Szent Péter és Pál görögkatolikus templom

Bubrik Miklós parókus

Árkosy Viktor diakónus

Óvodánk támogatására

Evangélium minden napra

Inaszakadt vasárnapja – Bazil fszvt.

ApCsel 9,32-42

Azokban a napokban történt, hogy Péter útjai során eljutott a Liddában lakó szentekhez is. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve bénán feküdt. Péter így szólt hozzá: „Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged. Kelj fel, és vesd be magad az ágyadat!” Nyomban felkelt. Lidda és Száron lakói mind látták, és megtértek az Úrhoz. Joppéban volt egy tanítvány, név szerint Tabita – görögül Dorkász, ami azt jelenti, gazella. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosdatták, kiterítették egy emeleti szobában. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késlekedés nélkül gyere át hozzánk!” Péter fölkelt, és velük ment. Amikor odaért, fölvezették az emeleti szobába. Az özvegyasszonyok mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és köpenyeket, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Péter ekkor mindenkit kiküldött, letérdelt, és imádkozott. Azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította. Majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s elébük állította az élő Tabitát. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.

Jn 5,1-15

Abban az időben Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben, a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda a neve. Öt oszlopcsarnoka volt. Nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák, akik várták, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki először lépett be a víz felkavarodása után, meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is. Volt pedig ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, tudva azt is, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” „Uram – válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd ágyadat, és járj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: »Fogd ágyadat, és járj!«” Erre megkérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked: »Fogd ágyadat, és járj«?” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen!” Erre az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.

Napi evangélium

Inaszakadt vasárnapja - Bazil fszvt.
Kattintson ide az elolvasásához!

Eseménynaptár

Remete Szent TeofánAzok az emberek, akik hit nélkül élnek, depresszióba, mentális összeomlásba, kétségbeesésbe esnek, sőt néha életük az öngyilkossággal ér véget. Nagy tévedésük az a hibás felfogás, hogy az ember sorsa a földi életre korlátozódik. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Pál szerb pátriárka Ne beszélj az embereknek Istenről, ha nem akarnak meghallgatni. Élj úgy, mint Krisztus, és az emberek maguk fognak kérdezni téged. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szent Ignác BrjacsianinovMinden szenvedély létrehozója és kapuja a hitetlenség. Ez engedi, hogy a kapzsiság, a becsvágy, az érzékiség, a harag, a szomorúság és a legfőbb rossz, a kétségbeesés behatoljon a lélekbe. A legtöbb ember, aki gondtalanul él, nincs tudatában szenvedélyeinek. Legtöbben megelégszenek szenvedélyeikkel. Igazolják szenvedélyeiket, és gyakran erényeknek is tartják azokat! Az igazi keresztény azonban, aki állandóan figyeli magát, és éjjel-nappal tanulmányozza az Úr törvényét, és igyekszik pontosan követni az evangélium parancsolatait, képes meglátni szenvedélyeit. Minél jobban megtisztul a bűntől, minél jobban halad lelkileg, annál élesebben felismeri azokat. A szenvedélyek a bűn halálos betegségének tünetei és bizonyítékai, amelytől az egész emberiség megfertőződött. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Grúziai Szent GabrielMi vagyok én? Tehén vagy bivaly, hogy hitetlen legyek? Ember vagyok és hívő! Vannak nagy bűnösök, de böjtöléssel, imával és szentáldozással a nagy bűnösökből nagy szentek lettek. ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook
Szent Ambroziosz LazaroszA remény az Úrtól van. A kétségbeesés az ördögtől. Vagy Istennel leszel, vagy az ördöggel. Két út van. Nincs harmadik. Válassz és menj! ... Mutass többetMutass kevesebbet
View on Facebook