A bűnök nem törlődnek el sem az idő múlásával, sem azzal, hogy valaki egyszerűen csak így imádkozik: „Bocsáss meg nekem, Istenem, mert ezt tettem.” Ez egy nagyon komoly kérdés, és mindenkinek nagyon komolyan, nagyon felelősségteljesen kell hozzáállnia, nem pedig zavart állapotban. Mert az a nézet is elterjedt, hogy azzal, amit a bűnről mondunk, bűntudatot kelt az emberekben, ami miatt pszichológiai problémákkal fognak küszködni. Ez egy torzítás. Határozottan és kategorikusan kijelentem, hogy senkinek nem lesz semmi baja, és nem csupán nem fog szenvedni az ember, hanem meg is szabadul, amikor alaposan megismeri a bűneit.
Elkövetted a bűnt? Nézz szembe vele! Ne félj szembenézni vele, és bánd meg! Ha megbánod, a lelked megszabadul. Nem alakulnak ki komplexusok, sem pszichopatológiai, sem pszichológiai problémák. Semmi sem. Aki ilyenektől szenved, az azt jelenti, hogy mélyen belül nem bánja meg a bűneit igazán. Vagyis egyrészt, amikor meghallja az igazságot, úgy érzi, hogy bűnöket követett el, másrészt viszont nem… nem akar bűnbánatot gyakorolni, nem akarja beismerni: „Vétkeztem, Istenem, bocsáss meg nekem”, nem tudja elfogadni, hogy alázatosan kellene állnia Isten előtt és kérnie az Ő irgalmát. Szeretne továbbra is tisztességesnek és feddhetetlennek tűnni, ezek azonban nem férnek össze egymással.
Isten előtt senki sem maradhat ártatlan. Isten előtt mindannyian bűnösök vagyunk, bárkik is legyünk. Ahol igazi bűnbánat van, ahol igazi gyónás van, ott nem lehetnek utólagos bűntudat-érzések, amelyek nyomás alá helyezik az embert, és – ahogy már mondtuk – komplexusokat és pszichopatológiai állapotokat idéznek elő. Ezt nyíltan és kategorikusan mondom.
Ezen a ponton szeretném még egyszer hangsúlyozni a bűn által okozott teljes negatív hatást, az általa okozott teljes rosszat. Amikor valaki bűnt követ el – s hadd mondjam el, amikor a bűnnek betegítő jellege is van; és a mi korunkban nem hagyhatjuk ezt kimondatlanul, mert általában az emberek manapság beteges állapotokban élnek – tehát amikor valaki bűnt követ el, akkor nem csupán arról van szó, hogy Isten előtt bűnösnek számít, és tovább már nem történnik semmi, hanem a bűn hatással van az értelmére, a lelkére, a szívére, az érzelmeire, az akaratára és mindenre. Így is fog gondolkodni és viselkedni: bűnös állapotának megfelelően. Ráadásul eszébe sem jut, hogy másképp gondolkodjon, mondjuk így: „Várj csak; mintha nem gondolkodnék tisztán. Mintha nem érezném jól magam, és mintha az egész akaratom és az egész belső állapotom nem működne rendesen. Kérdezzek meg valaki mást?” Nem így fog cselekedni. Még akkor sem, ha a másik odajön, és azt mondja neki: „Kedves testvérem, a dolgok nem úgy állnak, ahogy te értelmezed őket. Nem úgy van, ahogy te cselekszel, nem úgy van, ahogy te mondod”, akkor sem fogja elfogadni. Ha itt még egy beteges állapot is fennáll, akkor még nehezebb megértenie az embernek azt, amit mondanak neki. Ez az ember azért vétkezik, mert benne általánosságban jelen van a gyengeség. Nem hidegvérrel vétkezik, mintha azt mondaná: „Most vétkezni fogok”. Nem. Azért vétkezik, mert nem tud teljes mértékben uralkodni önmagán. Vannak olyan állapotok az emberben, amelyek uralkodnak rajta, és nagyon sokszor ezek hatására vétkezik. Vagyis pontosabban, ha valaki például, nem érzi úgy, hogy olyan ember, mint mindenki más, és hogy ő is képes beilleszkedni a többi ember közé, és rendesen élhet, élvezve azt a megbecsülést és elismerést, amelyre vágyik, hanem hátrányos helyzetben érzi magát. Ez a gondolat, állapot nagyon megviseli, nagyon zavarja, és szomorúságba taszítja, belső bánatot és depressziót okoz neki. Mit fog tenni ez az ember? Mivel nem bírja elviselni ezt a helyzetet, keres valamit, ami örömet szerez neki. És ezt nem annyira azért teszi, mert el akar menni, hogy elvégezze azt a konkrét cselekedetet, ami örömet szerez neki, hanem mintha belülről hatna rá ez a hiány, ez a rossz helyzet, amiben van, az az érzés, hogy hátrányban van, hogy nem tud kényelmesen együtt élni a többiekkel. Ezért például sokat fog enni. Eszik, és nem fogja befejezni. Inni fog, vagy órákon át tévét fog nézni, és még sok más dolgot is fog csinálni. Tehát itt most nem csak arról van szó, hogy valaki vétkezik, ahogy mondtuk, hanem arról is, hogy beteges módon vétkezik. Vagyis létezik a beteges állapotból fakadó ösztönzés is. Így kialakul egy ördögi kör, egy zűrzavar, és ki tudna ebből valaha is kiutat találni?
Ilyen esetekben azt mondanánk, hogy nem elég, ha valaki egyszerűen csak elmegy gyónni, és azt mondja: „Túlzottan falánk vagyok”. Nem elég, ha odamegy, és azt mondja: „Órákig ülök a tévé előtt”, vagy „Időnként cigarettázni akarok, időnként inni akarok”. Ez nem elég. Mélyebbre is kell látnia, hogy miért csinálja ezt. Ha nem látja meg ezt a mélyebb okot, ha nem veszi észre azt, nos, ugyan megnevezte a konkrét cselekedeteket, megnevezte a konkrét bűnöket, és bocsánatot fog kapni, de a seb megmarad, a gonosz forrása megmarad, és a lélek rendezetlen marad. Így újra az elejétől kezdi, és újra ugyanazt fogja csinálni. És mi történik? Ha tehát a gyónó sem érti jól, mi történik vele, és a lelkipásztor sem látja, miről van szó, hogyan fogja ez a gyónó megérteni, hogy minden mélyebben kezdődik, vagyis a helytelen önszeretetből fakad?
Miért érezheti magát az ember hátrányos helyzetben? Miért érez hátrányt? Mert létezik az önszeretet. Ez az önszeretet ebben az esetben is jelen van, és beteges módon nyilvánul meg, valamint beteges módon hat az emberre. Segítsünk tehát a másiknak, hogy felismerje önszeretetét, önzését, hogy lássa mindazt, ami miatt az ember egyébként alapvetően hisz Istenben, vallásos ember, ám eltévedt és létezése nem Istenre támaszkodik, és nincs is Isten által átitatva. Ha azonban valaki megtalálja Istent, ha Istenre támaszkodik, ha megnyílik a lelke, és magában hordozza Istent, akkor eltűnik a helytelen önszeretet, a betegségek is eltűnnek, minden eltűnik, és utána senki sem vétkezik többé. Miért is vétkezne? Nem érzi annak szükségét, mivel Isten betölti az embert teljes egészében és semmiben sem szenved hiányt.