Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Evangélium minden napra

Akindinosz és tsai. vtk.

1Tessz 2,20-3,8

Testvéreim! Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk. Ezért amikor már nem bírtuk tovább, elhatároztuk, hogy egyedül maradunk Athénban, és elküldtük Timóteust, testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten munkatársát, hogy megerősítsen titeket, és bátorítson hitetekben, hogy senki meg ne tántorodjék ezekben a megpróbáltatásokban, hiszen tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve. Amikor nálatok voltunk, már előre megmondtuk nektek, hogy megpróbáltatás vár ránk, és amint tapasztaltátok, így is történt. Ezért, mivel már nem bírtam tovább, elküldtem hozzátok, hogy megtudjak valamit a hitetekről, vajon nem kísértett-e meg titeket a Kísértő, és nem lett-e hiábavalóvá fáradozásunk. Most azonban visszaérkezett tőletek Timóteus, és jó hírt hozott nekünk hitetekről és szeretetetekről; illetve arról, hogy mindig szívesen emlékeztek ránk, és hogy látni szeretnétek minket, ahogy mi is benneteket. Így tehát nektek köszönhetően, testvérek, minden aggodalom és viszontagság között megvigasztalódtunk a ti hitetek által. Mert valósággal föléledünk, ha ti szilárdan álltok az Úrban.

Lk 11,29-33

Abban az időben, amikor a nép Jézus köré sereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert ahogy Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz jel az Emberfia is e nemzedéknek. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék tagjaival együtt, és elítéli őket. Mert eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak feltámadnak majd az ítéletkor e nemzedékkel együtt, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, és íme, nagyobb van itt Jónásnál. Senki sem gyújt lámpást azért, hogy elrejtse vagy a véka alá tegye, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.”

Napi evangélium

Akindinosz és tsai. vtk.
Kattintson ide az elolvasásához!

Eseménynaptár

Szent Kleopa atyaAz alázat, a béke és a szív szelídsége olyan szorosan összefonódnak egymással, hogy ahol az egyik megvan, ott biztosan a többi is megvan, mivel aki szelíd szívű, az alázatos is, és fordítva. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Aranyszájú Szent János Aki szidalmazást kap, vagy valami szörnyűségtől szenved, az szelídséggel viselje el a szidalmazásokat, és tartsa vissza haragját, hiszen ha visszatartja haragját, Isten követőjévé válik. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Szent Nektarios, Pentapolisz püspöke Aki nem ismeri önmagát, az Istent sem fogja megismerni. Isten azoknak tárja fel önmagát, akiknek tiszta a szívük, és akik hitből fakadóan, buzgón keresik Őt. Az az ember, aki nem törekszik önmaga megismerésére, nem ismeri erkölcsi állapotát. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Arszeniosz Boka atya Itt a földön ne halandóként járj, hanem mennyei emberként. Fordítsd szemedet lefelé, a szükségleteidre, de közben lelkeddel utazz a mennybe. ...
View on Facebook (opens in a new tab)
Létrás Szent JánosHa meghallod, hogy a felebarátod vagy a barátod a hátad mögött vagy a szemed előtt kigúnyolt téged, mutass iránta szeretetet, és dicsérd meg. Nagy dolog, ha elűzöd a lelkedből az emberek dicséretét. De még nagyobb dolog, ha elűzöd a démonok dicséretét. ...
View on Facebook (opens in a new tab)