2. HEDONIZMUS
Ha alaposan megvizsgáljuk a modern társadalmakat, azt tapasztaljuk, hogy a hedonizmus mindenütt jelen van. A modern ember intenzíven műveli, személyes életében is megtapasztalja, és természetesen minden modern tömegmédia ennek szolgálatában és dicsőítésében áll. TV-adók, magazinok, könyvek, rádióállomások, mozi, színház, dalok, irodalom stb. minden audiovizuális eszköz kielégíti az ember csillapíthatatlan éhségét és szomjúságát az érzéki élvezetek élvezete iránt.
A hedonizmus filozófiai rendszere, amely már az ókorban is létezett, jól ismert. E gondolkodásmód szerint az élvezet jó, míg a bánat és a fájdalom rossz. Ennek az iskolának az alapítója a cirenei Arisztipposz (Kr. e. 435-355) volt. Származása miatt magát az iskolát cireneusinak nevezték el. Arisztipposz szerint mind a múlt, mind a jövő kikerül az ember markából, ezért az egyetlen dolog, ami az ember ellenőrzése alatt áll, a jelenben élvezett öröm. Ez tulajdonképpen egy gnóziselméleti empirizmus, mert azt tanítja, hogy az ember értelme nem juthat el a szellemi értékek megtapasztalásához, és ezért az ilyen szellemi értékek nem szabályozhatják az emberi életet. Arisztipposz szerint „az élvezet önmagában is előnyös és jó”, függetlenül az azt létrehozó tárgyaktól és forrásoktól. Az embernek élveznie kell az örömöt, anélkül azonban, hogy az uralkodna rajta. Azt mondta: „Én birtokolok, de nem birtokolnak”. Az élvezet megelőzi az erkölcsi szabályokat, és ez utóbbiaknak félre kell állniuk, ha akadályozzák azt.
A hedonizmust, mint rendszert az epikureizmus dolgozta ki és gyakorolta. Epikurosz etikája az élvezetből indul ki, amely „a boldog élet kezdete és vége… ez az első és természetes jó… mert minden élvezet jó… ahogy minden fájdalom rossz”. Természetesen Epikurosz nem az anyagi és érzéki örömöknek tulajdonított elsőbbséget, mert a szellemi örömöket helyezte előtérbe. Azzal érvelt, hogy az élvezetnek az érzéki élvezetekkel való egyenlővé tétele helytelen. Bár az anyagi élvezetek élvezetet nyújtanak, fájdalommal járnak. Sokkal értékesebbek a lélek örömei.
Összességében Epikurosz ismeretelmélete empirikus és materialista. Mind Arisztipposz, mind Epikurosz a hedonizmust az egész gnóziselméleti rendszerbe helyezte, amely minden bizonnyal materialista volt. Ez egy gnóziselméleti alapokon nyugvó filozófiai elmélet. Ez későbbi filozófusoknál is megfigyelhető, akik számára a hedonizmus filozófiai rendszerük részét képezte. A különbség a hedonizmus megélésének modern valóságához képest az, hogy egyrészt a gyönyör ma már elszakad a szellemi örömöktől, és kizárólag a testi érzékek szférájában marad, másrészt pedig nem egy gnóziselmélet, egy filozófiai rendszer eredménye, hanem az érzéki élvezetek gyümölcse, reflexiók és látomások nélkül. Ez egy származékos állapot. Míg a hedonizmus filozófusai számára az élvezet egzisztenciális kérdésnek számít, addig a modern ember számára ez csak egy élvezet, nem része az egzisztenciális problémáknak. Persze mélyebb szinten még a modern élvezetek kielégítése is egzisztenciális keresést jelent, de az ember nem így érzi, és nem ebből az elvből indul ki. Nem filozófiai hedonizmus, hanem az élvezet megélése egy szélsőséges élvezetkeresés uralja a modern társadalmakat. Ezért a hedonizmus kifejezést nem eredeti filozófiai értelmében használjuk, hanem a köznapi, mai jelentésében, mint a kielégülés hajszolása.
Ezért kerülik a modern társadalmakban a fájdalmat, az aszkézist és a nélkülözést, és ezért van, a minden eszközzel való élvezetre való törekvés, valamint az egyéni jogok túlsúlya. Úgy vélem, az ortodox és az antiortodox élet közötti különbséget ezen a ponton találjuk. Az ortodox egyház állandóan a keresztről és a keresztre feszítésről beszél, és ez a mai emberi mentalitás számára felfoghatatlan dolog. A következőkben Szent Maximus Hitvalló tanítását fogjuk bemutatni az élvezetről, az örömről, a gyönyörről és a fájdalomról. Megmutatjuk, hogy a szentatyák egész teológiai munkásságukban az ókori filozófusok gondolkodását folytatják, ahogyan itt Szent Maximus is teszi, a Kinyilatkoztatás fényében és tapasztalatával válaszolva kérdéseikre.
Hitvalló Szent Maximosz a Teológia századai című művében utal a gyönyör és a fájdalom kettősségére, ami minden szempontból fontos téma. Nem beszélhetünk ortodox teológiáról, ha nem nézünk szembe ezzel a kulcsfontosságú dologgal, mert a gyönyör és a fájdalom transzcendenciája a helyes ortodox teológia előfeltétele. Amint fentebb rámutattunk, az egész modern életet az öröm és a fájdalom uralja, hiszen korunkban az élvezet és az érzékek kielégítése dominál, ugyanakkor a mély bánat, a belső fájdalom is jelen van életünkben. A valóságban a modern ember az érzéki élvezetek kielégítésével próbál menekülni a fájdalom elől. Minden mai probléma, mint például a drogok és a AIDS, ezzel összefüggésben áll. Ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy meglássuk a kapcsolatot az élvezet és a fájdalom között úgy, ahogyan azt Szent Maximosz kifejtette.
3. AZ ÖRÖM ÉS A FÁJDALOM eredete
A világot Isten a Szentháromságban teremtette. Az ember teremtésének kérdését elemezve és kapcsolatát az öröm és a fájdalom eredetével, Szent Maximosz azt mondja, hogy Isten, az Ige, aki az ember természetét teremtette, öröm és fájdalom nélkül teremtette azt. „Nem tette az érzékeket sem az örömre, sem a fájdalomra fogékonnyá.” Ezt a pontját a következő mondattal nyomatékosítja: „Az élvezet és a fájdalom nem a testtel egyidejűleg jött létre.” Míg a bűnbeesés előtt nem volt öröm és fájdalom az emberben, megvolt benne az örömre irányuló noetikus képesség, amely által az ember kimondhatatlanul élvezhette Istent. Azonban visszaélt ezzel a természetes képességgel. Az ember a nous természetes vágyakozását Isten után az érzéki dolgok felé orientálta, és így „az első ember az érzéki dolgok felé irányuló kezdeti mozdulattal ezt a vágyakozást az érzékeire ruházta át, és azokon keresztül kezdte ezt a gyönyört a természettel ellentétes módon megtapasztalni.” A ’természet szerint’ és a ’természettel ellentétes’ szavak az emberben végbement teljes ontológiai változást mutatják, és világosan ábrázolják bukott állapotát.
Természetesen az ember nem egyedül találta ki a lélek képességeinek ezt a működési módját, hanem az ördög tanácsára. Az ördögöt a féltékenység motiválta az emberrel szemben, akire Isten különös gondot és figyelmet fordított. Érdekes, hogy az ördög nemcsak az embert irigyelte, hanem magát Istent is: „Mivel az ördög mind ránk, mind Istenre féltékeny, ravaszsággal meggyőzte az embert, hogy Isten féltékeny rá, és így rábírta, hogy megszegje a parancsolatot.” A lélek noetikus képességének az érzékelhető dolgok felé való természetellenes elmozdulása és az élvezetek megszületése után Isten, mivel az ember üdvösségében érdekelt, „beleültette a fájdalmat, mint egyfajta büntető erőt.” A fájdalom, amelyet Isten az ember iránti szeretetében az érzéki élvezethez kötött, a halandó és mulandó testben a halál törvénye lett, amely azóta is nagyon szorosan kapcsolódik az emberi természethez. Így fékeződik meg a „nous mániás vágyakozása”, amely felszítja a léleknek az érzéki dolgok iránti természetellenes hajlamát.
Hitvalló Szent Maximosz elemzése semmiképpen sem emlékeztet Platón tanítására a halhatatlan léleknek az ideák meg nem született birodalmából való elmozdulására és a halandó testbe való bezártságára, amely a lélek börtöne. Szent Maximosz az egész ortodox hagyomány szerves részeként, nem tesz különbséget a természetesen halhatatlan lélek, és a természetesen halandó test között, nem hisz az ideák halhatatlan és meg nem született birodalmában, és nyilvánvalóan nem fogad el egy dualista emberképet, amely szerint az üdvösség abban áll, hogy a lélek kiszabadul a test börtönéből. Szent Maximosz tanításában egyértelmű utalás van a lélek képességeinek természetellenes mozgására és a „nous mániákus vágyakozására”, amely a testet természetellenes helyzetekbe és cselekedetekbe vonzza.
Világos tehát, hogy az ősbűn a „léleknek az érzéki dolgok felé történő elmozdulásában”, valamint a „halál törvényében” áll. Az utóbbit Isten szeretete adta az embernek. Ezért az élvezet és a fájdalom alkotja az úgynevezett eredendő bűnt. A gyönyör a lélek kezdeti mozgása az érzéki dolgok felé, míg a fájdalom a halál egész törvénye, amely az ember létében gyökerezett, és a halandó test törvényét alkotja. Szent Maximosz néhány csodálatos megfigyelést tesz. Azt állítja, hogy a parancs áthágása szülte meg az örömöt, hogy megrontsa az akaratot, azaz az ember szabadságát, melynek következménye a fájdalom (a halál), mely az ember természetének felbomlását kényszerítette ki. Ez azt jelenti, hogy az élvezet a bűn okozója, a bűn pedig a lélek önkéntes halála, míg a fájdalom a lélek és a test szétválasztása révén a test romlását okozza. Ez tulajdonképpen az ördög műve és célja volt, de Isten megengedte a gyönyör és a fájdalom közötti kapcsolatot. Vagyis megengedte, hogy a halál az Isten iránti szeretet és a felebaráti szeretet alapján lépjen be az ember létébe, mert a fájdalom az élvezet cáfolata. Így „Isten gondviseléssel adta az embernek a fájdalmat, amelyet nem választott, az ebből következő halállal együtt, hogy megfenyítse őt az élvezetekért, amelyeket választott”. Szent Maximosz több alkalommal is utal az „önkéntes örömre” és az „irracionális örömre”, valamint az „önkéntelen” és az „érzékelhető” fájdalomra.
A fájdalom kiegyenlíti a gyönyör következményeit, vagyis fokozatosan csökkenti a fájdalmat, de nem vonja vissza teljesen. Tehát az öröm megelőzi a fájdalmat, mivel minden fájdalmat az öröm okoz, és ezért nevezik természetes fájdalomnak. Ádám és Éva számára az öröm ok nélküli volt, vagyis nem előzte meg a fájdalom, míg a fájdalom, amely az öröm természetes következménye, kötelezettség, adósság, amelyet minden ember, aki azonos emberi természettel rendelkezik, megfizet. Ez történt Ádámmal és Évával is. Az ő leszármazottaik esetében a dolgok egy kicsit másképp alakulnak; a fájdalom megtapasztalása az öröm élvezetéhez vezet. A bűnbeesés, a bűn és a halál törvényének az ember létébe való belépése után az ember tragikus állapotban van, mert bár a fájdalom megfordítja az élvezetet és érvényteleníti annak aktív mozgását, az ember nem tudja visszafordítani és megszüntetni a halál törvényét, amely a lényében található, és ez a törvény az élvezet új megtapasztalását hozza magával.
Az „erényes élet filozófiája”, vagyis az ember egész aszketikus küzdelme szenvedélymentességet eredményez az akaratában, de a természetében nem, mert az aszkézis nem tudja legyőzni a halált, amely mint hatalmas törvény található az ember lényében. Ebben rejlik az ember tragédiája, aki az önkéntes fájdalom (aszkézis) és az önkéntelen események (külső gyász, halál) révén gyógyíthatja az élvezet okozta romlást és szerezhet belső egyensúlyt, de nem képes megszabadulni attól a fájdalomtól, amelyet a halál törvénye határoz meg.
Szent Maximosz hitvalló könyörögj értünk!
Legyen rajtunk az Isten áldása
