Tivadar szé.
ApCsel 6,8-7,5a.47-60
Azokban a napokban István kegyelemmel és erővel telve nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép körében. Néhányan azonban abból a zsinagógából, amelyiket a kirenei és alexandriai felszabadított rabszolgák zsinagógájának neveztek, valamint néhányan Kilikia és Ázsia tartományából vitába szálltak Istvánnal, de nem tudtak érvelni azzal a bölcsességgel és Lélekkel szemben, amellyel beszélt. Ekkor felbujtottak embereket, akik ezt mondták: „Hallottuk, amikor káromolta Mózest és Istent.” Fellázították a népet, a véneket és az írástudókat. Odajöttek, elfogták, és a nagytanács elé vezették. Hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember állandóan e szent hely és a Törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerombolja ezt a helyet, és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” Ekkor a nagytanácsban ülők mind rászegezték tekintetüket, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé. A főpap ezt kérdezte: – Valóban így van-e? Ő erre így szólt: – Atyák és testvérek, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, és ezt mondta neki: <i>Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked!</i> Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és Háránban telepedett le. Miután atyja meghalt, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, ahol most ti laktok. Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem. De Salamon épített neki házat. A Magasságos azonban nem lakik emberkéz alkotta házban, ahogy a próféta mondja: <i>A menny a trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat akarsz nekem építeni – mondja az Úr –; vagy hol van az én nyugalmam helye? Nemde az én kezem alkotta mindezt?</i> Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, akárcsak atyáitok. A próféták közül kit nem üldöztek atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaz eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik angyalok közvetítésével kaptátok a Törvényt, de nem tartottátok meg. Amikor ezeket hallották, düh szállta meg őket, és a fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre emelte tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint Isten jobbja felől áll.” Erre hangosan kiáltozni kezdtek, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak. Kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk köpenyüket egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték, István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült.
Jn 4,46b-54
Abban az időben Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már halálán volt. Jézus azonban így szólt hozzá: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” Jézus ezt mondta neki: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és hazaindult. Útközben elé jöttek szolgái, és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték: „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz.” Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában mondta neki Jézus, hogy „él a fiad”; és hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amit akkor tett, amikor Júdeából Galilea felé tartott.