János szé.
ApCsel 5,21-32
Azokban a napokban az apostolok korán reggel bementek a Templomba, és tanítottak. Amikor megérkezett a főpap és kísérete, összehívták a nagytanácsot – Izrael véneinek egész testületét –, és elküldtek a börtönbe, hogy vezessék elő őket. A szolgák elmentek, de nem találták őket a börtönben. Visszatérve jelentették: „A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, s az őrök az ajtó előtt álltak, de amikor kinyitottuk, odabent senkit sem találtunk.” Amint a templomőrség parancsnoka és a főpapok meghallották ezt a hírt, zavartan töprengtek, vajon mi történhetett. De valaki odament, és jelentette nekik: „Íme, azok a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a Templomban vannak, és tanítják a népet.” Ekkor elment a parancsnok a szolgákkal, és elővezették őket, de minden erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket. Bevitték, és a nagytanács elé állították őket. A főpap kérdőre vonta őket: – Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy tanítsatok erre a névre hivatkozva, és íme, tanításotokkal betöltitek Jeruzsálemet, és ránk akarjátok hárítani ennek az embernek a vérét. Péter és az apostolok így válaszoltak: – Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek! Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek az eseményeknek tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit Isten azoknak adott, akik engedelmeskednek neki.
Jn 6,14-27
Abban az időben az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, és így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jézus tehát tudván, hogy érte akarnak jönni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, visszament a hegyre egymagában. Amikor beesteledett, tanítványai lementek a tóhoz, hajóra szálltak, és elindultak a tó túlsó partjára, Kafarnaum felé. Már egészen besötétedett, és Jézus még mindig nem tért vissza hozzájuk. Erős szél támadt, és a tó háborgott. Amikor már eveztek vagy huszonöt-harminc stádiumot, látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához, és megijedtek. De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” Föl akarták venni a bárkába, ám a bárka nyomban partot ért ott, ahová tartottak. Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csupán egy kis csónak volt ott, Jézus pedig nem szállt tanítványaival bárkába, hanem a tanítványok csak maguk indultak el. Közben több bárka érkezett Tibériásból annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették. Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, sőt tanítványai sem, beszálltak a bárkákba, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, hogy kerültél ide?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyan eledelért, amely megmarad az örök életre! Ezt az Emberfia adja nektek, akit maga az Atya, az Isten jelölt meg pecsétjével.”