Urunk Jézus Krisztus szent és életadó keresztje felmagasztalásának nagy, apostoli ünnepe nem egyetlen nap vagy akár csak néhány nap ünnepe, amelynek középpontjában a kereszt áll, hanem az Egyház élete, ortodox hitünk alapja. A kereszt, Jézus Krisztus megváltó művének az eszköze. A Fiút az Atya azért küldte, hogy a kereszten felemelkedjék, és így minden népet magához vonzzon. „Ha én felemelkedem a földről, magamhoz vonzok mindenkit” (Jn 12, 32). A Kereszt, rajta az emberként felemelt Fiú és Isten Igéje vonzó erejének nem tud „ellenállni” a földön a jóakaratú ember. A Szent Kereszt felmagasztalása nagy ünnepének három fő dimenziója van: történelmi, teológiai és lelki.
A történelmi dimenzió: Konstantin császár, a Maxentius ellen vívott csata előtt, amikor a kereszt látomásában bízva, csapatával együtt nagy erővel felfegyverkezett és legyőzte ellenfelét; valamint a Szent Kereszt csodálatos felfedezése Szent Ilona jeruzsálemi ásatásai során, amely a Szent Kereszt első felemeléséhez vezetett (Kr. u. 4. század). ); és a kereszt helyreállítása Hérakleiosz császár által (7. század eleje), amikor győztesen vonult fel a keresztet összetörő perzsák ellen, ami a második felemeléséhez vezetett mind Jeruzsálemben, mind Konstantinápolyban.
A teológiai dimenzió: amely a legfontosabb, megmagyarázza számunkra, hogy a Kereszt miért képezi „a Paradicsom kapuját” és az ortodox teológia alapját, ahogy fentebb mondtuk. Mit hirdet Egyházunk a Kereszt teológiai mélységéről, amely nélkül az ember megváltása, mint az Istennel való kapcsolatának helyreállítása, nem létezne?
a. A Keresztet, mint az Úr szenvedésének csúcspontját nem lehet emberi erőkkel megérteni, legyen az logikai, pszichológiai vagy érzelmi. Megértéséhez a hit erejére van szükség, vagyis az embernek, az Egyház azon tagjának erejére, aki a szent keresztség által Krisztus misztikus testébe olvadt, hogy lelki szemmel „lássa” azt, ami testi szemekkel nem látható, és a benne rejlő misztériumot: a Teremtő végtelen szeretetét, aki szeretett teremtménye megmentése érdekében nem vonakodik emberré válni, a legmegalázóbb büntetést a kereszthalált is elszenvedni. Szent János evangélista szavaival: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3, 16)- a szeretet tehát önátadást és áldozatot jelent a másikért, minden ellenszolgáltatás reménye nélkül. Istenünk szeretetének végtelenségében megláthatjuk az emberi bűn mélységét, mely olyan mérvű, hogy az magának az Életnek a halálához vezetett! Az ember, aki fellázadt Teremtője ellen, nem pusztán letért egy útról, és nem egy mellékes dolgot veszített el az életéhez képest; elvesztette az Élet Útját, és a halál sötétségébe került – a bűne utáni élete a halálban való élet lett.
b. Az Úr Keresztje által, amely az Ő szenvedésének betetőzése, az ember bűne eltűnik, megsemmisül, mert a megtestesült Isten magához veszi. Az Úr a világ bűnének eltörlője, ami azt jelenti, hogy benne megszűnt az a szakadék, amely elválasztotta Istent és az embert. Krisztusban, aki emberi természetét magára vette, az ember újra meglátta Isten arcát. Ha a mi Istenünkre tekinthetünk, az azért van, mert eljött Ő, aki odaadta a szemét, hogy az a mi szemünkké is váljon – az Ő látása az Atyaisten látását jelenti: „aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14,9b). A kereszthalál és az azt követő feltámadás után tehát nincs megbocsáthatatlan bűn. Aki bűneinek sokaságára és súlyára hivatkozva kerüli az Istennel való életet, az szó szerint káromolja az Urat és az Ő szenvedését, hiszen nem hajlandó elfogadni az adósság elengedését Krisztus által, aki minden vétkesnek bűnét magára vette, nem hajlandó hinni az Ő szeretetének végtelen nagyságában. Ez a Szentlélek káromlását jelenti, amely az Úr szava szerint soha nem talál megbocsátást.
Végül a Kereszt lelki dimenziója amely nélkül minden teológiai igehirdetés hatástalan marad, és ideológiai mondathalmokká válik. Mit is értünk lelki dimenzió alatt? Ha a kereszt nem válik az ember életének alapjává, ha a hívő nem él keresztény módon az Úr és az Ő szent apostolai és tanítványai hasonlatosságára, akkor a hit nem keresztény, nem krisztusi. Amikor maga az Úr azt nevezi tanítványának, aki önző énjéről lemondva és a szeretet keresztjét felvéve követi Őt, akkor ki nevezhető tanítványának ezen tulajdonságok nélkül? „Aki követni akar engem” – mondta – »tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és kövessen engem«. (Mt 16,24) Vagyis a keresztény, keresztre feszített embert jelent, ahogyan Pál apostol is megfogalmazta ennek megtapasztalását: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, ezért többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. (Gal 2,20) Ezért semmiképpen se feledkezzünk meg a nyilvánvalóról: Krisztus központi parancsa, amelyen keresztény mivoltunk múlik: „szeressétek egymást”, s ezt a szeretetet Krisztus a maga szeretetével mérte számunkra: „amint én szerettelek titeket”. (Jn 13, 34) A keresztény ember szeretetének a kereszt a mércéje. A keresztény mivolt nem más, mint az ember részvétele Krisztus halálában és feltámadásában, vagyis a krisztust követő ember a kereszt „tengelyére” „épül”! A keresztény tehát akkor ünnepli a keresztet, amikor lelki keresztútját járja hitben és igaz szeretetben. E keresztút nélkül bármilyen történelmi ismerete vagy teológiai képzettsége is legyen az embernek, lelki élete végzetes csorbát szenved.
Grigorios Dormparakis atya
Legyen rajtunk az Isten áldása!
