(1846-1929)
Mindenekelőtt, valami nagyon fontosat szeretnék a tudtotokra adni kedves testvéreim. Az Egyházat nem annyira a kívülállók hangjának veszélye fenyegeti, hanem az Egyház belső tagjainak a gondatlansága. Krisztus nem bukik el, csak azért, mert egy pap elbukott. Az Egyház nem szűnik meg Egyház lenni azért, mert az Egyház egyes tagjai hibáztak. De amikor azok az emberek, akik reverendát viselnek, akik felelősséget viselnek, akik az emberek elé állnak, elfelejtik, hogy először önmaguknak kell bűnbánatot tartaniuk, és csak azután másokat tanítaniuk, akkor Isten megengedi, hogy összetörjenek. És ez a megrázkódtatás nem az Egyház elpusztítására szolgál. Azért történik, hogy felébressze azokat, akik kényelemben, hivatalban, pénzben, szokásokban, emberi dicsőségben dagonyáznak.
Nehezebb idők jönnek, gyermekeim. Furcsa dolgok kerülnek a felszínre. Évekig a mélyben szunnyadó sebek kerülnek napvilágra. Olyan emberek lépnek fel Krisztus nevében, akik közben önmaguk trónusát építik. Érdekek, vagyonok, ambíciók, titkos életek, hamis áhítatok fognak lelepleződni és sokan fognak megbotránkozni. Sokakakban ott lesz a káröröm, és azt mondják majd: „Nézzétek, ez az Egyház!” Sokan elveszítik a hitüket. Nagy szükségünk lesz a lelkek megkülönböztetésének képességére, hogy meglássuk ezeket.
Ne azonosítsuk Krisztust a mi kudarcainkkal. Ne azonosítsuk az Egyházat azok kicsinységével, akik nem értek fel szolgálatuk szintjéig. Ha egy orvos megbetegszik, attól még az orvostudomány nem szűnik meg. Ha egy bíró igazságtalan, az igazságszolgáltatás nem válik semmissé. Ha egy pap elbukik, az Isteni Szent Liturgia nem szűnik meg. A Szent Kelyhet nem szennyezi be annak méltatlansága, aki tartja. Ebben rejlik a nagy vigasztalás, de a nagy felelősség is.
A botrányokat nem szabad eltitkolni, mert az egy újabb hazugság lesz. Az Egyház nem fél az igazságtól, az Egyház a képmutatástól fél. Ha van seb, azt meg kell tisztítani. Ha igazságtalanság van, azt ki kell javítani. Ha kizsákmányolás van, azt meg kell állítani. Ha korhadt fa van, ne fessük le kívülről, hogy jól nézzen ki. Mert akkor az egész fészer összeomlik, és ártatlan embereket zúz össze. A bűnbánatnak fényre van szüksége, a bűn eltakarása bűzt és rothadást hoz.
De óvakodjatok nagyon azoktól, akik nem megtisztulást, hanem rombolást akarnak. Nekik nem a botrány fáj, hanem az, hogy az Egyház még mindig létezik. Nem a pap bukása miatt sírnak, hanem arra használják fel a bukását, hogy Krisztust üssék vele. Ha holnap nem lenne botrány, amit fel lehet használni Krisztus ellen, akkor egy másik követ találnának, amellyel üthetik Őt. Mert amikor az ember nem akarja Istent, minden botránkoztató alkalom és lehetőség fegyverré válik számára Isten ellen.
Eljönnek majd azok az évek, amikor az Egyházra nagy nyomás nehezedik. Kívülről törvényekkel, iróniával, lefoglalásokkal, bizottságokkal, feddésekkel fogják sújtani. De belülről is fogják bomlasztani olyan emberek, akik egyházias megjelenésűek lesznek, de világi gondolkodásúak. Ettől még jobban féljetek! Mert a külső ellenség látható, de a belső jámborságba öltözik, szépen beszél, keresztet vet, pozíciókat foglal el, és lassan kiüríti az Egyház lelkét.
Ne azoktól féljetek, akik az Egyház ellen harcolnak, féljetek attól, hogy az Egyház felhagy a gonosz tagok elleni küzdelemmel, mert akkor kezdődik a legnagyobb károkozás. Amikor megszokjuk a langyosságot, amikor megszokjuk a kudarcokat, amikor megszokjuk, hogy azt mondjuk: „így van ez mindenhol”. Nem, gyermekeim! Az Egyház nem azért jött létre, hogy olyan legyen, mint a világ. Azért jött létre, hogy emlékeztesse a világot Krisztusra, és amikor nem emlékezteti erre a világot, akkor a világnak joga van felháborodni és megbotránkozni.
Nemcsak a papok, hanem a hívők is próbára lesznek téve. Mert sokan szeretik az erős, dicsőséges, a szemükben tiszta, győztes Egyházat, de amikor megsebzettnek látják, amikor megalázottnak látják, amikor megaláztatásokon és nehézségeken, botrányokon megy keresztül, akkor fog kiderülni, hogy Krisztust szerették-e, vagy csak egy eszmét követtek. Egy dolog szeretni az Egyházat, mint egy nyugalmat adó ideát, és egy másik Krisztus közelében maradni, amikor a teste fáj.
Ne várj könnyű időket, nehéz évek jönnek! Az igazit meg fogják különböztetni a hamistól. Az istenfélelemmel cselekvő papot meg fogják különböztetni attól, aki szereti a hatalmat. A püspököt, aki az embereket bántja, meg fogják különböztetni attól, aki a saját bűneit bánja. A Krisztust szerető hívőt meg fogják különböztetni attól, aki csak csendes vallásos szokásra vágyott. Amikor erős szél fúj, világossá válik, melyik fának vannak gyökerei.
És ne feledjünk még valamit! Isten néha megengedi, hogy a szemét kijöjjön az udvarra. Nem azért, hogy megszégyenítse a házat, hanem hogy a ház tulajdonosai megértsék, hogy takarítaniuk kell. De ha a ház tulajdonosai inkább dühösek lesznek arra, aki megmutatta nekik a szemetet, és még így sem takarítanak, akkor a bűz egyre jobban terjedni fog. Így lesz ez a közösségben is, nem a tagadás, hanem a bűnbánat ment majd meg minket.
Ne szomorkodjatok amiatt, hogy sok minden botrány kerül napvilágra, szomorkodj inkább azon, ha semmi sem fog napvilágra kerülni! Attól még, hogy egy seb fáj, a sebesült még él. Amikor már nem fáj, akkor elkezdődött a halál. Isten megengedi a fájdalmat, hogy megmentse a testet, és néha megengedi a megaláztatást, hogy megmentse a lelket.
Ne csüggedjetek! Minden nehéz időszakban Isten kezében van valami, amely megmenthet minket. Vannak papok, akik könnyekkel bűnbánatot tartanak, vannak szerzetesek, akik ismeretlenül, szüntelenül a világért imádkoznak. Vannak anyák, akik lámpást gyújtanak, vannak fiatalok, akik az igazságot keresik és vannak lelkek, akik megtörten vallják meg bűneiket. Ők nem szerepelnek a hírekben, de ők mentik meg és tartják fenn a világot a pusztulástól. Sokkal jobban, mint bármi más.
Miközben mindenki a címlapokat nézi, Isten szenteket készít fel. Miközben mindenki a botrányokat számolja, Isten a bűnbánat könnyeit fogja számolni. És miközben sokan azt mondják, hogy „az Egyháznak vége”, Krisztus az Egyház újjászületését fogja előkészíteni. Mert Isten nem ott munkálkodik, ahol a világ zajong, ott munkálkodik, ahol a szív térdel.
Ezért amikor botrányokat hallotok, ne örüljetek, de ne essetek kétségbe. Fájjon a szívetek és imádkozzatok! Kérjetek megtisztulást, de gyűlölet nélkül, kérjetek igazságot, de rosszindulat nélkül, kérjetek igazságosságot, de anélkül, hogy elveszítenétek a hiteteket! Mert a gonosz két dolgot akar: vagy elrejteni a sebeket és hagyni, hogy elrohadjon a test, vagy látni őket és gyűlölni az Egyházat. Krisztus egy harmadik utat akar: látni a sebet, megtisztítani, bűnbánatra ébreszteni és ez által még mélyebben szeretni.
Az Egyház szenvedni fog, de ez a fájdalom, ha bűnbánattal éljük át, gyógyulást hozhat. Ha önzéssel éljük át, akkor felbomlás lesz. Ezért most nincs szükség nagy szavakra. Térdelnünk kell. Mondjuk: „Krisztusom, tisztíts meg először engem. Ne engedd, hogy megbotránkozzam, de azt se engedd, hogy a romlottsághoz hozzászokjak. Adj nekem szemet, hogy lássam az igazságot, és szívet, hogy ne veszítsem el a szeretetet.”
Mert, gyermekeim, az Egyházat nem bizottságok, bejelentések vagy a közönségkapcsolatok fogják megmenteni. Szentség által fog kitartani. Alázat által. Igazság által. Papok által, akik nem félnek sírni. Püspökök által, akik emlékeznek arra, hogy a trónjuk egy kereszt. Hívők által, akik nem kényelmes, hanem igaz Egyházat keresnek.
És akkor, a nehéz években, újra felragyog a csoda: hogy az Egyház nem azért él, mert a népe erős, hanem azért él, mert a Feje Krisztus.”
