelte, akik közül számos Metropolita és püspök került ki. Egy vak leány és barátnői kérésére Ejina szigetén kolostort alapított, melynek lelkiatyja lett, elhagyva a szemináriumot. Ez a döntése nem tetszett az elöljáróknak, így felmelegítve a korábbi rágalmakat mindent megtettetek, hogy a kolostor életét, működését megnehezítsék. Nektáriosz atya, ahogy azt korábban is tette, csendben tűrte a rágalmakat, a rendőri vegzálásokat, mindig imádkozva az őt bántókért. Nektáriosz atya bár a kolostor falai közé visszavonulva élte megszentelt életét, számos könyvet, tanulmányt, értekezést írva meghatározta az orthodox keresztény világ lelki életét. Hosszantartó súlyos betegség után, a kórház koldusoknak elkülönített szobájában adta vissza lelkét Teremtőjének. Utolsó levegővételével látta közeledni hozzá Krisztust és ezt mondta: „Te vagy az Uram?” 1920.novmeber 9-ei elköltözésétől fogva számos csoda történt általa, teste romlatlan maradt és mennyei illatot áraszt. A világ bocsánatkérése, csak elköltözése után 100 évvel történt meg, amikor az Alexandriai patriarchátus minden rágalmat visszavont vele kapcsolatba és a Szentek közé sorolták. Az emberek, akik jól ismerték, már életében szentként tisztelték. Az általa alapított kolostor azóta is működik, zarándokok tömegei borulnak le illatot árasztó ereklyéi előtt, kérvén közbenjárását.
Szent Nektáriosz atya szelídsége, alázata adjon erőt minden Krisztuskövetőnek! „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.” Mt 5,5
Szent Nektáriosz meghódította az egész világ szívét, ma már kevesen vannak, akik nem ismerik őt. Hogyan érte el mindezt a szent? A titka egyszerű: mélységes megaláztatása. Szó nélkül tűrte a világ rágalmát. Krisztust követte, Aki szenvedett értünk és ezzel a szenvedéssel gyógyította a lelkeket. Teljesen átadta magát Istennek, aki nem az emberek alapján, hanem a lélek alapján igazságosan ítél.
Nektáriosz, Pentapolisz metropolitája volt. Őt nemcsak a keresztények, hanem a muszlimok is szerették, tisztelték becsülték, szerénysége és alázata miatt, de az egyház vezetői nem így láttatták. Súlyosan rágalmazták. Azzal vádolták, hogy erkölcstelen, lázadó, csaló, aki állítólag pénzen megvette Szofroniusz alexandriai pátriárka trónját, hogy ő lehessen a következő pátriárka. Rágalmazói attól féltek, hogy a szentéletű metropolita, ha pátriarkai rangba kerülne, kiürítené az egyház kincstárát, és mindent a szegényeknek adna, ahogy azt tette saját vagyonával is. Elérték, hogy kiutasítsák Alexandriából anélkül, hogy meghallgatták volna. Nem volt más választása visszatért Athénba. De rágalmazói gondoskodtak arról, hogy bárhová is megy, a rágalmazások előtte haladjanak és még mielőtt bármit tett, vagy mondott volna, már előre elítélték őt. Így az ajtók mindenhol zárva maradtak előtte. Nagyon nehéz helyzetbe került, metropolita rangú koldus lett, aki senkinek sem kellett. Csak egy jó gazdasszony kedvessége akadályozta meg abban, hogy éhen ne haljon. A szegény asszony látva imádságos életét, alázatát, ártatlanságát mindennap adott neki egy tányér ételt.
Néhány év múlva egy püspök, egyszerű prédikátori pozíciót ajánlott neki Evia szigetén, amelyet senki sem akart elvállalni. A feladat látszólag egyszerű volt, főpapi ruházat nélkül a Szent Liturgián prédikálhatott az embereknek. Ez a feladat azonban egy másik nehéz kihívást jelentett neki egy újabb Golgota várt rá. A rágalmak ide is elkísérték és mindenki előítélettel viseltetett iránta. A szigeten a papság és a hívek hidegen fogadták. Vasárnap a templomban beszélt, és szembesült az emberek rosszallásával, belekiabáltak a beszédébe, farizeusnak, csalónak nevezték. Szokásához híven nyugodtan, kedvesen, alázatosan, ékesszólóan beszélt, figyelmen kívül hagyva hallgatói ironikus és sértő megnyilvánulásait. A következő vasárnap ugyanez folytatódott, de a szent nem esett kétségbe. Krisztushoz imádkozott, aki csodát tett, mert Alexandriából hajón eljöttek a hívei keresvén őt, és nagyon elcsodálkoztak, amikor egy kis falu templomában, bekiabáló, rágalmazó emberek között találtak rá, ahelyett hogy püspöki rangban végezte volna a Szent Liturgiát. Ezek az emberek elbeszélték az ott élőknek Nektáriosz atya jóságát, szeretetét, alázatát, és semmissé tették a rágalmakat. A jó hír gyorsan terjedt, az emberek megbánták, hogy keményen viszonyultak hozzá. A következő alkalommal már békés emberekkel telt templomban prédikált. Örömmel hallgatták beszédét, melynek végén, már meghatottan, könnyek között tapsban törtek ki. Ettől kezdve kitárták szívüket az üldözött szent előtt.
Rábízták a Rizárió szeminárium vezetését, ahol a következő papi nemzedéket nevelte, akik közül számos Metropolita és püspök került ki. Egy vak leány és barátnői kérésére Ejina szigetén kolostort alapított, melynek lelkiatyja lett, elhagyva a szemináriumot. Ez a döntése nem tetszett az elöljáróknak, így felmelegítve a korábbi rágalmakat mindent megtettetek, hogy a kolostor életét, működését megnehezítsék. Nektáriosz atya, ahogy azt korábban is tette, csendben tűrte a rágalmakat, a rendőri vegzálásokat, mindig imádkozva az őt bántókért. Nektáriosz atya bár a kolostor falai közé visszavonulva élte megszentelt életét, számos könyvet, tanulmányt, értekezést írva meghatározta az orthodox keresztény világ lelki életét. Hosszantartó súlyos betegség után, a kórház koldusoknak elkülönített szobájában adta vissza lelkét Teremtőjének. Utolsó levegővételével látta közeledni hozzá Krisztust és ezt mondta: „Te vagy az Uram?” 1920.novmeber 9-ei elköltözésétől fogva számos csoda történt általa, teste romlatlan maradt és mennyei illatot áraszt. A világ bocsánatkérése, csak elköltözése után 100 évvel történt meg, amikor az Alexandriai patriarchátus minden rágalmat visszavont vele kapcsolatba és a Szentek közé sorolták. Az emberek, akik jól ismerték, már életében szentként tisztelték. Az általa alapított kolostor azóta is működik, zarándokok tömegei borulnak le illatot árasztó ereklyéi előtt, kérvén közbenjárását.
Szent Nektáriosz atya szelídsége, alázata adjon erőt minden Krisztuskövetőnek! „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.” Mt 5,5
